Sólyomszemet kincso_toth30 adta ötletül❤️
Ott álltam tehetetlenül egy lebegő városban.Még kicsi vagyok felfogni,hogy mik történnek körülöttem,de ez biztos,hogy nem mindennapi dolog,hogy Sokovia az égbe emelkedik.
-Kicsim!Gyere!-hallottam anya hangját a közelben,de nem láttam őt.
Egyszercsak lövéshangokat véltem felfedezni,amik a sikoltozásokkal keveredtek.Mint később kiderült,az elsőnek említett hanghatásokat egy Quinjet-ből adták le.
És akkor megláttam őt...Az én édesanyámat,aki a földön fekszik és nem mozog.
Fejvesztve odaszaladtam hozzá.Csak rázogattam,és ezt kántáltam:Anyu...Anyu...
De semmi.
Egy erős érintést éreztem a derekamon, és valaki felkapott.
Nem tudom,hogy mióta sírhattam ott,de az biztos,hogy nem pár perc volt.
-Neked elment az eszed?-hallottam egy férfi hangját és felkaptam a fejemet.
-Én észre se vettem,hogy valami közeledik felém.
-Figyelj jobban,mert az életed nem játék.-már ment volna el,de nem engedtem,mert elkaptam a kezét.
-Köszönöm,hogy megmentettél.-mosolyogtam rá könnyes szemmel.
Ő ezt viszonozta,nyomott egy puszit a homlokomra,majd pedig elment.
Aztán,hogy mi történt velem?Elég érdekes eseménysorozat,fordulópont következett az életemben.
Engem elvittek egy közeli árvaházba,amit nem nagyon kell dicsérni.Elég brutálisan viselkedtek velünk a nevelőnők.
Aztán egyszer csak megjelent Ő.Az íjas férfi,aki megmentette az életemet.És örökbe fogadott.
Tehát bekerültem a Barton családba.Mint kiderült Clint Barton,a Bosszúállók egyik tagja volt az,aki felemelt a legmélyebb pontról,és nem hagyta,hogy rossz ember váljon belőlem.
Szóval ma békésen sétáltam le ebédelni az udvarba.
-Minden rendben,kicsim?-Laura nagyon kedves és jó anya volt.Igazi példakép volt számomra.
-Persze,csak egy kicsit elszundítottam.-mosolyogtam.
Ő ezt viszonozta és én követve őt kisétáltam a házból.
Lila és apa épp az íjazást próbálták.Mindig is tudtam,hogy vérszerinti lányának szánja ezt az örökségét.
Félreértés ne essék,nem vagyok irigy és tudom,hogy ugyanúgy szeretnek engem is,mint a saját gyermekeiket.De mégis...Valamiért érzem,hogy belül rosszul esik ez.
Cooper és Nate pedig,mint a nap nagy részében,ha nincsennek iskolába vagy nem tanulnak,akkor baseball-oztak.
Óvatosan helyet foglaltam a fűben,közel a többiekhez,de úgy,hogy a látókörömbe mindenki beleférjen.
Igazi mintacsalád.Konfliktusok nagyon ritkán fordulnak elő és itt igaz az a mondás,hogy "egy mindenkiért,mindenki egyért".
Hátradőltem a földön és lehunytam a szememet.Vajon anyával is ilyen lenne az életem?Ha itt lenne velem,ő is ilyen figyelmes és gondoskodó lenne a lányával?
-Minden oké?-hallottam mellőlem az ismerős hangot.
-Igen apa.Csak nosztalgiázok.-felnyitottam szemhéjaimat és a szemébe néztem amik szinte mosolyogtak.
-Gyere,próbálj ki te is az íjat.-nyújtotta a kezét.
-Sajnálom,de nem hiszem,hogy én erre lettem volna elrendelve.
-Nem tudhatod,amíg ki nem próbálod.
Végül belementem az ötletébe és odasétáltam Lila-hoz.
-Neked hogy ment?-kérdeztem.
-Nem is jól,de nem is tragikusan.-válaszolta kedvesen.
-Tessék.-nyomta a kezembe a fegyvert Clint.
Vetettem anyára és a fiúkra egy pillantást.
-Szóval!Emeld fel az íjat és...-mire Clint elmondhatta volna az instrukciót,addigra én már kilőttem a nyilat,ami ha jól láttam,akkor a tábla közepébe fúródott bele.
-Hűha!-lépett oda a céltáblához.-És még azt mondta,hogy nem vagy erre hivatott.
-Azta!Ezt,hogy csináltad?-Lila csak tapsolt örömében.
-Nem tudom,csak megérzésből jött.
A lány kezébe nyomtam a fegyvert.
-Köszönöm,hogy kipróbálhattam.-villantottam apa felé egy műmosolyt és elindultam Laura-hoz,segíteni ebédet készíteni.
Ez furcsa...Még soha nem éreztem ehhez hasonlót,mint akkor mielőtt elengedtem volna a nyilat,ami pontosan ott landolt,ahol kellett volna neki.
