IT WAS JUST DANCE ¦ minsung (BEFEJEZETT)

Midnight Wish

- És... Miért nekem vallottad be először? - teszem fel kérdésem, mi már attól a pillanattól fogva az elmémben motoszkál, mióta megtette. A közeli folyón átvezető híd szélén ücsörgünk, ahogy a lábunk a mélységbe lógatva szorongatjuk a kezünkben a pár perce vásárolt forrócsokinkat, hogy felmelegítsen minket ebben a hidegben. Elméletileg a csillagokat nézni jöttünk ide, de az én figyelmem jobban leköti a boldogságtól ragyogó arca, mint bármi más.

- Mire gondolsz? - kérdez vissza, ahogy tekintetét az égbolt felé fordítva csodálja továbbra is az azon elterülő világító pöttyöket.

- Hát, hogy te is... Tudod - fordítom el tőle arcomat, hogy a nagyjából a vállam magasságában lévő hideg csőre támasszam az államat, és a lassan csorgó vizet csodáljam.

- Tegnap ugye Felixxel mentem a felvételire, és... Ne mondd vissza neki, hogy ezt elmondtam neked! Kérlek... - pillant rám könyörögve, ahogy én a fejem oldalra döntve mosolygok rá. Mindig aggódik, mintha csak egy ártatlan szóval elronthatna bármit is.

- Nem fogom, nyugi - nyugtatom meg, mire ő egy mély levegőt véve folytatja szavait.

- Szóval, azt hittem, hogy csak hülyéskedik, vagy valami... De elmondta, hogy bejövök neked már régóta, csak te sosem mertél lépni, mert azt hitted, hogy nem vonzódom a saját nememhez. És talán addig el is hittem ezt, amíg nem vettem észre, hogy anyukád milyen boldogan nézett ránk, de ez még nem feltétlen jelenti azt. Csak amikor ketten maradtunk a szobádban, valahogy... Nem tudom, hogy hogyan mondjam - hallgat el, miközben forrócsokijába kortyol bele, majd a poharat maga mellé téve támaszkodik meg kezeivel a csövön, amire az állát hajtja rá, hogy így csodálja továbbra is a csillagokat.

- Csak jött egy különös érzés, ami azt jelezte, hogy most vagy soha, értem én... Én is így voltam vele - sóhajtok fel, ahogy arra a pillanatra gondolok vissza, amit Felix ügyesen félbe szakított. Nem éreztem helyesnek, hogy megtettem, de utolsó esélyemet láttam benne.

- Arra gondolsz, amikor...? - pillant rám félve, de tekintetét egyből elkapja, miközben arcát némi pír önti el.

- Igen - felelem egyszerűen, majd lábaim kezdem el lóbálni, és a hátam mögött megtámaszkodom kezeimen, hogy így mérjem ismét végig Jisungot. Bármeddig csodálom, egyre inkább csak megbizonyosodik bennem, hogy mindene tökéletes.

- És... Most véletlenül nem érzed azt a bizonyos dolgot? - harapja be zavartan alsó ajkát, ahogy mutató ujjával köröket kezd el rajzolni a hideg csövön, ami a híd korlátjának egyik alkotóeleme.

- Úgy érted, hogy...? - pislogok nagyokat, mire ő félve bólint egyet, de tekintetét nem meri rám emelni. Vicces, hogy fél szavakból is rájövünk, hogy mire gondol a másik. - Itt és most? - vonom fel lepetten szemöldökeimet, ő pedig ismét egy aprót bólintva felel. Végül is, nincs senki sem már erre, ki láthatna meg? Na meg sötét is van, hisz nem a legjobb a közvilágítás erre.

Egy nagyot nyelve hajolok közelebb hozzá, amint mutató- és hüvelykujjammal közre fogjam az állát, hogy szembe fordítsam magammal az arcát. A szívem hevesen ver, mintha kiakarna szakadni a mellkasomból. A tenyerem izzadni kezd, ahogy egyre csak úgy érzem magam, mintha megfulladnék, nem kapnék levegőt.

Elveszek a gyönyörű szemeiben, mik még ebben a sötétben is gyönyörűen ragyognak. Hüvelykujjammal óvatosan simítok rá arc élére, ahogy közelebb hajolok hozzá, hogy alig egy hajszálnyi válasszon el tőle. Nap mint nap, minden egyes percben elakarok veszni ezekben a gyönyörű szemekben...

- Biztos? - lehelem ajkaira szavaim, ahogy arcán tartott kezemmel érzem, amint bőre egyre csak forrósodik érintésem alatt. Egy nagyot nyelve bólint alig láthatóan, ezzel adva meg nekem a végső megerősítést, hogy ismét megcsókoljam őt.