Legenda
Összeszedem a gondolataimat ujra,
Nem. Nézek vissza már a múltra.
Elindulok a saját utamon végre nem másétt járom,
Meg tanultam az élet ott kezdődik ahol véget ér az összes álom.
Fel kellet állnom a földről meg kell mutattnom többet érek,
Meg kell mutattnom azt hogy többet nem kényszerít térdre ez az élet.
Nem adom fel akkor se ha te magad arra kérsz,
Mer elő kell bujni a sötétből ha a fénytől félsz.
Nem is tudom honnan jöttem vagy azt hogy hova lettem,
Harcolni akartam sőt kapartam azért hogy anyám végre embernek nevezzen.
Sírnom kellet volna helyette én csak kínomba nevettem,
Amit az élet adott mérget nekem én azt mind lenyeltem.
Hányszor akarták elhitettni kevés vagyok,
Hányan baszták oda hogy ezek a dalok szarok?
Hányszor mondtam kapja be mindenki aki utál a fa**om,
Az életembe nem sok mindenem van de ha kell mindenemet neked adom.
Nézegettem magam mi minden változott,
Hogy hogy lettem jóbol igazi átkozott?
Talán kevés voltam az embereknek vagy az emberek nekem,?
Nem tudom olyan mintha teljesen elment az eszem.
Magamba beszélek meg őrültem teljesen a bizonyítási vágytól,
Nem haragszom senkire csak szeretnék már szabadulni a pszichiátriárol.
Olyan szar a tényekkel szembe nézni vesztettem,
Az életem az eszem mindent amikor erre tettem.
Nem akarok semmit csak hogy tudjátok hogy ember voltam,
Csak annyit akarok hogy tudjátok nem adom fel még nem láttok holtan.
Az utolsó szívverésemig megyek előre akár a tenger,
Van kinek pisztoly nekem meg toll és papír a fegyver.
Engem ez védett meg magamtól bármi is történt velem,
Ez ott volt mint egy testvér aki átkarolt és meg szoritotta a kezem.
Beteg elmém igy képzelte el a zene szeretetétt,
De csak azért mert a testvérem nem nyujtotta soha a kezét.
Refr:
Tudom utálnom kénne a világot,
Mégis szeretem akár a kis lány a virágot.
Minden amit elrontottam kevés lenne a lista egy könyv kéne,
És ha leirtam akkor meg kérdezném azt hogy igy ki élne.
Persze nekem nem szabad gyengének lenni soha,
Mer ugy se segitenek ezek mit gondoltál te igazán ostoba.
Agresszív beszéd csattanás csapás verés verekedés a kezem véres,
Pedig régen én voltam az akire mindenki azt monda ez a gyerek de édes.
Sok minden változott azota egy állat lettem nem éreztem a vesztem,
Csak azt vettem észre mikor mindenem el vesztettem.
Nem tudtam hogy hol a ki út olyan volt az egész mint egy börtön,
Amiből bármi áron is egy nap meg kell belöle szöknöm.
A pokol számomra nem volt messze ittam sirtam,
Nem volt senkim én az imákat a dalokat verseket akkor is irtam.
Ebbe tudtam megnyugodni ha már egyszer vesztes voltam,
Úgy éreztem magam akkor mint egy hal a kiszáradt tóban.
Meghaltam vagy még élek ez volt a kérdésem,,.
De éltem tovább kelett mennem volt egy olyan érzésem.
Hogy én még nem nem nem adhatom fel ezt a játékot,
Nem dobhattam el az életem hiába akartam mint egy nem tetsző ajándékot.
Nem birtam szembe nézni magammal hetekig honapokig évekig,
De nem menekülhettem magam elöl a világ végeztéig.
Újra épitettem a váram elfoglaltam nem létező helyem,
Megint nyíl egyenesen vertem bele a falba a fejem.
De nem adtam fel mer tudtam igy leszek bajnok,
Mai napig a régi önmagamért hajtok.
Nem változott sok minden ugyan az vagyok aki voltam,
Csak már nem félek senkitől és nem tűnök el szotlan.
Ki merem nyitni a szám fel merem rakni a kezemet,
Így éjszaka ha el alszom nyugodtan birom le hunyni a szememet.
Többé nincs börtön de még mindig őrült vagyok,
S pont ezért születnek nektek ezek a dalok.
Tudom nincs sok értelme de szeretem,
Ez nekem olyan mint egy fajta szerelem.
Le irom a világot és meg nyugszom,
Ez az egy amit lehetetlen lenne meg unnom.
Bajnok vagyok és mindenki az a maga módján csak hinni kell,
Az a lényeg hogy menni kell előre meg az hogy soha ne add fel.
Refr:
Remélem tetszik
Aláirás:SZ. T.p.
