Csak rád gondolok

9.

             ~Alexander szemszöge~

Hétfő reggel iszonyatos fejfájásra ébredtem. Egyedül keltem az ágyban, szóval Sofia valószínűleg már lent van. Mikor leértem a nappaliba, Sofia pontosan velem szembe ült. Egy pillanatra egymás szemébe néztünk, majd gyorsan elkapta a fejét Sofia. Suliba menet csöndben haladtunk egymás mellett, nem bírtam tovább hát megtörtem a csendet.

- Ami szombat este történt... - Akartam folytatni, de Sofia közbe vágott.

- Csak próbáljuk meg elfelejteni. - Mondta Sofia, az utat nézve.

- Rendben. - Jegyeztem meg hallkan.

Ránéztem Sofia édes arcára, amin egyetlenegy hiba sincs. Egyszerűen gyönyörű és tökéletes. Szívem szerint magamhoz ölelném és megcsókolnám. Próbálom, de nem vagyok képes húgom ként tekinteni rá.

A suliba érve Charles és Sarah szokásosan a bejárati ajtónál vártak. Charles azonnal magához hívta Sofiát, és már el is tűntek a tömegben. Sarah a nyakamba ugrott és megcsókolt. A csókját nem viszonoztam, csak álltam egy helyben és a szemem sarkából Sofiát figyeltem. Sarah egész nap a buliról és a hétvégéről beszélt, amit én ugyan meghallgatok, de cseppet sem figyelek rá. Kissé emésztett belülről a bűntudat a szombat este óta, mert megcsaltam a barátnőmet, de nem mondhatom el neki az túl kockázatos lenne. Senki nem tudhatja meg, hogy mi történt köztem és Sofia között.

Suli után Sarah nagyon el akart velem menni a közeli parkba, szóval beleegyeztem és elindultunk. Vettünk fagyit majd miután azt megettük, leültünk egy szökőkúttal szembeni padhoz.

- Szerettél már valakit igazán? - Kérdezte Sarah, a fejét a vállamra döntve.

- Igen. - Válaszoltam, miközben mereven néztem magam elé.

- És azt a valakit soha nem akarod elveszíteni, és mindig mellette akarsz lenni? - Folytatta Sarah.

- Igen. - Válaszoltam.

- Most is szereted azt a valakit? - Kérdezte.

- Igen.

- Én vagyok az? - Nézett rám mosolyogva Sarah.

- I-igen... persze, persze, hogy te! - Rögtönöztem, majd arcomra erőltetve egy mosolyt ránéztem. Persze, hogy hazudtam neki, végig Sofia járt az eszemben.

Egy ideig még ott ültünk aztán elváltak útjaink, ellenkező irányba indultunk haza felé. Másik úton mentem haza ami olyan mintha kihalt lenne. Rajtam kívűl gyakorlatilag senki nincs az utcán. Éppen a telefonomat akartam elővenni, hogy megnézzem mennyi az idő, amikor életem leggyűlöltebb személyét láttam meg. Ott volt az a nyomorék aki nem hagyja békén Sofiát. Egyébként Thomasnak hívják, de én mindig nyomoréknak vagy szemétládának nevezem, mert az. Próbáltam nem rá nézni és kikerülni, de persze ő is észre vett engem és azonnal megszólított.

- Hát te mit keresel erre felé Alexander? - Kérdezte, majd elindult felém.

- Rohadtul semmi közöd hozzá, és inkább hagyj békén, ha nem akarsz rosszat magadnak!

- Pont olyan vagy mint az a kis ringyó Sofia, még egy éjszakára sem lenne jó az a ribanc. - Mondta.

- Vigyázz a szádra Thomas! - Mondtam fenyegetően ránézve.

- Miért? - Kérdezett vissza.

- Mert a húgomról beszélsz! - Válaszoltam.

- Igen, igen... a kis húgod, mindenki tudja, hogy mennyire szereted. - Mondta önelégült mosollyal.

Nem bírtam tovább magam vissza tartani és nem is akartam. Neki ugrottam és elkeztem püfölni. Addig ütöttem az arcát, hogy már fájtak az én kezeim is, de nem érdekel akkor is tovább ütöm. Az arcából már csorgott a vér, amikor összeesett. Az arcát törölgette négykézláb mászva. Segítséget akart hívni, de nem volt ott rajtunk kívűl senki. Miközben Thomas ott mászott a földön, én megláttam magam mellett egy vastag és hegyes üvegdarabot. Felkaptam az üveget a földről, majd elindultam Thomas felé.

- Húgomnak ígértem a szíved! - Mondtam, majd a hasába döftem az üveget.

A hasától indultam felfelé, keresztűl a mellkasán. Amikor oda értem volna a szívéhez, túl erősen szorítottam az üveget ami az én kezemet is szétvágta, majd eltört. Egy ki része maradt a kezemben, a többi Thomas testében maradt. A bosszú és a düh tombolt bennem, amikor fel eszméltem, hogy mégis mit tettem. Megöltem. Ott térdeltem mellette vérben ázva, és gondolkodtam, hogy mit tegyek. Zsebre vágtam a kezemben maradt üveget, majd megfogtam a két lábát és elhúztam a mellettem pár méterre lévő tóhoz. Beledobtam a testét, majd hazáig futottam. Nem érzek semmi megbánást, se bűntudatot. Megérdemelte a halált.

Mikor haza értem anyámékat nem találtam otthon, csak Sofiát. A nappailba érve Sofia félelemmel teli arccal nézett rám.

- Mitörtént veled?! - Kérdezte oda sietve hozzám.

- Thomas szívét ígértem neked, de csak ezt az üvegszilánkot tudtam elhozni, amihez az ő vére tapadt. - Mondtam, az üvegre nézve.

- Te... te megölted? - Kérdezte a szemeimbe nézve.

- Megbűntettem azért amit veled művelt folyamatosan. Senki nem mocskolhatja be a nevedet! - Mondtam Sofiára tekintve, majd megfogtam az arcát amitől véres lett ő is.

Sofia halványan rám mosolygott, majd hozzám bújt. Én magamhoz szorítottam és bezártam a köztün lévő távolságot. Örökké így ölelném. Sofia felvitte a szobájába az üveget, majd eldugta egy olyan helyre ahol senki nem találhatja meg. Én addig bementem a fürdőszobába és lemosakodtam. Mikor kijöttem a fürdőből Sofiát már a nappaliban találtam. A törölközőt a derekamra csavarva jöttem ki, de egyikünket sem zavarta, hiszen a szombati dolog miatt már nincsen rejtegetni valónk egymás előtt.