Csak rád gondolok

7.

                  ~Sofia szemszöge~

Csütörtökön nem történt sok minden, szóval most ugorjunk egyet a pénteki naphoz. Pénteken a tanárok értekezletet tartanak a suliban, ígyhát ma itthon maradhattunk. Tegnap megvettem a ruhámat a holnapi bulira, ami igazából nem nagy cucc, csak egy piros egyberészes ruha. De nekem tökéletes egy házi bulira. Már délután 13:00 óra van, anyám főzi az ebédet, én pedig az ágyamban fetrengek meztelenűl, mert fürdés után vagyok, és még lusta voltam felöltözni, csak a holnapi ruhám van az ágyamon, és azt piszkálgatom. Aztán váratlanúl kopogtak az ajtómón.

- Sofia! - Szólt az ajtóm másik oldaláról Alexander.

- Te vagy az bátyám?

- Igen.

- A bátyám aki szeret? - Kérdeztem.

- Igen, az. - Mondta kis kuncogással.

- Gyere be, nézd meg a holnapi ruhám. - Hívtam be Alexandert.

Amikor belépett az ajtómón, arcáról lefagyott a mosoly, és kissé elpirult. Pedig nem látott belőlem mindent. Az oldalamon fekszek, és a melleimet meg a nemiszervemet takartam a ruhámmal.

- Jaj istenem... - Mondta Alexander, majd gyorsan megfordult, ki akart menni a szobámból.

- Gyere csak bátyám. Na hogy tetszik... a ruhám? - Kérdezem, Alexanderre mosolyogva.

- A-a piros illik a... ööö... szemedhez. - Mondta, majd egy gyors mozdulattal becsukta maga mögött az ajtót.

- E-el kellene mennem húgom. - Mondta Alexander mereven nézve rám.

- Miért? Csúnya vagyok bátyám? - Kérdeztem.

- Aki ilyet mondd kivágom a nyelvét. - Mondta, majd közelebb lépett.

- És a lábam, nem idomtalan? Netán túl nagy? - Kérdeztem az egyik lábamat a levegőbe emelve.

- Gyönyörű a lábad. - Vágta rá Alexander.

- Onnan nem is látod, fogd meg! - Mondtam neki mosolyogva.

Közelebb jött majd, majd elkezdte simogatni a lábfejemet.

- Ez most játék? - Kérdezte Alexander értetlenül.

- Ez a játék a hiány, és vágyakozás. - Mondtam Alexander szemébe nézve. - Az ujjaim mind szétálnak... isten szebbet is teremtett. - Mondtam mosolyogva.

- Én még nem láttam! - Mondt Alexander, a lábamat simogatva.

- Értesz a lábakhoz! - Mondtam nevetve.

- Igen, és nem láttam szebbet! - Felelte Alexander nevetve.

- A bokám, elegáns és finom? - Kérdeztem aprókat lihegve, mikor feljebb a bokámnál kezdett el simogatni Alexander, az érintésétől libabőrös leszek.

- Mit játszol húgom? - Kérdezte Alexander, majd elengedte a lábamat.

- Tudod mostanában elég egyedül érzem magam, Charles nem hív nem keres. Kezdem úgy érezni, már nem vagyok szép és bájos. - Mondtam a ruhámat birizgálva.

- Gyönyrű vagy Sofia, és az is maradsz örökre. - Mondta Alexander majd mellém feküdt.

- Olyan magányos vagyok, és úgyérzem senki sem szeret. - Mondtam kis könycseppekel a szememben, miközben Alexander arcát simogattam.

- Ne mondj butaságokat!

- Nézel, de nem érintesz. - Mondtam, majd Alexander közelebb hajolt hozzám, és kis híján össze ért az ajkunk.

Aztán anyám kopogott az ajtón, szólt, hogy kész az ebéd. Alexander gyorsan felállt mellőlem, én pedig magamra rántottam a ruhát.

- El kell menned Alexander, fel szeretnék öltözni. - Mondtam.

- Igen.

- Az illem kívánja. - Mondtam mosolyogva.

- Iii-igen persze, persze. - Mondta Alexander, majd gyorsan kiviharzott az ajtómon.

Magamra kaptam egy otthoni ruhát, majd elindultam a konyhába. Furcsa érzés volt Alexandert ilyen közel érezni magamhoz, de mégis élveztem. Tudom, hogy a bátyám, de annyira érezni akartam, ahogy az ajkaink összeérnek. Ebédnél mindenki csendben volt, anyám én apám csak egy-két olyan kérdést tettek fel, hogy ,,Milyen a suli" ,,Meddig lesz holnap a buli" bár gondolom nem érdeklik őket, hiszen úgysem lesznek itthon holnap a munkájuk miatt.

Ebéd után én és Alexander ,,Elmosogattunk" mind a ketten csuromvizesek voltunk és habosak. Tök jól elszórakouzunk még a mosogatással is. Majd bementünk a nappaliba és filmeztünk, nagy meglepődésünkre, anya és apa is csatlakoztak hozzánk. Ritka pillanatok egyike. Alexander néha furcsa pillantásokar vetett rám, a szobámban történt dolgok miatt, de nem lökött el magától, sőt folyton elmosolyodott amikor rám nézett. Nem tudom hova tenni az érzelmi állapotomat. Egyszer elönt a szomorúság és a magány, aztán pedig Alexander jelenléte, a mosolya, a szeme, az érintése... a mennyországba emel.

- Jó téged boldognak látni! - Mondta Alexander rám pillantva.

- Mi? Ja... igen, az vagyok! - Kaptam oda hirtelen a fejem. Teljesen elmerültem a gondolataimba.

- Mindennél többet ér egy mosolyod, és a boldogságod. - Mondta, majd közel húzott magához.