Csak rád gondolok

12.

                   ~Sofia szemszöge~

Már egy hónapja, hogy Alexander el ment. Azóta nem hallottam felőle, azonfelül fogalmam sincs, hogy mikor látom újra. A suliban nagyon nagy port kevert Thomas halála, és főleg az ahogyan meghalt. Mindenki engem kérdezgetett, és mégjobban ellenszemvet váltottunk ki a többiekből, bár nem igazán érdekel, hogy mit gondolnak rólunk. Most már nyári szünet van, ami elég unalmasan telik nekem Alexander nélkül. Általában Charles-al töltöm a napjaimat, de van amikor csak egyedül ülök itthon és filmezek vagy telefonozok. Ma reggel a céges kamionok és a taxik dudáira ébredtem fel. Forgolódok össze vissza az ágyban. Kb 15 perce határoztam el, hogy ki kéne szállnom az ágyból, de túl kényelmes. Megnéztem a polcomon lévő órát, ami már reggel 10:00 órát mutatott. Ígyhát kiszenvedtem magam az ágyból. Lementem a konyhába ahol egyedül találtam magam. A szülők már rég nagyban dolgoznak. Hiányzik Alexander reggeli édes álmos arca, és reggeli puszija... bárcsak megint érezhetném az érintését. Reggelire egy kis tojásrántottát csináltam magamnak szalonnával. Beültem a tv elé, és néztem a Csajok című sorozatot. Reggeli után elmosogattam, aztán futni indulok a közeli parkba. Igen, ez lett az új hobbim, hogy annyira azért mégsem teljen unalmasan a nyári szünetem. A szökőkút mellett, haladtam el, amikor megcsörrent a telefonom. Gyorsan oda kaptam annak reményében, hogy hátha Alexander az. Mindig ezt csinálom, de tudom, hogy ő nem hívhat fel. Charles hívott.

- Otthon vagy?

- Most éppen futok, miért?

- Gondoltam találkozhatnánk.

- Úgyis haza felé megyek már, szóval találkozhatunk.

- Oké, nem zavarna, hogyha Sarah is eljönne?

- Nem... nem zavar.

- Rendben, szeretlek!

Majd letette a telefont. Nagyszerű, ott lesz velünk Sarah is. Hogyne zavarna? Persze, hogy zavar. De Charles elhitte, hogy nem zavar, könnyen tudok neki hazudni, ez is azt jelzi, hogy mennyire eltávolódtunk egymástól. Alexandernek nem tudok hazudni, azonnal észre venné. Mondjuk neki nem is akarok.

Haza értem, gyorsan lezuhanyoztamajd felvettem a kedvenc nyári ruhámat.

És már kopogtak is az ajtón.

- Sziasztok! - Köszöntem. - Bejöttök?

- Nem, moziba megyünk! - Mondta Charles.

- Ohh... öhm nem tudtam, hogy moziba megyünk. Mit nézünk?

- Nem tudom, Sarah választotta. - Mondta Charles, Sarahra nézve.

- Majd megtudod, ha oda értünk. - Mondta Sarah rám sem nézve.

Én csak meghúztam a vállam, majd elindultunk. Igazából fogalmam sincs, hogy Sarah miért jött el, mert mi már nem vagyunk barátnők, Alexanderrel szakítottak, mert megijedt tőle a gyilkosság miatt, meg a szülei eltiltották tőle. Ami engem cseppet sem zavar. Talán Charles miatt jött el, mert ők még barátok. A mozi előtt rengeteg ember állt, alig fértünk be. Én és Charles vettünk egy Nachost, Sarah pedig Popcorn evett.

Nem tudom, hogy Charles-nek mennyire tetszett a film, de én leírhatatlanúl untam. A Nachos darabkákkal játszottam egész film alatt. Végre kijöttünk a moziból, már csak annyi vágyam van, hogy haza érjek. Más jó dolog úgysem fog ma történni velem. A mozi kb 20 percre van a házunktól, és Sarah meg Charles azt a 20 percet képesek voltak végig beszélni arról az unalmas filmről. Már pár méterre voltunk a háztól, amikor elő vettem a telefonom megnéztem rajta az időt, és amikor eltettem és felpillantottam. Nem hittem a szememnek. Ott áll Alexander.

- Alexander! Alexander! - Ordítottam könnyezve és mosolyogva.

Elkezdtünk futni egymás felé. Egymás karjaiba zuhantunk és sírtunk, nevettünk. Nehezen bírom, hogy ne csókoljam meg, de most nem tehetem, nem vagyunk kettesben. Ígyhát csak hozzá bújtam és az arcát pusziltam. De Alexander... az egész arcomat végig puszilta még a nyakamat is. Annyira hiányzott.

- Végre! - Mondta, majd puszilgatott tovább.

- Hiányzott ez a kéz! - Mondtam, megsimogatva a kezét.

- Nekem meg ez az arc! - Válaszolta, majd mind két kezét az arcomra helyezte. - Soha többé nem választanak minket szét... soha! - Mondta Alexander, majd szorosan magához húzott. A szemem sarkából éppen ráláttam Sarah-ra és Charles-ra, és láttam, hogy beszélnek, miközben minket néznek. De egy pillanatig sem érdekel mit mondanak.

- Nem mindenki tud így szeretni. - Mondta Sarah.

- Hogy érted? - Kérdezte Charles, engem és Alexandert nézve.

- Mint a báty és a húg. - Válaszolta Sarah.

Charles roppant féltékenyen és dühösen tekintett ránk. El sem köszöntem tőlük, csak bementünk a házba, és egymással törődtünk.

- Mesélj el mindent! - Mondtam Alexander-nek, miközben a kanapén ültünk mind a ketten.

- A börtönben kellett lennem egy hónapot, de nem voltam bezárva mint a rabok, hanem takarítanom kellett, reggel 06:00-tól este 10:00-ig. Apánknak van egy bíró ismerőse és ő intézte ezt el, hogy ne kerüljek börtönbe. Ha ő nincs bezárnak tíz évre. - Mondta Alexander, most már mosolyogva a múlton.

- Jézusom tíz év... nem éltem volna túl. Annyira boldog vagyok, hogy itthon vagy. - Bújtam hozzá.

- Én is. Főleg, hogy megint veled lehetek. Szörnyen hiányoztál kincsem. Végre megint a karjaimban tarthatlak és végre megint az enyém vagy! - Mondta Alexander, majd megfogta az állam és egy gyengéd csókot adott.

Istenem de hiányzott.