|Tapasztalatlan| [[Oikawa X Reader]] ✔️

❺.ℝé𝕤𝕫

A legutóbbi üzengetésünk óta Oikawa nem keresett engem. Se szünetekben nem ment oda hozzám a folyosón, se nem írt, aminek bevallom, kívülről igencsak örültem, de mégis...Úgy éreztem mintha valami hiányzott volna azokból a napokból, mikor a fiú nem volt ott körülöttem.

"Nem mintha eddig olyan sokszor lett volna velem." Forgattam meg szemeimet saját, rohanó gondolataim reakciójaként.

-[Név] gyere gyorsan, itt a tanár!-Jött be Ruby az öltözőbe. Mivel tesi óra előtt voltunk,  és én voltam az utolsó, aki bennt maradt öltözni a lányok részlegén muszáj voltam megkérni őt, hogy várjon meg engem. Tudni illik, utáltam egyedül sétálgatni becsengő után, és ha Ruby nem maradt volna velem ekkor, pont ezen kellett volna át esnem.

-Köszi hogy megvártál!-Mosolyogtam rá vörös hajú barátnőmre, aki bólintott egyet és rögtöb ezután -engem sürgetve maga előtt- futni kezdett a "kicsinke" tornatermünk felé, amelyhez úgy lehetett átjutni, hogy az egész udvaron át kellett szaladnunk,így már akkor elfáradtunk, mikor odaértünk a helyszínre. -Elnézést a késésért.-Szólaltam fel.

Az idősebb éveiben járó férfi fél percig szemezett velem,-gondolom rájött, hogy én tartottam fel mindkettőnket- majd egy szó nélkül az osztályunk felé fordult.

-A mai napon a végzősökkel leszünk összevonva, mivel az ő testnevelés tanárjuk nincsen a mai napon.

Mindenkinek elkerekedtek a szemei, az én szívem még egy pillanatra is leállt. "Mi?! Dehát akkor ez azt jelenti hogy..."

A következő pillanatban a tornaterem ajtajának hangos csattanására lehettünk figyelmesek, melynek másik oldaláról sorban szállingóztak be ide, hozzánk az emberek, köztük egy számomra igencsak ismerős személy is.

Barna szemei rögtön megtalálták az én íriszeimet, de most eldöntöttem, hogy azért se szakítom meg a kialakult szemkontaktust. Az egyik felem túlságosan is megmakacsolta magát, és nem engedte, hogy akárcsak ebben a picinyke, értelmetlen játékban is veszítsek a fiú ellen. De volt még valami ebben az egész szituációban, amiről mégcsak fantáziálni sem mertem...

-Jó napot.-Visszhangzott a terem a köszönésektől, illetve a cipők kopogásától. Továbbra is mély harcot vívtam Oikawa tekintetével, és úgy látszik, ennek meg is lett az eredménye, mivel egy idő után hirtelen elfordította tőlem a fejét, ezzel együtt pedig megszakította a szemkontaktusunkat is. Az egyik felem örült, de a másik mégis valami kicsiny csalódottságot érzett...

A végzős osztály minden tagja lassan beállt mögénk egy, rendezett sorba. Hirtelen megint magamon éreztem egy pillantást, s csak egyetlen egy tippem volt, ki is lehetett az, aki még ebben a pillanatban is engem nézhetett. Fél perc erejéig hátra sandítottam a szemem sarkából, így megláthattam, hogy a mögöttem álló Oikawa vetette rám szemeit.

-Mi az?-Tátogtam de ő nem felelt, csak önelégülten elmosolyodott. Megforgattam szemeimet és inkább visszafordultam a tanár irányába, aki pont ebben a pillanatban nyitotta szólásra a száját:

-Kidobóhoz állítsunk fel pályát. Egy pad középre, egy-egy pedig a két szélre. Ha kész mehet a játék. Ne feledjétek, akit kidobtak az ellenséges térfélnél levő pad mögé áll, és ha onnan kidobott valakit, visszamehet! A harmadikosok az elsősök ellen. -Ezután hat ember elment a padokat rakosgatni.

-A végzősökkel kidobózni? Meg akar minket ölni ez a tanár?-Lépett oda hozzám Amy fintorogva, mire én elnevettem magamat. Ekkor emelte csak rám a tekintetét-Mellesleg,ne hidd azt hogy nem láttam mit szemezgettél az iskola szépfiújával az előbb, majd' kiesett a szemetek. Mi van köztetek?

Az arcom egyből vörösödni kezdett, amit kezeimmel próbáltam takarni-Nincs semmi sem! Csak.. Idegesít a jelenléte és a szemeimmel próbáltam üzenni neki, hogy húzzon a francba!

-Aha, persze. Na mindegy, óra után úgyis kihúzzuk belőled ezt.

Beálltunk a saját térfelünkre, és ekkor elkezdődött az első menet. Már a legelső másodpercekben sikerült az egyik fiúnak kidobnia pár lányt, akik morogva lementek a pályáról a másik pad mögé, hogy onnan próbálják meg elkapni a felé irányuló labdákat.

-[NÉV]!-Hallottam meg nevemet s mivel a hang irányába fordítottam a fejemet, pont elkerült a gumilabda, mely -úgy látszik- erre a testtájékomra volt célozva.

-Úgyis kidoblak, [Név]-chan!~

Rögtön tudtam, hogy ki akart már kidobni. Fél pillanatig elvigyorodtam és Oikawa felé néztem, majd felkaptam a lábamnál levő, piros labdát és amilyen erősen csak tudtam, elröpítettem azt. De szerencsétlenségemre, nem találtam el vele őt, csak egy, a háta mögött levő emberkét.

"Szóval a célod az, hogy kidobj? El kell hogy keserítselek, Shittykawa! Nem fog menni!"

S itt már mindketten tudtuk: Ez nem csak egy játék lesz. Hanem egy újabb háború.