Meglepetés Hercegnő ✔️/ Javítás alatt!

|10. rész|

Újra Otthon

Már fent ültem a repülő első osztályán, ahol szinte senki nem volt, szóval úgy döntöttem, hogy fel hívom Anyáékat. Mindent szóról-szóra elmeséltem, a bennem kavargó érzéseket kiadva. Anyuék végig meghallgattak, majd vigasztaltak, hogy nem én voltam teljesen a hibás. Sajnos ők is ugyanazt mondták, mint Hunor, hogy amit csináltam, az nem megoldás a problémámra. Így utólag átgondolva a dolgokat, talán igaza volt Hunornak is és a szüleimnek is.

Mikor a hangosbemondóból meghallottam a pilóta éles hangját, hogy földet értünk, felálltam, majd leszálltam a gépről. Miután felvettem a csomagjaimat, körül néztem a szüleim után kutatva, akiket végül egy újságos stand mellett találtam meg.

- Szia Kicsim! - ölelt meg Anya és Apa. Olyan jó volt végre Apával találkozni ilyen hosszas idő után. Hiányzott már a családom...

- Sziasztok! - öleltem meg én is őket mosolyogva.

- Na, milyen volt az út? - kérdezte Anya, miközben elindultunk a kocsink felé.

- Unalmas - vágtam rá azonnal egy grimasszal az arcomon.

- Kamilla... - hunyorított Apa a szemével a kezemben lévő ketrecre - Az egy kutya?!

- Igen az. A Nagyitól kaptam a születésnapomra - mosolyodtam el szomorúan, hiszen feltámadt az emlékek vihara...

- Ha hazaérünk, ezért még számolunk - vágta a fejemhez Apa, amitől azonnal elment az összes életkedvem, amit az út közben sikerült összeszednem. Baromi rosszul esett, hogy amint haza jöttem, ez fogadott. Pedig már reménykedtem, itthon minden más lesz.

Amikor kiléptünk a hatalmas épületből, a fotósok serege támadott le bennünket. A kezemet ösztönösen az arcom elé kaptam, hogy ne tudják az arcomat lefotózni, majd a szüleim erősen megfogták a kezemet, és a kocsi felé kezdtek el húzni.

- Mégis mi volt ez? - kérdezte Anya idegesen egy nagy sóhaj keretében, miközben beültünk a kocsiba.

- Hát... Valahogyan kiderült, hogy Littia hercegnője vagyok. Nem tudom hogyan, mert én nem mondtam el. Rajtunk kívül is csak két ember tud erről az egészről, Kira és az igazgatónő. Kira teljesen megbízható, az igazgatónőnek pedig semmi oka nincs elmondani, főleg úgy, hogy a Nagyi beszélt vele - magyaráztam el a helyzetet.

- Kirának szerintem nem kellett volna elmondanod... - vette be a kanyart Apa. Amint ezt a mondatot meghallottam a pulzusom az egekbe ugrott. Így is kész ideg voltam végig, nem kellett még az is, hogy a szüleim rárakjanak egy lapáttal.

- Anya! Te mit szólsz ehhez? - kérdeztem hisztérikusan a másik szülőmre nézve, segítséget várva.

- Sajnálom Kamilla, de sajnos egyet kell értenem Apáddal... - masszírozta meg az orrnyergét Anya.

- Talán elfelejtettétek, hogy Kira a legjobb barátnőm! Sose tett még semmi rosszat ellenem! Minden egyes porcikámmal megbízok benne, és semmi okotok nincs gyanakodni rá! - keltem ki magamból.

- Kamilla! Elég legyen ebből! Nem szabad senkiben megbíznod ezzel az információval, amíg nem végleges a királynői címed, különben az egész tini életed mehet a kukába! - nézett rám mérgesen a visszapillantó tükörből Apa.

- Ó, hidd el, az már rég a kukában hever... - fontam magam elé a kezemet, és sértődötten az elhaladó tájat kezdtem el vizslatni.

Teljesen megsemmisülve ültem a hátsó ülésen. Azt hittem, a szüleim nem fognak úgy kezelni, mint a Mamám, hogy nem fognak kiabálni, és mindenért felelősségre vonni. Tévedtem, de még mekkorát, mert ők sem különbek semmivel.

Amikor leparkoltunk a kocsifelhajtóra, kiszálltunk, és a csomagjaimat kipakolva, elindultunk be a házba. Már azt hittem, megúsztam a dorgálást Apától, de sajnos nem így lett, ugyanis ahogy Apa megígérte, kaptam is Bogyó miatt. Már csak pont az hiányzott nekem az az napból...

- Mondd csak, belegondoltál te abba, hogy egy kutya mekkora felelősséggel jár? Nincs is saját kereseted, hogy el tudj tartani egy tacskót! - szidott le azonnal Apa.

