Csak rád gondolok

10.

                 ~Sofia szemszöge~

Annyi dolog történt mostanában, hogy már nem is tudom melyikkel foglalkozzak jobban. Én és Alexander... vajon most mi van köztünk? Tudom, hogy nem lehet semmi, mert ő a bátyám... de akkor miért érzek iránta többet mint testvéri szeretet? Még mindig nehéz elhinnem, hogy mit tettünk szombat este. Azt meg még inkább nehéz, hogy még élveztem is. Az a szemét meg most halott... ami boldogsággal tölt el. Semmit nem vesztett vele a világ, sőt inkább csak nyert. Ezt is Alexander tette, és ezt is értem. Csak nehogy baja legyen belőle, remélem nem találják meg a hullát.

Most lett vége az első órának, és reggeli szünet van. Mindenki ki ment a teremből de én most kivételesen bent maradtam. Kicsit egyedül szeretnék lenni, hogy végig gondoljam a dolgokat. Tegnap Charles próbált beszélgetni velem, de én nem igazán voltam hajlandó rá. Hűtlen voltam hozzá, talán még most is az vagyok. Még egy kicsit szeretem, de már egyáltalán nem úgy vonzódok hozzá. Az ablakon meredtem a suli udvarára, miközben teljessen a gondolataimban úszkáltam, és kizártam a külvilágot. Ebben a tevékenységemben zavart meg hirtelen Charles.

- Bejöhetek? - Kérdezte.

- Igen, persze. - Mondtam, a hang irányába fordulva.

- Mivel tegnap nem igazán tudtunk beszélgetni, most itt az alkalom. Bocsánatot szeretnék kérni, amiért nem kerestelek. - Mondta közel lépve hozzám.

- Nem haragszom. - Válaszoltam röviden.

- Akkor majd egyszer bepótolhatnánk a szombat esti bulit. - Mondta, majd a átkarolta a derekamat.

- Szombat este más is történt, nem csak egy buli volt. - Mondtam, majd kiszabadultam a kezei közül. Nem élveztem az érintését, aztán csak hirtelen kicsúszott a számon.

- Miért mi történt? - Kérdezte.

Én nem válaszoltam csak sóhajtottam egyet.

- Nem értelek, mi történt még? - Kérdezte erőteljesebben.

Háttal állok neki így nem látta a kicsodruló könnycseppemet, de biztos tudja, hogy elérzékenyültem, mert apró levegőket vettem és sóhajtoztam.

- Felő ereszkedett a szívemre. - Mondtam, egy nagyot sóhajtva.

- Akkor majd én elűzöm! - Mondta Charles, és maga felé fordított. Megakart csókolni, de én könnyedén eltoltam magamtól.

- Mi a baj? - Nézett kérdőn rám.

- Lehetne ez inkább, plátói szerelem? - Kérdeztem.

- Mint a testvérek között? - Kérdezte értetlenül.

- Nem, nem olyan... - Mondtam, miközben kinéztem az ablakon és elmosolyodtam.

Charles ezután elment, és én azt hittem egyedül maradhatok, de pont jöttek a többiek, mert becsengettek.

Az utolsó órám végezetével elköszöntem Charles-tól, majd megvártam Alexandert. Haza felé beugrottunk egy kisboltba és vettünk magunknak csokit, majd tovább indultunk. Tíz perc kb az út hazáig a suliból, szóval mire megettük a csokit, már haza is értünk. Otthon lepakoltuk a táskáinkat majd felmentünk a szobámba. Suli után mindig hülyeségekről szoktunk beszélgetni, amiken elszórakozunk egész délután. De most fontosabb dolgokról kell beszélgetnünk, és ezzel tisztában vagyunk mind a ketten.

- Ugyen nem mondtad el senkinek, hogy mi történt köztünk? - Kérdezte Alexander.

- Nem, dehogy. Se azt, se a Thomas-os dolgot.

- Akkor jó, mert ezeket senki nem tudhatja meg, anyáék sem.

- Amúgysem mondtam volna el. - Válaszoltam.

Alexander csak bólintott egyet.

- Én lehet, hogy valamilyen szinten még szeretem Charlest. És te Saraht? - Kérdeztem, témát váltva.

- A szerelem már szóba sem jöhet köztünk, senki sem hasonlítható hozzád. - Mondta Alexander, majd átkarolta a derekam és hozzám bújt.

Végre megint éreztem, ahogy teljesen egymáshoz simúl a testünk és csak mi vagyunk senki más. A mellkasára hajottam a fejem és éreztem nyugott levegő vételeit, és szívdobbanásainak ritmusát. Aztán elkezdte puszilgatni a nyakamat. Ahogy megéreztem az ajkait a nyakamon kirázott a hideg, és apró nyögésekkel díjaztam azt. A nyakam egy nagyon érzékeny pont rajtam.

- Kívánlak Sofia, miért érzem ezt? - Mondta Alexander, már felém fordulva.

- Én is kívánlak... - Mondtam, miközben ajkaink már összeértek.

Elkezdtük egymást vadul csókolni, majd azt éreztem, hogy Alexander átdugta a nyelvét az én számba. Csókunkat meg nem szakítva Alexander a hátára feküdt, én pedig rá. Mind a két kezét a fenekemre vezette, majd bele markolt. Nekem az után egy apró nyögés hagyta el a számat. Kezeit a nadrágomba csúsztatta, én meg a pólómat akartam levenni, amikor anyám kopogott az ajtón. Haza értek a munkából. Gyorsan lemásztam Alexanderről, majd mintha semmi sem történt volna, Alexander megsimította az arcom és kiment a szobámból. El sem akarom hinni, hogy majdnem megtettük másodjára is.