Csak rád gondolok

13.

             ~Alexander szemszöge~

Június 26, a boldogság és a szabdság napja. Tegnap egy napja, hogy kint vagyok. Olyan sokáig beszélgettünk az elmúlt nap Sofiával, hogy a kanapén aludtunk el. A madárcsicsergésre és Sofia édes szuszogására ébredtem. Arca olyan gyönyörű, puha és sejmes. Az ő tekintetére a legjobb felkelni. Bementem  a konyhába megcsináltam a tejeskávémat, ami azonnal fel is ébresztett és tele lettem energiával. A konyhában maradtam és telefonoztam egy ideig, amikor Sofia gyengéd érintését éreztem meg a vállamon.

- Jó reggelt! - Mosolyogtam rá.

- Jó reggelt! Maradt még a tejeskávédból? - Kérdezte édesen.

- Persze, itt van idd meg nyugodtan. - Toltam elé a bögrét.

- Hány óra? - Kérdezte Sofia.

- Fél tizenkettő. - Válaszoltam.

- Mi? Huu... jó későn keltem.

- Tegnap éjfélig biztos beszélgettünk, szóval nem olyan meglepő. - Mondtam rá mosolyogva.

Miután Sofia megitta a tejeskávénkat, elmetünk bolta ebédért, mivel reggelizni felesleges lenne már. Borzasztóan meleg van kint legalább 40°C. Ilyenkor a legjobb boltba menni, de hát valamit azért mégis csak ennünk kell. A boltban vettünk egy pizzát, mivel egyikünk sem rendelkezik nagy főzés tudással, a szüleink pedig csak este 18:00 órakor jönnek haza. Azon kívűl vettünk rengeteg édességet Sofia kérésére.

- Akkor is szeretni fogsz ha elhízok? - Kérdezte.

- Akárhogy nézel ki, mindig szeretni foglak. De biztos, hogy nem fogsz elhízni. - Mondtam nevetve.

- Akkor jó! - Mondta, majd levette a csokikat a púltról.

Haza felé már egyikünk sem bírta tovább, mind a ketten neki estünk a csokinak. Haza érve, én beraktam a sütőbe a pizzát, Sofia pedig a kanapéra ült. Oda mentem hozzá.

- Alexander, mi lesz kettőnkel? - Kérdezte Sofia komolyan.

- Hogy érted? - Kérdeztem vissza.

- Tudod, hogy többet érzek irántad, mint testvéri szeretet. És szerintem te is így érzel. - Nézett rám.

- Igen. Én is többet érzek irántad. Van egy tervem, de még nem mondom el. Csak annyit, mondok: Tetszeni fog. - Majd megsimítottam az arcát.

Már kb fél három van. Mire készen lett a pizza már majdnem éhen haltunk mind a ketten. Ebédelés közben leültünk a kanapéra, és néztük Sofia kedvenc sorozatát a Csajokat. Miután megettük a pizzát, én a hátamra feküdtem, Sofia pedig rám. Átkaroltam a derekát, Sofia pedig a nyakamat kezdte el puszilgatni.

- Mit csinálsz? - Kérdeztem mosolyogva.

- Tudom, hogy szereted, ha a puszilgatlak. És szeretek neked örömet okozni.

Így feküdtünk, és éltünk nyugodt csodás pillanatainkat, amit egy kopogás zavart meg. Sofia leszállt rólam, és pedig indultam kinyitni az ajtót.

- Hello. - Köszönt Charles.

- Hát te? - Kérdeztem.

-  A barátnőmhöz jöttem. - Mondta, majd kikerült.

- Szia drágám! - Csókolta meg Charles, Sofiát.

Sofia nem viszonozta a csókját csak állt, és engem nézett. Én gyilkos pillantásokat vetettem Charles-ra. Féltékeny vagyok Sofiára nagyon.

- Figyeljetek csak, én most elugrok a közeli kisbolta venni egy kis üdítőt ha már, így többen lettünk. Te maradj csak itt Charles tíz perc és itt vagyok. - Mondta Sofia, majd elment.

