|Tapasztalatlan| [[Oikawa X Reader]] ✔️

❸.ℝé𝕤𝕫

Bár megannyi könyvet próbáltam már elolvasni, a mostani helyzetemben egyáltalán nem tudtam a sorok szavaira koncentrálni, minden második pillanatban eszembe jutott az az egoista fiú, akivel a mai nap találkoztam.

"Túl sokat képzelt magáról..."-Puffogva átfordultam ágyam túlfelére, így tekintetemmel most a falat pásztázhattam. Ráncolt szemöldökkel meredtem a [K/Sz] színnel bevont tapétára, miközben gondolataimból Oikawa szavait igyekeztem kiűzni.

Mély sóhajtás kíséretében ültem fel kényelmes pozíciómból, mikor meghallottam az atjóm felől Gouta álomittas hangját.

-[Név] lemennél kérlek a boltba? Nincs itthon se tej, se tojás...-Lassan nyitotta ki a fából készült szerkezetet, [Sz/színű] íriszeit félénken kapta irányomba, hiszen tudta hogy nem szerettem utcára lépni, kivéve akkor ha suliról volt szó. Bár, akkor is csak azért mentem, mert muszáj volt...

-Miért nem te mész le?-Csúszott ki ajkaim közül a legelső kérdés, mely fejembe rohant, de rögtön vissza is akartam szívni e mondatomat, mikor alaposabban megnéztem testvéremet.

Éjfekete hajának szálai össze-vissza álltak, szája most egy vonallá préselődött a szokásos mosolya helyett, szemei pedig furcsán csillogtak. Az ajtómba kapaszkodott egyik kezével, gondolom azért, hogy ne essen el.

Azonnal elé ugrottam és homlokára tettem jobb kezemet, de szinte azonnal el is vettem a bőrfelületről, és aggódva fivéremre néztem.

"Lázas..."

-Jó rendben, lemegyek. Vettél be már valamilyen gyógyszert?-Vontam azonnal kérdőre az idősebbet. Feleletként egyszerűen bólintott egyet, majd lassú, bátortalan léptekkel szobája felé indult, fél kezével a falnak támasztva magát. Másik kezét megfogtam és vállam fölé akasztottam, segítve ezzel neki valamennyire a járást. -Mindjárt hozok rongyot, addig feküdj be az ágyadba.

-Mintha nem azt akartam volna...-Morogta, hangja rekedtes volt, és erőtlen. Mégis kényszert érzett arra,hogy valahogyan visszaszóljon nekem. -Innen már menni fog.-Szólalt meg újból, mikor ágya lábához értünk. Lassan elengedtem őt és bólintottam egyet, s miután szereztem egy vizes rongyot és fejére helyeztem, ellépdeltem a bejárati ajtóig, hogy teljesítsem a rám bízott feladatomat.

Levettem az akasztóról a kabátomat, melyben már alapból bent volt halvány kék színű pénztárcám, és elindultam a bolt felé. Volt még egy órám megvárásolni mindazt, ami kellett mielőtt még az áruház bezárt volna, így kissé sietnem kellett az odavezető úton, mivel átlagosan fél órát vesztegettünk el mindig oda-vissza.

Még éppen időben beértem a helyre, s -bár az eladók nem éppen a legszebb pillantásukkal jutalmaztak engem, amiért az utolsó fél órában érkeztem be,- gyorsan beraktam a kis kosárba ami kellett, s végül a pénztárhoz igyekeztem.

Már elővettem a pénztárcámat, hogy fizessek, amikor olyan dolgot fedeztem fel, hogy azt hittem menten elájulok.

Nem volt pénz nálam.

Idegesen harapdáltam ajkaimat, körbe-körbe nézegetve hátha valami égi áldás közbeszól ebbe a szerencsétlen helyzetembe,de nem úgy látszott, hogy valami is szeretne rajtam segíteni. Az előttem levő néni pedig felvont szemöldökkel figyelt engem, ami kicsit sem javított a szituáción.

