TXT, nincs vissza út.

LA vs Korea

Amerika-Los Angeles

Sokan vannak úgy vele, hogy az életük kész káosz és legszívesebben meghalnának. Hát..hasonló cipőben vagyok én is velük mivel én minden nap agygörcsöt kapok a családomnak hála. Nincs még egy ilyen bugyuta család mint az enyém.

A nevem Sarah Park, szőke hajú, zöld szemű, 166 centis 17 éves átlagos lány vagyok. A szüleim is jó sztori amúgy vagyis a családom. Anyám Mary John amerikai állampolgár, apám Park Min Yoon koreai állampolgár. De a dédszüleim meg mindketten thaiok szóval..én nem tudom, hogy hozták ezt össze de én igen csak egy kevert gyerek vagyok. Folyékonyan beszélek angolul és koreaiul, ami jó, mert ha valaki beszól én dumálhatok meg pofázhatok neki, szerencsére egy mukkot sem ért belőle.

Igazából az életem egy gyönyörű napos napon kezdődött, áh kit akarok én ártatni...életem legszarabb napja volt. Anyám kijelentette, hogy el akar költözni Amerikából. Ezt se én se apám nem akarta. De anyám akárcsak egy házisárkány... Végül a veszekedés olyan szintre fajult, hogy én belül össze törtem és még ők veszekedtek én össze pakoltam a bőröndömbe mindent amit csak találtam és kimásztam az ablakomon. A másik utcába is lehetett hallani őket, de én a sírásra koncentráltam. Majd fogtam egy taxit és mentem a repülőtőrré. Hogy innen hova megyek? Nem tudom, csak messzire tőlük. Igazából sose törődtek azzal, hogy én mit érzek, csak nekik legyen jó. Láttam, hogy a legközelebbi repülő 10 perc múlva indul. Se jegyem se semmim nem volt amúgy.. Mikor elindultam a 4-es kapuhoz hangzavarra lettem figyelmes. Legalább 30 ember tört be a bejárati ajtón, és kik voltak vajon? Persze, hogy a családom. Ja, nincs kis családom és jöttek keresni engem. Szerencsére közel voltam a kapuhoz így rohantam nehogy meglássanak, de ez nem ment ilyen könnyen. Ugyanis még mindig nem volt jegyem. És a nő persze, hogy megállít.

-Elnézést, hova ilyen hevesen?

-Bocsánat de...nem tudok itt jegyet venni önnél? Nagyon sietek és az a rakás ember értem jött, hogy haza vigyenek de én már nem bírok velük egy fedél alatt lenni...-majd sírni kezdtem a nő előtt.

-Szerintem értem mi a baja...de rendben tudok adni jegyet.

A nő nagyon kedves volt, és mikor a kezembe adta a jegyet én már rohantam is a gépre. Még mindig nem tudtam hova megy de meg kell hagyni...elég sok kínai volt rajta.

Gőzöm sincs mennyit repültünk mert mikor felszálltam én el is aludtam és arra lettem figyelmes, hogy egy nő költ engem fel, hogy " Megérkeztünk.". Végre kiderül hova is jött ez a repülő.

Na igen...mentem a csarnok részhez és...tele volt koreaiakkal...Koreába jött a gép. Egy másik kontinensre repültem. Még jó, hogy beszélem a nyelvet amúgy elég hülyén néznék ki.

Incheonba vagyok...gőzöm sincs az hol van Koreán belül de ott vagyok. Viszont én Szöulba akarok eljutni, ahol apám született és ahol nagyimék élnek. Csak nem lehet olyan nagy ez az Incheon.

Elindultam a kijárat felé, mikor ki értem szembesültem a látvánnyal...ez...hatalmas genyó. Itt, hogy nem lehet eltévedni? De Szöul feliratú táblát sehol sem láttam, de taxit igen. Pénzem nem volt úgyhogy gyorsan elmentem váltani, majd vissza a taxis kocsihoz.

-Ohm...elnézést...tudja merre van Szöul?

-Igen, oda szeretne elmenni?

-Hát..igen. Letudna vinni engem?

-Szálljon be.

Beszálltam és elindultunk Szöul felé. Hatalmas ez a Korea és gyönyörű hely. A taxi sofőr pedig nagyon aranyos volt és kérdezgetett is rólam, meg mondott dolgokat Koreáról. Ismét nem tudom mennyi volt az út, de mivel látta, hogy idegen vagyok így nem kért pénzt tőlem a fuvarért.