- Tudod régen jártam én is edzeni, és most már eléggé berozsdásodtam, nem akarsz egy picit gyakorolni? - Kérdezte Charles.

- Nem bántanám azt akit a húgom szeret. - Mondtam, rá sem pillantva.

- Igen? Szeret engem? Úgy mint a bátyját? - Kérdezte Charles, komolyan.

- Rossz kedvben vagy?

- Igen. Meglehetősen rossz a kevdvem mostanába. Ugyan is nagyon sok pletykát hallottam, amivel eddig nem törődtem, de most már kedzem el hinni. - Mondta, majd elkezdett közeledni felém.

- Ne hallgas a pletykákra. - Mondtam

- De a pletykák forrása te vagy Alexander! - Mondta, majd az öklét lendítette az arcom felé. - És a szóbeszéd szerint hárman vagyunk ebben a kapcsolatban!

Én elhárítottam az összes ütését, majd a falhoz szorítottam.

- Nem akarlak bántani, mert valaha a legjobb barátom voltál, de ha így folytatod megbánod. - Mondtam, majd elengedtem.

Elég nagy volt a feszültség köztünk, így már vártam, hogy Sofia haza érjen. Furcsáltam, hogy mi tart ennyi ideig, mert már legalább 20 perce elment. Idegesen pillantottunk egymásra Charles-al, és csak síri csendben álltunk a szobában. Aztán csörgött a telefonom.
A korházból hívtak, hogy Sofiát elütötte egy autó. Megállt bennem az ütő azt sem tudtam, hogy mit csináljak.

- Mi történt? - Kérdezte Charles.

- Sofia balesetet szenvedett. Siess ha jönni akarsz! Utasítottam Charlest.

Anyáméknak kettő kocsijuk van, nekem pedig már van jogsim, úgyhogy gyorsan beültünk és már hajottam is a kórház felé.

Mikor oda értünk, a recepciós nőnek gyorsan elmondtam, hogy kihez jöttünk, majd siettünk az emeletre. Ott már várt a doktor.

- Jó napot! Hol van Sofia? - Kérdeztem aggódóan.

- Bent fekszik. Önök kicsodák? - Kérdezte az orvos.

- Én a bátyja vagyok, ő pedig a barátja.

- Ó rendben. Nos, a húga nem szerzett komoly sérülést, csak a keze zúzódott meg, holnap haza is mehet. - Mondta az orvos mosolyogva. - A szülők? - Kérdezte.

- Dolgoznak, majd én haza viszem. - Mondtam.

- Rendben. Viszont mivel már 17:00 van haza kell mennie fiatal emeber, most már csak a családtagok maradhatnak bent. - Mondta az orvos Charles-nek.

Charles a száját húzta, majd megfordult és elment. Az idő olyan gyorsan ment, hogy már azt sem tudtam, hány óra, de nagyon késő lehet mert már senki nem volt a kórházban csak én. Nem bírtam tovább kint állni, bement Sofiához.

- Sofia. Sofia. Sofia! - Futottam oda hozzá, mivel harmadszorra sem válaszolt. Hála az égnek csak aludt.

- Olyan jó téged látni. - Nézett rám, majd megfogta az arcomat.

- El akarok menni innen. Nem akarok itt lenni. - Mondta Sofia. Én megsimogattam a véres arcát ami az ütközés miatt, bemocskolta gyönyörű arcát.

- Most megtudod mi a tervem. - Mondtam. - Meztelen leszel, és tiszta, akit nem szennyez vér... és az enyém. - Mondtam nagyon sóhajtva, majd megcsókoltam. A karjaimba vettem, kivittem a szobából egyenesen a kórház bejáratáig. Beraktam a kocsiba és elhajtottam. Soha többé senki nem fog hallani rólunk, elmegyünk egy olyan helyre ahol senki nem talál meg. És Sofia az enyém lesz... csak az enyém.