szept. 1
Nincs olyan nap az évben amit ennyire lehet utálni, mint a Szeptember elsejét. Majdnem "idilli" hónapok után visszatérünk arra a helyre ami esélyt ad arra, hogy elrontsd az életed még jobban, de ha szerencsés vagy akkor egy király buli.
Az én esetemben megkönnyebbülés visszamenni az iskolapadba. Nem bírnám egész évben itthon...
Kikeltem a biztonságot nyújtó ágyból és átmentem a fürdőbe. Megfésültem mogyoróbarna hajam és szoros kontyba kötöttem a fejem tetejére. A szemem alatti sötét karikákat eltüntettem amennyire tudtam. A tükörképemre mosolyogtam aki viszonozta. Legalább ő, ha már más nem nagyon.
-Kicsim! Felkeltél már? - kiabált fel anyu.
-Persze, öltözök és indulok. - kiabáltam vissza.
-Oké. Alex visz suliba, nekem mennem kell.
Csak az ajtó csapódását hallottam és itt maradtam kettesben Alexxel.
-Huhhh... Nyugi Jane, minden rendben lesz... - nyugtattam magam.
Úgy terveztem, hogy mielőtt a mostoha apám felébredne elmegyek itthonról, ugyanis a 7:38-as busszal még simán beérnék.
Sokkal jobb lenne, mint Alexxel menni. Az az ember nem normális.
A gondolataim kicsit próbáltam elterelni és minél gyorsabban keresni egy jó féle ruhát. Nem tellett sok időbe, megtaláltam azt ami mára nekem tökéletes lehet. Fehér térd zokni egy rózsaszín topánkával és egy babarózsaszín ruhával kiegészülve, aminek a vége enyhén fodros volt. Ahh... A ruhákért oda - vissza voltam egész életemben. Mondjuk nem pont a rózsaszín az ideálom, inkább a zöld és fekete felé húzna a szívem, de azt Alex nem engedi, mert szerinte túl vad, ami hozzám nem illik.
-Kicsi, fent vagy még? - zökkent ki valaki a gondolat menetem mélyéről.
-Igen Alex. - válaszoltam sablonosan. Hát igazából úgy ahogy mindig beszélek vele.
-Akkor gyere le és indulás. - fentről hallottam ahogy összecsapja nagy tenyerét.
Sietősen felkaptam a táskám amit tegnap már bepakoltam és lerobogtam a lépcsőn. Az utolsó fokot viszont nem számítottam be és konkrétan ráestem Alexre. Kék íriszeim ráemeltem, igazából semmi jót nem várva.
-Bocsánat... Annyira ostoba vagyok. - léptem volna hátrébb, de Alex magához rántott. A félelem felkúszott a gerimcemen a fejembe ahol szép lassan mindenhova szétterjedt.
-Nem baj, ezt majd, ha haza értél akkor megbeszéljük, de most mennünk kell. Neked az iskolába, nekem dolgozni. És úgy gondolom, hogy egyikünk sem jár jól, ha elkésik.
-Valóban, még egyszer elnézést. - sütöttem le a szemeim, majd el toltam magamtól óvatosan.
Kicsit sem őszinte mosolyt vetett felém aztán kisétált az ajtón. Én egy lenge kabátot felkaptam még gyorsan aztán utána siettem.
Kicsit feszengve ültem be az anyós ülésre. Az út közben nem beszélgettünk, de a csend nem volt kínos. Sosem beszéltünk egymással csak akkor, ha nagyon muszály volt. Például anya előtt. El kellett hinnie, hogy szeretjük egymást, különben minden borulna. Legalábbis Alex ezt mondta.
Idő közben megékreztünk a sulihoz.
Nem volt olyan nagy. Vagyis ez nem pontos. Az itteni iskolákhoz képest nem volt nagy.
Ennek összesen is csak egy külön szárnya volt az ebédlő.
Gyorsan felsiettem a bejárathoz, benyitottam és körül néztem.
