Egy Gyilkos Naplója

Élet, vagy halál?

2019. 02. 01.

Ma lesz egy angol vizsga az osztályunkban, mi meg egy emelettel lejjebb leszünk.

Én is jelentkeztem erre a megmérettetésre, de ami a legfontosabb, hogy egy olyan ember is ott lesz, akit az egyik ismerősöm utál. Könnyítek a helyzetén, és kinyírom a faszba.

A vizsga nyolckor kezdődött. Le is ültem pont a háta mögé. Táskát nem szabadott hozni, és zsebeinket átkutatták. 27-en voltak kettőnkön kívül.

A gyerek jó angolból, így hamar kész lett, pont mint én. Jó, egy kicsivel hamarabb, de evvan.

Elhívtam boltba, de mivel "fent maradt a pénztárcám", így felballagtam, majd rájöttem, hogy egy emelettel lejjebb a harmadik emelet van, ahol meg semmit sincs, vagyis lefelé kellett baktassak. Beléptem az osztályba, ahol mindenki lelkesen a médiáját számolta. Én kivettem poision-t, meg egy kis pénzt, és elindultunk. Közben azon gondolkodtam, hogy hol is számolhatnak el végleg az élettel.

A bolt az túl zsúfolt. Igazából csak egy kicsike szúrás kéne, és halott lenne perceken belül. Ha bolton belül szúrom meg, akkor a haláleset után átkutatják a helyszínt, és mindenkit. Vagyis valahova el kellett, hogy rejtsem a kést. Magamhoz ragadtam egy zacskó chipset, aminek gold volt a csomagolása. Megszúrtam a kezét amit nem vett észre(sík hülye), majd kifizettük, vagyis csak én, mert megállt egy kicsit pihenni, mert "valamiben" megkarcolta a kezét, és nagyon fájt. Mondtam neki, hogy kint megvárom. Kint a kést beletettem  a zacskóba,  feléje zacskókat, mintha szemét lenne, leraktam a kuka mellé, ami úgy nézett ki, mintha a kukába nem fért volna be(ami igaz is volt, mert tele volt). Közben barátunk meghalt. A rendőrök megérkeztek, viszont a kukás is. Elvitte a zacskót is benne a késemmel. Elvesztettem azt, ami majdnem megölt. A legerősebb fegyveremet. Mert ugye ami nem öl meg az megerősít. Ez meg félig ölt meg, vagyis másfélszer erősített meg.

Délután elbuszoztam a szeméttelepre, ahol betoppanva kettő csöves, és kettő kukás beszélgetett. A pisztolyom nálam volt, plusz vittem egy kést is.

Ruhát váltottam, hogy a csövesek közé tartozóknak gondoljanak, majd elmentem kéregetni arrafelé. A kettő csöves megfogta kettő kezemet, majd letepertek a földre. Az egyik munkás a saját késemet tartotta rám, mert "nem vagyok közéjük való". Ennyit az emberi empátiáról.

Mikor elengedtek a kést kikaptam a kézéből, majd lelőttem egyiküket. Az egyik csöves felkapott egy feszítővasat, és azzal rohant felém. Vicces volt, mert ordibált közben, majd még suhintani se tudott egyet a fejében már ott díszelgett egy zöld kés.

A másik kettő elszaladt. A csövest hagytam, de a munkást nem. Utána szaladtam, és mikor lövőtávolságban voltam, akkor megállt, és letérdelt. Elkezdett imádkozni, majd csak ennyit kérdezett: "nekem családom van otthon, és kettő gyerekem, akik közül az egyik csak 6 éves(már hullottak a könnyei). Nem mondok senkinek semmit, de kérlek ne ölj meg... "

Egyrészt jó érzés volt belegondolni abba, hogy most egy ember életéről, vagy haláláról dönthetek. De meghúztam a ravaszt, és belelőttem a mellette lévő szemétkupacba. Felállítottam, és hazakísértem. Billnek hívták. Megígérte, hogy ha talál valami érdekeset a telepen, akkor szól, és elhozhatom.

Élet, vagy halál? Ez  egy olyan kérdés, amit nem kellett volna az ember szabad akaratára bízni. Mert látjuk mi lett belőle nem egyszer.......