"Basszus, basszus,basszus!! Miért nem néztem meg a pénzt, mielőtt elindultam volna?!"

Éreztem, hogy a hátam mögött levő ember megköszörüli a torkát, majd odanyújtja a kasszásnak dolgaim árát. Tátott szájjal figyeltem végig az ismeretlen cseledetét, mikor aztán kíváncsiságból hátrafordultam, hogy meglessen "hősőmet", halvány fintort eresztettem el arcomon.

Gyorsan bepakoltam cuccaimat és egy bólintás kíséretében kisétáltam az üzletből, abban a reményben élve, hogy Oikawa nem fog utánam jönni, de úgy látszik, most sem hallgatták meg imáimat a fentiek.

-Legalább egy köszönetet mondhatnál, tudod!-Mosolygott rám önelégülten mikor mellém ért. Mogyoróbarna szemeivel lassan végignézett rajtam, tetőtől talpig, ami kezdett eléggé idegesítő lenni számomra. Utáltam, hogyha ilyen feltünően nézegetnek.

-Abbahagynád?!-Mordultam rá kellőképpen, ugyanis kicsit behúzta nyakát, de nem tűnt úgy, mintha "megijedt" volna, ugyanis továbbra sem tántorodott el mellőlem. Pedig ez lett volna minden vágyam...A jelek szerint viszont addig nem fog elmenni, amíg köszönetet nem mondok a fejének. -Öhm...Köszönöm.

-Hát, nincs mit~!-Vette elő szokásos vigyorát, és a következő pillanatban egyik kezét fejemhez emelte, és gyengéden összekócolta hajamat, melyek már alapból is kicsit kócosan álltak rajtam. Igazán nem kellett volna ez még nekik...-Fogalmam sincs mi lett volna veled, ha én nem vagyok ott!~

-Jó, oké. Felfogtam. Te vagy a Nap Hőse, meg minden ilyesmi.-Semleges hangomra nem reagált semmit sem, mintha meg sem hallotta volna, tovább sétált mellettem, s akármilyen gyorsra is vettem tempómat, ő követett.

Perceken keresztül játszottam el vele ezt. Egyik pillanatban még csiga lassúsággal mentem, fél másodperccel később viszont már szinte futottam. Mindig ott volt mellettem.

Mikor már megelégeltem ezt, felé fordultam. Bár nem volt semmi kedvem hozzá, felnéztem rá, egyenest bele a szemeibe, melyek csínytalanságot villogtattak felém. Az enyéim viszont szikrákat szórtak az övéibe, ami úgy látszott, eléggé szórakoztatta "őfelségét".

-Miért követsz, Oikawa?-Morogtam idegesen. Legszívesebben hozzávágtam volna valamilyen idióta nevet, de tudtam, hogy az túlságosan is nagy tiszteletlenség lenne tekintve arra,hogy eddig alig kétszer beszéltünk. Majd később gondolkozok beceneveken...

"De később nem is akarok vele trécselni. Pff...Soha többé."

-Nem követlek, én is erre lakok!-Azzal egy mozdulattal maga mögé mutatott. Egy emeletes ház felé irányították tekintetemet ujjai, melynek hófehér festése volt kívülről, és igen barátságos hangulata volt úgy az egész lakóháznak. A fiú elmosolyodott, megfordult a tengelye körül és lazán intett egyet-kettőt, még ezekkel az utolsó szavakkal fűszerezve elköszönt:

-Holnap találkozunk, [Név]-chan~!-Azzal kacsintott egyet, és belépett a kívülről (is?) igencsak otthonosnak tűnő lakásba.

Felpiszkáltan éreztem magamat. Hál' Istennek nekem igencsak nagy volt a tűrés határom, így nagyon ritkán tudott valaki feldühíteni, de ennek az embernek két perc alatt sikerült. Hogy lehet valaki ilyen...

"Ilyen milyen?"

"Ilyen ILYEN!"-Vitatkoztam magammal, majd eszembe jutott valami.

"HONNAN TUDJA A NEVEMET?!"