Túszejtés

94 6 0
                                    

2019. 02. 14

Valentin nap van, és annak a megnyugtató gondolatra kell, hogy kelljek Márk hív. Elmondta, hogy Amandáék házát egy gyilkosokból álló csapat szállta meg minden családtagot bent tartva, és a rendőrök meg meg sem mernek moccanni, mert bármikor robbanhat egy bomba, amíg a házban helyeztek el.

Nem is kellett több. Végre felvehettem az ilyen alkalmakra tartogatott öltözékem.

Egy fekete mellénnyel kezdődött, aminek a belsejében 6 kés volt elrejtve. Az alá egy blúz volt betervezve, ami egy rendszert rejtett, ami később kap szerepet. a nadrágon volt elhelyezve két oldalt a 3D manőverező. A lényege az volt, hogy a kesztyűm segítségével irányítható lesz a két horog. A blúzom alatt egy stabil szerkezet gondoskodott arról, hogy egyenletesen haladjak a levegőben.

 A bakancsomba el volt rejtve kettő kés, és kettő látható is . Azoknak a lényege az volt, hogy egy erős rántással kijöttek a tokukból, és egy rúgással el lehet őket küldeni a végtelenbe, és tovább. A kesztyűk voltak még érdekes részei a szettnek, mivel egy rejtett penge  volt  a kesztyű alján(mint az AC-ben), emellett ott helyezkedett el ugyebár az 3D vezérlőeszköze is. A jobb kezemnél volt még egy kisebb kés, míg a ball kesztyűmön egy ugyanolyan horog, mint a lábaimnál. Volt nálam egy pisztoly, és egy nagyobb darab macséta.

El is indultam a Fekete utcán keresztül, mert óvatosabb(attól eltekintve, hogy embereket ölnek ott), és gyorsabban is odaérek, meg persze nem találkozok a redőrökkel, akik hát nem a legjobb barátaim. Öt percbe telt ,hogy odaérjek, így volt időm felmérni a helyzetet. Három emeletes ház, egy pincével, és egy erkéllyel. A szembe lévő falon négy ablak volt. Első dolgom az volt, hogy megtaláljam a bombát, ami szerintem csak egy gombos Nokiára szerelt C4 lehet, mert valljuk be, csak gyilkosok, nem terroristák(a pont, mikor rájössz, hogy különbséget keresel az átlagos gyilkosok, és a terroristák között......), mindegy. Valszeg az alapsorban tartják a "bombát".

Ja igen, a szemüvegem. Egy zoom van beleszerelve, emellett egy teljes op. rendszer is. Hatszázezer forint volt, de megérte.

Benéztem az ablakon, majd megláttam az asztalon kettő C4-et összekötözve egy gombos Nokiával. Így legyen ötösöm a lottón. Egyszerű lett volna csak kilőni a teló aksiját, és volt-nincs bomba, de a golyó belefúródhatott volna a C4-be, és lőttek. Felhívtam Márkot, hogy hozza el a mesterlövészemet, amit szorgosan is tett. Nem volt nehéz bemérni a célpontot, de hogy minden élvezetesebb legen, így megvártam, hogy az egyik hapsi(aki gondolom vigyázott arra a temérdek robbanóanyagra) pont odaérjen a teló elé, és akkor medencecsonton találjam. Meg is történt, és a bomba hatástalanítva lett. Márk jelentette, hogy a zsaruk megijedtek, de nem mertek megmozdulni a bomba miatt. Kettő hapsi volt még a szobában, és azok meghallották a lövést. Én inkább az ablakpárkány feletti részre fel 3D-ztem, így amikor kiugrottak az ablakon nem vettek észre, így az egyiknek nyakát metszettem, míg a másik egy fejlövést kapott. Beugrottam az ablakon, ahol nagy meglepetésemre senki sem fogadott. Egy picit elszomorított ,de baktattam feljebb. 

A második emeleten voltak öten. Amint felértem, kettő akasztófáravaló elkezdett felém rohanni, és én vártam őket. A testesebb alkat ért előbb ide, aki egy késsel hadonászott sikertelenül, mert sorra hárítottam a szúrásait(már ha azoknak lehetett azokat nevezni ). Eközben a másik is beért, míg a többi agyügyű csak bámult, hátha az a kettő elintézi. Hát ez nem így lett. A nagyobb darab hadonászásait megelégeltem miután a másik egy bézbózütővel kezdett hevesen jobbra, meg ballra mozgatni, így egy gyors mozdulattal a rejtett pengével szíven szúrtam, majd a kezéből kivéve  a kést nekidobtam a másik fejének, amiből csak úgy loccsant ki az agyvelő, és a vér. A maradék három sem járt sikerrel szerény személyem likvidálásával. Az egyiknél fegyver, így gyorsan kapott egy fejest, nehogy ő lőjön előbb, a másik kettőnél egy-egy macséta volt, és mivel nem akartam sokat bajlódni egy-egy horgot állítottam a ici-pici észtelen kobakukba. 

A harmadik emeletre felérve megtaláltam a családot, meg egy ismerős személyt is, aki történetesen Ádámnak hívtak. Amint észrevett, a kezében lévő pisztolyt Amanda fejéhez tartotta. Azt mondta, hogy ha egy lépést is teszek, akkor kinyírja. Elmondta, hogy az volt a terve, hogy kicsalogasson az odumból egy utolsó bulira, mielőtt meghalok. Én léptem egyet véletlen, és ténylegesen lőtt egyet.  A medencecsontját találta el. Amanda felordított, és Ádám felnevetett a harag láttán, ami a szememben folyt. Szerencsétlenje rám akart lőni, de kifogyott, én meg kaptam az alkalmon, és kioldoztam a családot, akik elmentek Amandán kívül. Szép kis család, mit ne mondjak. Felkapott egy kést, és azzal kezdett nekem rohanni, csak azt nem tudta hogy én fejlődtem azóta,amióta ő nem látott. Simán hárítottam a szúrását, ami szívre ment volna, ezzel kitörve a csuklóját. Be akart húzni egyet, de a kezéből kitépett kést beledöftem az alkarjába. Lefeküdt a földre. Szívesen megkínoztam volna, de Amanda elsőbb volt. A sebét elláttam, de nem változott a helyzet. Felültettem egy székre, majd átadtam neki a piros, és kék rózsákból álló csokrot  valentin nap alkalmából. Elsírta magát, és én is vele együtt sírtam. Majd lehunyta a szemét, és összeesett. Egy csokor rózsával a kezében hallt meg a saját házuk harmadik emeletén..............................miattam. Nagyon mérges voltam Ádámra, így elkezdtem a kínzását úgy, hogy a legjobban fájjon, és kevesebb faktorral a halálra. 

Utolsóként léptem ki a házból, ahol a teljes városi rendőrség ott volt, de Márknak hála elmagyarázta nekik, hogy mi is a szitu velem kapcsolatban(a gyilkosságokat kivéve).

"Meghalt" szólaltam fel, majd lerogytam a földre, és elkezdtem sírni. Nagyon fájt az elvesztése, mert ő volt azok között az emberek között, akik nem riadtak meg tőlem, és még szerettem is őket. Vagyis csak őt.......................................          

Egy Gyilkos NaplójaOnde histórias criam vida. Descubra agora