IT WAS JUST DANCE ¦ minsung (BEFEJEZETT)

Then, you like me?

- Csak szeretnélek jobban megismerni, ahogy azt tanácsoltad - zavartan süti le tekintetét, miközben egy apró falatot tesz a szájába, én pedig csak nagyok pislogva bámulom őt. Mély levegőt véve pillant fel rám félve, de tekintetét azonnal vissza vezeti a tányérjára, amiből még alig hiányzik. - Hiba volt ezt kérdeznem - neveti el magát zavartan, ahogy hangjában némi fájdalom rejtőzik. Még mindig nem tudtam felfogni az előbbi kérdését, túlságosan hihetetlen számomra. Szóra nyitom a szám, de hang nem jön ki belőle, pedig megannyi dolgot szeretnék elmondani neki, és még többet kérdezni, de egyszerűen nem megy. - Azt hiszem, hogy jobb ha megyek - szólal meg könnyeivel küszködve, ahogy Soon-iet a földre téve kel fel helyéről. - Köszönök mindent, Minho - erőltet magára egy hamis mosolyt, majd gyors léptekkel hagyja el a konyhát, hogy ruháját átcserélve minél előbb távozhasson. Bassza meg, Minho, szólalj már meg!

Amint realizálom a helyzetet, felugrok a helyemről, hogy az összetört fiú után siessek. Kopogás nélkül rántom fel szobám ajtaját, mit sem törődve vele, hogy ő épp öltözik - bár szerencsére már pont pólóját vette fel.

- A ruháid összehajtottam - mutat az ágyra helyezett textilekre, miközben táskájának pántját megmarkolva venné fel azt. - Hiba volt amit mondtam, sajnálom - emeli rám fájdalommal teli tekintetét, mire én hevesen kezdem el csóválni a fejemet. - De, nem kellett volna. Félre értettem, csak azt hittem, hogy én is tetszem neked, de mondjuk nem lep meg, hogy nem - neveti el magát zavartan, ahogy szemeiben egyre csak gyűlnek a könnyei. - Köszönöm mégegyszer az egészet, majd a próbát megbeszéljük, vagy... Vagy nem, nem tudo-

- Istenem, fogd már be! - termek mellette egy lépéssel, ahogy az önkontrollom elvesztve fogom két kezem közé arcát, hogy ajkaimmal övéit érintsem meg.

Hiba, hiba, hiba, visszhangzik a fejemben, mégsem vagyok képes elvállni tőle. Ajkai puhák, édesek és selymesek, talán annyira, mint senkié sem a világon. Sokszor elgondolkoztam már rajta, hogy milyen lehet őt megcsókolni, de ez minden képzeletem túlszárnyalja. Táskája egy koppanással ér földet, ahogy remegő kezeivel óvatosan ölel magához. Az ajkaimat lassan mozgatom az övéin, amit ő kezdeti sokk után viszonozni kezd. Ujjaim tincsei közé vezetem, míg másik kezem derekára téved le, ahogy csókunk egyre elmélyül. Elvesztjük az időérzékünket, csak a másik létezik most mindkettőnknek. Azt akarom, hogy örökké tartson ez a pillanat, hogy mindig így legyen. A karjaimban akarom tartani őt, és soha el nem engedni, ahogy ajkait újra és újra megízlelhetem. Ez az egyetlen vágyam.

- Hé, hyung! Merre vagy, nem reagáltál a csengetésre, de az ajtó nyitva volt, így bejöttem... Minden oké? - üti meg fülem Felix hangja, ahogy a házba belépve kezdi el kiabálni szavait a mély hangján, mi azonnal beindít bennünk egy vészcsengőt.

Jisung riadtan ugrik el tőlem, ahogy kipirosodott arcát rám emelve esik kétségbe, miközben mindketten levegőért kapkodva mérjük végig a másikat. Még így is annyira gyönyörű...

- A szobádban vagy? - érkezik közelebbről a látogatónk hangja, mire kétségbeesetten kapom az első tárgyat a kezembe, ami ez esetben a telefon töltőm. - Hát ti? - ráncolja össze szemöldökeit, ahogy zavart mozgásom figyelve azonnal észreveszi, hogy itt nem csupán egy szimpla beszélgetés folyt le az elmúlt pár percben.

- Az ágy mellett a konnektor, ott feltudod tenni töltőre a telefonod - nyomom Jisung markába a töltőt, majd válaszát meg sem várva indulok meg Felix felé. - Bocsi, lehet nem szólt a csengő - bököm ki a legbugyutább kifogást.

- Hallottam, hogy szólt a csengő - húzza vigyorra ajkait, miközben a nyomomban haladva jön velem egészen a nappaliig, ahol újabb szavaival megálljra kényszerít. - Csak ahogy látom, mással voltál elfoglalva - neveti el magát, én pedig hirtelen szembe fordulok bele.