Végre vége a nyári tábornak és végre találkozhatok Peter-el.Annyira vártam,hogy újra láthassam szerelmemet.
Miután a busz bekanyarodott a megállóba,egy csomó emberre lettem figyelmes.Kerestem Peter-t,de nem láttam.Biztos valami küldetése akadt Pókemberként.
Hamarosan rám került a sor és lebattyogtam a járműről.Mindenki körülöttem boldog volt,de engem bántott,hogy rám senki sem várt.
De aztán...
Az emberek százai közül Peter Parker küzdötte ki magát kissé esetlenül.Odalépve elém megtorpant.
-Szia.-mosolygott.
-Szia Peter.-köszöntem vissza szomorkásan.Ő erre vette az adást és közelebb hajolt hozzám,majd száját az enyémre helyezte és belekezdett egy szenvedélyes csókba.Ez mindent elmondott róla.Hogy valószínűleg örül,hogy itthon vagyok.
-Végre megjöttél.-szakította meg a csókot.-Hiányoztál.-most egy rövidebb puszit nyomott a számra.
-Te is.-most rajtam volt a sor,tehát most én hajoltam oda hozzá.És a többit sejthetitek.
-Indulhatunk?- kacsintott rám.
-Hova megyünk?
-Majd megtudod.-mondta titokzatosan.
Utunk egy épület tetejére vezetett.Amíg én bámultam a tájat,addig Pete átöltözött a szerkójába.Tudtam mire készül.
-Naaa nem.Tudod,hogy nem bírom.-tettem fel védekezően a kezemet.
-Ne félj.Vigyázok rád.-nyugtatott.
Hogy miért félek ennyire a repüléstől?Ne értsetek félre,bízok Peterbe.
De!
1.Tériszonyom van.
2.Bármikor amikor próbáltuk ezt mindig közbejött valami.Például,Pókembernek elkellett mennie rosszfiúkat üldözni vagy stb. eset.Aztán otthagyott egyedül.
-Bízz bennem.-nyújtotta oda kezét amit én egy nagy sóhaj kíséretével megfogtam.-Kapaszkodj.-mondta majd erősen megfogta a derekamat,majd egy háló kilővése után elrugaszkodtunk a földről.
Percekkel később már a várost szelltük át.Meg kell,hogy mondjam,nem is volt rossz.Ámde!
Mielőtt Peter kilőtte volna a következő hálót,a gép befuccsolt és mi már nem tudtunk mit csinálni.Zuhantunk.Én pedig féltem.Nem figyeltem semmire csak az egyre jobban közeledő talajra.
Ekkor valaki oldalról elkapott mielőtt földet értem volna.Pókember volt.Sebesen lerakott egy közeli tömbépület tetejére.Nekem még mindig remegett a lábam.
-Nagyon sajnálom.Nem tudom mi történt a hálóvetővel!Nem akart...-mielőtt befejezte volna mondandóját,megszakítottam.
-Peter elég!-kiabáltam.Ő gyorsan lekapta a maszkját és szemembe nézve várta,hogy folytassam.-Nem ez volt az első eset,hogy ez történt.Múltkor otthagytál egyedül ,de most!Majdnem meghaltam!-akadtam ki.
-Tudom.-mondta lehajtott fejjel.
-Nekem elég volt ennyi adrenalin.-megfagyott a levegő.-Szakítok.Hagyom,hogy csináld azt amit szeretsz.-fordultam el amikor megfogta a kezemet.
-Kérlek ne.-könyörgött.
-Nem akarlak választás elé állítani,szóval engedj el Parker.-rántottam el kezemet az övéből.Elmentem.
A szívem darabokra hullot.Pillanatnyilag csak a magányt éreztem.Semmi mást.Nagyon szeretem őt,de el kell,hogy engedjem.Így lesz a legjobb mindkettőnknek.
A szakítás óta eltelt két hét.Én pedig folyamatosan kaptam az értesítéseket amiket Peter küldött.De nem foglalkoztam vele.Hiányzott,eszméletlenül,de úgy voltam vele,hogy majd túlteszi magát rajtam.
A park kihalt és üres volt.Még a levegő is mintha megállt volna.Miközben a kezemben tartottam a telefonomat és töröltem ki az üzeneteket valaki nekem jött és én hátra estem volna,de az a valaki gyorsan utánam kapott,megállítva az esésemet.
-Nagyon sajnálom.-mondtam.E mondat után felkaptam a fejemet az illetőre,de amint megláttam,hogy ki az,köpni-nyelni nem tudtam.
-Semmi baj.-mosolygott rám Peter Parker.Közelebb húzott és megölelt.Olyan erősen aminnyire még soha.-Kérlek beszéljünk.
Én bólintottam és engedtem,hogy hadd húzzon egy pad felé.
Miután leültünk ő szembe fordult velem:
-Bocsáss meg nekem!Többet nem erőltetek rád semmit,ha nem akarod.Igérem.-könyörgött.-Nem tudok nélküled élni.Mindennél jobban szeretlek.És kell akkor visszaadom a felszerelést Mr.Stark-nak.Csak beszéljük meg.-fejezte be.
-Peter!Nem kérlek arra,hogy add vissza a ruhát,de ez neked nem fog menni.A suli,a bűnüldözés mellett én csak teher lennék neked.És ezt te is tudod,csak nem akarod magadnak bevallani.
-Nem lennél teher!Épp ellenkezőleg!Itt lennél nekem és...-ráztam a fejemet.
-Még mindig nem érted.-sóhajtottam.-Nagyon szeretlek.Mindennél jobban.
-Akkor kezdjük újra.Megpróbálok odafigyelni rád és ígérem minden rendben lesz.Csak adj még egy esélyt.-nézett mélyen a szemembe.
-Rendben.-adtam be a derekamat majd lassan ráhajtottam fejemet a vállára.-Kezdjük újra...
