|Tapasztalatlan| [[Oikawa X Reader]] ✔️

❶❶.ℝé𝕤𝕫

A hazafele út csendben telt el, de most az egyszer, nem abban a kínos némaságban, hanem inkább egy kellemes, nyugodt szótlanságban. Az égbolton levő csillagok mintha most még ragyogóbbak lettek volna, a hold pedig egész valóját megmutatta számunkra. Percenként néztem fel a felettünk levő hatalmas térre, és minden egyes alkalommal megmosolyogtam azt, amit idővel Oikawa is észrevett.

Láttam rajta, hogy valamit akart volna mondani, és a szemei is szikrázni kezdtek egy pillanat erejéig, de inkább visszafogta magát, amit őszintén nem értettem, értetlenségemnek pedig szót is adtam.

-Baj van?

Boldogan mosolyogva rám nézett, és megrázta a fejét.-Nem, csak...-Hezitált-Hülyének fogsz nézni.

-Az már megvolt.-Nyújtottam ki rá nyelvemet vicceskedve mire drámaian szívéhez emelte kezét.

-[Név]-chan hogy mondhatsz ilyet? Gonosz vagy!

-Na, bökd ki min járt az eszed.-Hagytam figyelmen kívül előbbi mondatait. 

-Azt hiszem láttam egy UFÓT!-Kiáltotta boldogan mire nekem elkerekedtek a szemeim. Leírhatatlan volt az arckifejezése, egyszerre volt édes, és kissé gyerekes is, de valamiért mégis megdobogtatta a szívemet ez a látvány. 

-Azért vagy ilyen boldog ez miatt, mert...Rajongsz értük, vagy valami ilyesmi?-Mosolyogtam jelezve neki, hogy nem fogom kiröhögni őt. 

-Rajongok-e?! Én vagyok a legnagyobb rajongójuk, egyszerűen imádom ezt a témát, és magukat az alieneket is, egyszer majd találkozni akarok eggyel és talán még az is szóba jöhet hogy----Az arca teljesen kivirult, de amint realizálta hogy miket beszél zavartan oldalra fordította a fejét, de még éppen elkaptam a pillanatot, mikor elvörösödött. Beharapta alsó ajkát és félénken rám nézett.-Nyugodtan röhögj ki.

-Nem foglak~! Mindenkinek vannak kissé furcsa szokásai, bár az tény hogy soha nem gondolta volna rólad, hogy űrlény rajongó vagy.

Úgy látszott, hogy megkönnyebbült, ám mire bármit is szólhatott volna a továbbiakban, megérkeztünk a házamhoz, s ezzel elérkezett a búcsúnk ideje is, egy kis időre. 

-Nos, köszönöm a mai napot, fantasztikus volt.-Néztem hálásan a fiúra.

-Én is jól szórakoztam, [Név]-chan.-Vette elő szokásos vigyorát-Csinálhatnánk még ilyet párszor. Remélem, nem fognak megharagudni a szüleid rám, amiért ilyen későn értél haza a randidról.~

Az utolsó szó hallatán fülig vörösödtem, s ezt Oikawa is észrevette, és elégedett pillantással jelezte,hogy valamennyire tetszett neki ez a helyzet. Morogva, mégis halvány mosollyal az arcomon lépkedtem el az ajtóig, hogy onnan még egy utolsó búcsú pillantást vethessek a barna hajúra, aki intett egyet, majd lassan elindult.

-Hány óra van, mondd?-Hallottam meg Gouta dühös hangját rögtön, mikor beléptem a házba. 

-Bocsiii, elhúzódott a ra-"Ne mondd ki, [Név]!"

-A mi?-Húzta össze szemöldökét-Remek, a húgom a suli legmenőbb nőcsábászába szerelmes. Tudtam én, hogy ez be fog következni, [Név] mondd hány könyvet olvastál már el erről?

-Sokat..-Mogyogtam látszólag bűnbánóan, de legbelül még mindig mosolyogtam. Valahogy nem tudtak mélyen érinteni a fiú szavai, ami azt hiszem, eléggé meglátszódhatott rajtam.

-Térj vissza a földre, [Név]! Alig pár hete ismered, ráadásul mindketten tudjuk, hogy mire kellenék csak neki!

Megfogott a két vállamnál fogva-Megígérted, hogy nem fogod randinak tekinteni ezt, ugye?-Hangja most sokkal nyugodtabban csengett, de tudtam, hogy ez csak a vihar előtti csend lehetett. Válaszként némán bólintottam.-Mégis annak vetted. Szerelmes vagy belé?

-Nem!-Vágtam rá, közben mintha a szívembe martam volna saját kezűleg egy kést. "Ne hazudj!" Mielőtt mondhattam volna még valamit, ő megelőzött.

-Nem akarom, hogy összetörje a szívedet, érted? Ismerem jól az ilyeneket, te pedig még nagyon tapasztalatlan vagy a fiúknál, hiába olvastál el rengeteg könyvet erről.-Lágyan rátette fejemre a kezét, és kissé összeborzolta azt.-Ha ezt az ígéretedet nem is, de ezt kérlek tartsd be nekem.

-Mit?...-Féltem a választól, nagyon is. Éreztem, hogy valami olyat fog kérni tőlem, amit lehet, sőt biztos, hogy meg fogja repeszteni a szívemet.

-Ne beszélj vele többet.

Elkerekedett szemekkel néztem rá, ő viszont komoly tekintettel fürkészte reakciómat. Nem tudtam mit mondani, hiába alig pár hete ismertem Oikawát, nem akartam, hogy elszakadjünk egymástól. Ám ekkor, mintha csak egy villámcsapás lett volna, visszhangozni kezdtek fejembe Gouta szavai:"Mindketten tudjuk, hogy mire kellenél csak neki." 

S mintha csak egy filmklip keletkezett volna gondolataimból, a ma történtek kezdett lejátszódni elmémben. Ajakharapdálva emésztettem Oikawa szavait, a hangja olyan élénken csengett fejemben, mintha még most is itt lett volna, mellettem.

-R...Rendben.-Leheltem ki a végszót, mire Gouta megpaskolta a hajamat. 

-Tudod, hogy ezt csak miattad szeretném, hogy betartanád, igaz? Nem akarom meglátni egyszer, hogy sírva jössz majd haza miatta.

-Köszönöm.-Hiába akartam hálás lenni neki, még egy őszinte mosolyra se tellett nekem jelen esetben. "Miért kell ilyennek lennie?"-Kérdeztem magamban Oikawára utalva. "Igaza van Goutának, azért ilyen kedves velem..."

Ezután csendben szipogva felbattyogtam a szobámba, hogy valahogyan megbarátkozzak a helyzettel s azzal, hogy soha többet, még csak meg se próbáljak a mogyoróbarna szemű alien őrültre nézni.