Adóbehajtó

91 6 0
                                    

2019. 02. 13

Felépültem, és végre kiengedtek a kórházból. Amanda elolvasott mindent, és bocsánatot kért. Hazafele megálltunk az elhagyatottak ösvényénél, és virágot vittünk  a felakasztott csajnak.  

A házánál megálltunk, majd megölelt. Olyan jó érzés volt asszem. Hazaérve megláttam, hogy a fekete utcában valakit behurcolnak. Utánuk osontam, majd megragadtam a férfi ruháját.

Ő hátrafordult, majd megkérdezte, hogy mi a büdös szart csinálok ott. Én visszakérdeztem, hogy miért akarja kinyírni a 13/14 éves gyereket. Ő csak annyit válaszolt, hogy rosszkor volt rossz helyen.

Egy picit (na jó, nagyon) emlékeztetett a régi énemre, aki csak úgy megölt kettő nyolcévest.

Egy kést vett elő, míg én egy pisztolyt. Sötétben voltam, szóval a gyerek nem láthatta az arcom. A csávóka megijedt, és elkapta a gyerek nyakát. Elkezdett fenyegetni, hogy hogyha nem teszem le a fegyvert, akkor elvágja a gyerek torkát.

Csak felnevettem, majd eldobtam a pisztolyt. Mivel tudtam, hogy ígyis-úgyis elvágná, még a levegőben elkaptam a fegyvert, és fejbelőttem a szerencsétlent.

A gyerek le volt sokkolva, amit meg is értettem. Inkább hazakísértem, és megköszönte, hogy megmentettem az életét. Elmondta, hogy régóta zaklatta a srác a családját, és végre véget vetettem ennek.

Ismét ott álltam a házam előtt, és kinyitottam az ajtót. Egy csávóka állt bent háttal nekem, és keresett valamit a nappali egyik fiókjában. Vicces volt nézni, mert egy ponton majdnem beletolta a seggét a pofámba. Néztem, hogy sehol senki a házban. Utána jutott eszembe, hogy családi kiránduláson vannak.........nélkülem.

Mindenesetre a csávó itt van az üres lakásban, és nem akar nyugodni. Így inkább seggbe rúgtam, mire neki esett a szekrénynek. És csak elnevettem magam, mire ő összeszedte magát, és megfordult. Nem mondott semmit, csak felemelte a szekrényt, és úgy látszott, hogy hozzám akarta vágni. Volt köztünk fél méter, így inkább mihelyt eldobta a szekrényt én csak hátraléptem egyet. Inkább befutottam a szobámba, ahol élesítettem a "lógjunk egyet" csapdát, amit szerintem nem kell részletezzek, mert a név magáért beszél.

A balek befutott a szobámba, én megnyomtam a gombot, majd ő elkezdett 10 centivel a padló felett kalimpálni a kezeivel segítség után.

A csapda egy nagyon egyszerű mechanizmus alapján működött, ami szerint ha egy bizonyos kart meghúzol, akkor egy csapóajtó lenyílik, egy kötél leereszkedik, majd ha drága emberünk feje benne megakad, akkor a hurok összehúzódik, és felemelkedik szabályozható  magasságokba.

Egy picit engedtem a kötél szorításán, hogy az emberünk tudjon beszélni. Elmondása szerint egy pénzbehajtó, aki eljött lefoglalni a család értékes cuccait, mert a család adósságban szenved. Ezen nem lepődtem meg, mert amennyi mindent vásárolnak az ténylegesen bankkártya szaggató.

Persze én sosem kapok semmit, mindent én szereztem meg magamnak. A flancos aranyóráktól kezdve a random kenceficékig(amit persze csak egyszer használnak) mindent vettek. Igaz, nekem ezek nem is kellettek.

Megszorítottam a hurkot, majd ott hagytam lógni 6 percig, majd leszedtem róla, és ici-pici darabokra vágva megetettem a kutyusaimat.

Estére végre nyugodtan aludtam, mikor is Márktól kaptam egy üzenetet..........

Egy Gyilkos NaplójaOù les histoires vivent. Découvrez maintenant