Csak rád gondolok

5.

                  ~Sofia szemszöge~

Május 6.-a van, kedd. Cseppet sincs kedvem suliba menni. Nem szeretnék találkozni Chalressel, sem a zaklatómmal, aki furcsa módon nem volt ott a bálon, hála az égnek. A reggel szokásosan indult, csak annyi volt a változás, hogy egy cseppnyi életkedvem sincsen.

Amikor én és Alexander megérkeztünk a suliba, mindenki minket figyelt, és suttogtak a hátunk mögött. Mind a ketten értetlenűl mentünk végig a folyosón, bár Alexandert nem igazán hatotta meg a dolog. Be ment az osztályterembe egyedül, mert Charles nincsen suliban. Én pedig egyedül maradtam, mert Sarah már nem igazán keresi a társaságomat. Majd kaptam egy ismeretlentől egy olyan posztot, hogy mekkora ribanc vagyok azért, mert megcsalom Charlest, meg hogy a saját bátyámmal vagyok együtt. Nem tudom, hogy ki és miért csinálta, de ez kezd nagyon dühítő lenni. Ekkora bűn, hogy szeretem a bátyámat?! Valószínű mindenki erről a posztról pletykál, és ezért vetnek meg minket ennyire. Egész délelőtt ezen a poszton ketyegett az agyam, és hogy milyen hamar, szinte egy szempillantás alatt vesztettem el magam körül az embereket. Egyetlen egy ember van aki még mindnig mellettem áll, és számíthatok rá, Alexander. Szerencsére hamar vége lett ma a sulinak, alig várom már, hogy haza érjek. A suli ajtaján kilépve kaptam még egy-két "Ribanc" meg "Milyen a bátyáddal?" Beszólást, de figyelmen kívűl hagytam. Általában ilyen vagyok, bele törődök a dolgokba és eleresztem a fülem mellet. Gondoltam megmutatom Alexandernek a posztot, mert tudomásom szerint, ő nem tud erről. De úgy döntöttem hagyom a fenébe, ha megmutatnám neki azzal csak olajat öntenék a tűzre. Alexandernek ma eggyel több órája van, mint nekem, szóval most egyedül megyek haza.

Otthon anyáék szokásosan dobtak egy unott köszönést, és úgy kb ennyi volt az érdeklődésük felém. Felmentem a szobámba és csak vártam, hogy Alexander végre haza érjen. Olyan sokáig vártam, hogy egy kicsit elszundítottam a szobámban lévő fotelen. Aztán egy lágy, bársonyos hang keltett fel édes álmomból.

- Jó reggelt Csipkerózsika! - Mondta Alexander felém hajolva.

- Mindig jó a te hangodra felkelni! - Mondtam mosolyogva, még csukott szemmel.

- Valami baj van Sofia? Olyan furcsa voltál ma a suliban. - Váltott hirtelen témát Alexander.

- Semmi, csak tudod, hogy nincsen mostanában jó kedvem. - Válaszoltam, miközben felálltam a fotelről, és lefeküdtem a szőnyegre. Nem mondtam el neki a teljes igazságot, csak a szokásos "semmit".

- Rendben, ha nem szeretnéd elmondani nem erőltetem. - Arra gondoltam, hogy szombat este tarthatnánk egy bulit!

- Kik lennének itt? - Kérdeztem.

- Sarah, Charles ha eljön, meg az én évfolyamról egy páran meg a te évfolyamodról. - Hátha ez a buli kicsit feldobná a kedved. - Mondta, a vállamat átkarolva.

- Oké felőlem megtarthatjuk a bulit! - Mondtam, egy kis lelkesedést színlelve.

Csak azért mondtam igent erre a bulira, mert láttam, hogy Alexander mennyire boldoggá és jókedvűvé akar tenni. De nekem az öröm eléréséhez elég a jelenléte. Meg... talán eljön Charles, bár a bál óta nem beszéltünk és nem is láttam. Viszont nem szakított velem, szóval még talán menthető a dolog. Annyi ideig beszélgettünk Alexanderrel, hogy már ránk sötétedett, és a halk szuszogására lettem figyelmes. Olyan édesen aludt, és még alvás közben sem engedett el, ugyanúgy átkarolta a vállam. Egy rövid ideig az ablakomon keresztűl néztem a csillagok gyönyörű ragyogását, majd Alexander vállára hajtottam a fejem, és lehunytam a szemeimet.