Fehér Kamilla élete egyáltalán nem átlagos. 18 éves korában kiderül, hogy Littia trón örököse, így rákényszerül arra, hogy a nagymamájától - aki történetesen a mostani uralkodó - leckéket vegyen. Kamilla még nem is tudja, de ezek után jön csak a fek...
A kirándulásunk egész jó volt. Igaz, hogy rövid volt, de én élveztem. Ahogy hazaértünk Bogyó lelkesen fogadott. Úgy hiányzott már. Na de. A mai napon csak is arra kell koncentrálnom, hogy minden jól menjen. Jól kell kinéznem. Elegáns, de mégis valami egyszerűbb ruha kellene. Hm, lássuk csak... Öt perc hosszas keresés után megtaláltam egy gyönyörű szép baba rózsaszín egybe ruhát. Tökéletes!
Oops! Bu görüntü içerik kurallarımıza uymuyor. Yayımlamaya devam etmek için görüntüyü kaldırmayı ya da başka bir görüntü yüklemeyi deneyin.
Szerintem pont megfelelt az alkalomhoz. A ruhához még egy harisnyát vettem fel. Nagyon tetszett ez az összeállítás. Egy kis natúr sminket még dobtam fel magamra, és már készen is voltam.
Kiléptem az ajtón, majd szóltam Amandának, hogy vigyázzon addig Bogyóra, amíg én haza nem jövök.
Éppen indulnék lefelé a lépcsőn, amikor megláttam Priscillát. Atya! Úr! Isten! Bokáig érő, hercegnő fazonú, rózsaszín ruhát viselt, hozzá pedig egy gyöngysort vett fel. A ruha és az összeállítás gyönyörű volt, de nem az alkalomhoz illő. Nem a 16. században vagyunk, de úgy látszik, hogy valaki oda képzeli magát. Még hogy Priscilla megfelelőbb uralkodó, mint én... Na persze.
- Áh, Kamilla! - jött oda sietősen a drágalátos vetélytársam - Készülj fel, hogy ma veszíteni fogsz.
- Majd meglátjuk - tudtam le ennyivel, majd elindultam a lépcsőn lefelé.
Amikor bementünk a tárgyalóba, a nagyanyám és Kwe úr tekintete szegeződött ránk.
- Kamilla, beszélhetnénk négy szem közt? - intett a nagyi, mire félre vonultunk.
- Nem jó a ruhám? Vagy a hajam? Esetleg a sminkem? Még van időm újra megcsinálni! - hadartam el megriadva.
- Megengednéd, hogy egyáltalán bele kezdjek? - húzta fel a szemöldökét a nagyi - Priscilla ruhája szép, viszont nem alkalomhoz illő. A tiéd viszont csodás! Makulátlan a ruhád, a sminked, a hajad! Büszke vagyok rád!
- Huh... már kezdtem megijedni Köszi! - nyugodtam meg egy sóhaj kíséretében.
- Viszont, itt a limuzin. Siess! Sok szerencsét, és ne felejtsd el, amit tanultunk! - intettem a nagyinak, majd kimentem a tárgyaló teremből.
Csak fél óra volt az út. Amikor megérkeztünk, a sofőr kinyitotta az ajtót, mire kiszálltam. Ezután a polgármester fogadott.
- Üdvözlöm! Mihály Rajmond vagyok - nyújtotta a kezét, miközben az arca meg se rezzent.
- Jó napot kívánok! Fehér Kamilla vagyok - mosolyogtam. Rajmond úr hátat fordított, és bevezetett a társalgóba.
- Itt fogunk beszélgetéssel eltölteni 1 órát - azzal helyet foglaltam az egyik széken, és elkezdtünk beszélgetni - Mondja csak, miért is késik a másik jelölt?
- Őszintén szólva, én sem tudom. A palotában még együtt voltunk, aztán... - és ekkor valaki berontott a szobába. Priscilla volt az.
Rajmond úr és én furcsán néztünk rá. Ő viszont nem zavartatta magát leült mellénk.
- Elnézést. A kocsisom eltévedt - a polgármester csak morgott egyet, és folytatta a velem való beszélgetést.
Már több perce beszélgetek a polgármesterrel, majd amikor válaszolni készülök, Priscilla közbe vág. Ez komoly? Így már teljesen esélytelen voltam, ugyanis akárhányszor próbáltam megszólalni, a mellettem ülő lány mindig megelőzött, és így esélyem se volt. Ez így igazságtalan...
Miután Priscilla és Rajmond jól elcsevegtek észbe kaptak, hogy letelt az egy óra. Ekkor mindenki egyszerre felállt. Priscilla akkora nagy hévvel tette ezt, hogy felborította az asztalt. Az asztal vékony üvegből készült, így nem volt olyan nehéz fellökni. A polgármester felé zuhant az asztal. Nem tudtam mit tegyek. Végül megfogtam Rajmond kezét, és elrántottam.
A férfi hálásan nézett rám, viszont ha szemmel ölni lehetne, Priscilla már a földön feküdne.
- É-én nagyon sajnálom... - dadogott Kwe úr lánya.
- Csak menjenek - mondta mérgesen Rajmond úr, mire Priscilla köszönés nélkül elhagyta a szobát.
- Viszontlátásra! - intettem, majd távoztam.
Amikor beültem a limuzinba, elnevettem magam. Nagyon vicces volt, ahogy Priscilla bambáskodott. De egyben elég veszélyes is volt. A szilánkok meg is sérthettek volna valakit... Ekkor hirtelen úgy éreztem, hogy a fájdalom belém nyilal. Megnéztem a kezem, mire az csupa vér volt. Egy hatalmas szilánk darab állt ki a karomból. Atya. Isten.
- George! Kérem siessen! Rosszul vagyok - azzal a sofőr bele taposott a gázba, és se perc alatt a palotánál voltunk.
Ahogy kiszálltam, csak úgy rohantam befelé az épületbe.
- Nagyi! - kiabáltam kétségbeesetten, miközben a vér egyre jobban folyt.
- Kamilla! - sietett hozzám a nagyi.
- Gyorsan, orvost! - szólt a mamám az egyik alkalmazottnak, aki azonnal rohant az orvoshoz.
- Mi történt? - ért ide Hunor is.
- É-én csak... - ekkorra már túl sok vért láttam, és köztudott, hogy nem bírom a vért.
- Kamilla! - ez volt az utolsó szó, amit hallottam, mielőtt elájultam.
