Hulla a szobában

65 3 0
                                    

2019. 02. 25

Egy hétig nagyon nem történt semmi érdekes. Szandra nálam aludt,mert nem mert hazamenni a szekta miatt, de külön szobában. Reggel együtt mentünk iskolába, mikor is egy csapat rendőr várt a ház előtt. Szandrát akarták elfogni, mert egy gyilkos szekta tagja volt. Kiderült, hogy volt ott egy beépített ember, és úgy figyelték a szektát, aminek Szandra is tagja volt. Engemet megdícsértek, mert megöltem 9 ottani szektás tagot. Szandra elbújt mögém, mikor is előálltam egy ötlettel. Szandrát az én kíséretemben visszamegy, és belülről szedjük szét a szektát, míg a rendőrök kívülről. Az ötletemet elfogadták, és így elengedtek.

A suliba menet találkoztunk egy szektással(Szandra mondta), aki úgy nézett ránk, mint aki bosszút esküszne ellenünk. Egy negyvenes éveit súroló férfi volt gesztenyebarna hajjal, és kék szemekkel. Az úr egy pisztolyt tartott a fejemhez, majd elkezdett hablatyolni valami "apatyala matyala" dolgokat, meg ilyen hülyeségeket, majd lőtt.........volna, ha épp nem akkor fogy ki a golyóból. Kikaptam a kezéből a pisztolyt, és behúztam neki egyet, aki simán hasba ütött. Ekkor lett elegem, és a kettő fülét megragadva a térdemhez vágtam a fejét. A csávó végleg K. O. volt, így tovább mentünk.

A suliban Szandra bement a nyolcba, én meg felmentem a saját osztályomba. Amint beléptem, csak annyit láttam, hogy egyik osztálytársam egy kést tart a kézében, majd egy másik osztálytársamat  leszúrni. Én a táskámat ledobtam, és rohantam, majd nagy nehezen elvettem a kést, miközben megvágtam a jobb karomat. Elkezdett ott előttem örjöngeni, mire én csak leültettem egy székre. 

Elmondta, hogy azért akarta beleállítani a kést a mellkasába a csajnak, mert hogy egy fiút akartak, de végül ő szerezte meg, és ennyire kiakadt. Lenyugtattam, de az órákon folyamatosan figyeltem.

A szünetekben lementem Szandrához, hogy nézzem, hogy mi van vele, de nem találtam sehol. Kerestem mindenhol, mikor is egy elhagyatott osztályban találtam. Egy hulla volt a jobb alsó sarokban, ő meg egy kést szorongatott a kezében, amit valszeg tőlem szedett el.

Csak meredten néztem a hullára, majd Szandrára, majd megint a hullára, és egy így ment addig, ameddig meg nem szólalt: "Megérdemelte a halált!". Csak tudnám kire emlékeztet...

A kést nekem adta, majd bezártam az ajtót a Szandránál lévő kulccsal.

Másik szünetben a rendőrség jött helyszínelésre, és egyből a nyolcba mentek be Szandrához, és elkezdték átkutatni a holmijait. Nálam volt a kés, így én is odamentem. Mivel egy kicsit barnább színű egyéniség folyamatosan terrorizálta Szandrát, így beleraktam a táskájába a kést, és odahívtam a biztosurat, hogy találtam valamit. El is kapták a gyereket, majd elvitték.

Hazafele menet megálltunk egyet kávézni, mikor is az apja(Szandra szerint) betoppant a kávézóba egy pisztollyal, így muszáj volt cselekednem. Egy asztalnál voltunk, amitől jobb oldalra egy fal volt, másik oldalt a pult, vagyis fedésben voltunk. A jelvényemet előrántottam(mert olyanom is volt), és egy késsel lefogtam a bűnözőt, míg Szandra hívta az erre éppen állomásozó rendőröket, akik elvitték a csákót.

Egy Gyilkos NaplójaWhere stories live. Discover now