- Ahogy mondtam már, a Nagyitól kaptam a szülinapomra! Honnan a fenéből kellett volna tudnom, hogy egy állatot kapok ajándékba? Meg amúgy is, mindig is szerettem volna egyet. Kívánkozott az alkalom, én pedig meg ragadtam. És ezzel pontot is teszek a dolgok végére, ugyanis nem vagyok hajlandó ezt tovább hallgatni, mert amióta csak hazajöttem, mást sem kapok csak kiabálást! - néztem szúrósan Apa szemébe, majd azzal Bogyót kiszedtem a ketrecéből, és felrohantam a szobámba.

Azt hittem, amikor hazajövök, akkor minden újra a régi lesz, és nem kapom meg azt a fajta viselkedést, mint amit a Nagyitól kaptam. Iszonyatosan elegem volt már ebből az egész hercegnősdiből, és amit ez következményül szült. De valamiért legbelül mégis hiányzott az ottani környezet az ottani emberekkel. Még Hunor is hiányzott, azok után, amit tett. Hirtelen gombóc keletkezett a torkomban, amikor visszaemlékeztem a majdnem csókunkra. De amilyen gyorsan csak tudtam, ki is ráztam a fejemből az emléket. Gondoltam, hogy úgy se megyek már vissza oda, kár az időmet sóvárgással pocsékolni.

Nem sokkal később végül rávettem magam, hogy felnézzek a közösségi médiákra. De ahogy felléptem, azonnal meg is bántam, mert mindenhol magamat láttam. A Facebookon, az Instagramon, a Twitteren még a Snapchaten is! Mindegyik platformon legalább négy híres meme fiók és három híresség osztotta meg a cikket, ami rólam szólt. Rettentően dühös lettem, alig bírtam fékezni magam, hogy ne verjem szét a párnát, amin aludtam. A kezem már szinte remegett a dühtől, még Bogyó sem tudott lenyugtatni, szóval azonnal tárcsáznom kellett Kira számát.

- Szia! - köszöntem bele dühösen a telefonba.

- Helló! Először is nyugodj le, aztán meséld el, hogy a hercegnős sztorid szétterjedt a neten, és hogy milyen dühös is vagy most - vázolta fel az elkövetkezendő történéseket a barátnőm, amitől önkéntelenül is elmosolyodtam. Kiránál jobb barátnőt nem is kívánhatnék.

- Na, csajszi mesélj - szólalt meg újra.

- Teljesen ki vagyok akadva!... - azzal mindent pontosan elmeséltem, ügyelve, hogy egy dolgot se hagyjak ki. Vagyis Priscillát, a majdnem csókunkat Hunorral, majd végül az ő megtörtént csókjukat, és a kiruccanásomat a kert végébe.

- Kami, erre csak azt tudom mondani, hogy szívás. De ne aggódj, tudod milyen a sajtó. Pár napig csámcsognak az ügyön, aztán lekattannak a témáról. Amúgy is előbb vagy utóbb kiderült volna. Jobb hamarabb, mint később, nem igaz? - nagyon jól estek Kira szavai a szüleim és a Nagyié után.

- De, igazad van.

- Nekem mindig - felelte dacosan Kira, amitől felnevettem.

- Köszönöm... - mondtam hálásan egy halvány mosoly keretében.

- Ugyan, erre valók a legjobb barátok - válaszolt Kira, majd letette a telefont, ugyanis randija volt Danival. Na igen, ekkor megint eszembe jutott Hunor. Az Istenért már, muszáj lesz kivernem a fejemből.

Már lassan egy órája rostokoltam fent a szobámban egyedül, a szüleimmel még mindig haragban, amikor hirtelen csengettek. Kedvem sem volt lemenni, meg úgy voltam vele, hogy nem is hozzám jöttek.

- Kamilla! Vendégünk van! - kiabált fel Anya a emeletre.

A többes szám első személy kicsit megütötte a fülemet. Vendégünk? Gyorsan felkeltem az ágyból, majd lementem a nappaliba, ahol egy nem várt és egy általam nem szívesen látott személy állt.

- Nagyi? - kérdeztem csodálkozva, kikerekedett szemekkel.

- Beszélni szeretnék veled - nézett egyenesen a szemembe, mire karba tett kézzel, megálltam előtte. Ránéztem Anyára, aki kérlelően rám tekintett. Megforgattam a szememet, majd mérgesen lehuppantam a kanapéra.

- Kezdjünk neki... - dőltem hátra a puha szivacsra, várva, hogy mit is akarhat a Nagyanyám.

- Én mondtam el a sajtónak, hogy hercegnő vagy.