A méreg hatásai

210 10 0
                                    

2018 11. 04

Az utcán valamiért ma este nem égtek a lámpák. Fura volt, de nekem tetszett, mivel sötét volt, és ott volt az egyik barátom,  Adam. Ő szerezte nekem a blood in the watert, és most ott vagyunk ketten, és nézegette a hegeket a kezemen. Mélyek voltak, és szélesek. Nézegette egy ideig, majd elővette a saját kését, aminek poison volt a neve, és ő vágta meg a mait.

A vágás mélyebb volt. Elkezdett hevesen vérezni, majd elment. Azt mondta, hogy minél mélyebb a seb, annál jobban segít. Magam is egyetértettem a kijelentésével, de majd holnap lesz a következő.

Estefelé elkezdett bizseregni a kezemen a heg, majd megnézettem az orvosommal. Egész úton bizsergett a kezem, és egyre jobban. "Biztos meg fogok halni". Dokihoz érve megvizsgálta a sebet, majd a mély vágásnak tette be az egészet.

Az orvosom az egyetlen igaz barátom. Ő is átélte ezeket, és fedez anyámék előtt. Ennek köszönhetően nem tudnak a vágásokról, meg a többi cuccról. A vizsgálat után elhívott egy sörre, amit el is fogadtam.

A közeli bárban megittam a sörömet, majd elkezdtünk beszélgetni. Az életemről beszéltünk, majd csak annyira emlékszem, hogy megkérdte hogy mondjam meg, hogy ki az, akit szeretek. Erre elájultam. Bevitt a rendelőbe, ahol megmentette az életemet, mivel beadta az ellenmérget. Erre olyan mérges lettem, hogy a nálam lévő késsel leszúrtam. Ő volt az első áldozatom.

Gyorsan elhagytam a helyszínt. Mérges voltam, mert nem hagyott meghalni. Így hát kimutattam dühömet. Az utcán aludtam.

Egy Gyilkos NaplójaDonde viven las historias. Descúbrelo ahora