Runaway - Billie Eilish- Hungarian fanfiction

(Átírt) Első fejezet

"Újra" emeltem fel az ujjam, és egy kört mutattam. Fáradt voltam, de nem akartam abba hagyni az utolsó négy sornál, bár amikor felnéztem, s láttam Maxine mérges tekintetét, igazán meggondolhattam volna kétszer. Szőke hajú lány előrehajolt, közel a mikrofonhoz, és lenyomta a piros gombot, mire a benti hangszórókból recsegés tört elő.

"Nicole, elég lesz mára, holnap bejövünk még egy fél órára, és befejezzük, de már több mint tizenkettő órája itt vagyunk, be vagy rekedve..." nézett rám, és új beszélt az apró mikrofonba.

"Csak még egyszer, kérlek" néztem rá könyörgően, majd Daniel-re, ki keresztbe tett kézzel nézett szintén rám, viszont mosolyogva.

Max hátra dőlt a székben, s csakúgy, mint a mentorom kezét mellkasa előtt átfonta, bár az ő arcán nem mosoly játszott, hanem fáradság, és egy kevéske harag. Figyeltem, amint szája csúnya szavakat formál, de biztos voltam benne, hogy nem rám érti a dolgokat, hanem a csökönyös fejemre. Szóval talán mégis csak rám.

"Tényleg, csak még egyszer úróljára" guggoltam le hogy megragadjam az állvány mellé letett, körülbelül 10 perce, langyos vízzel megtöltött poharat, mi már teljesen kihűlt. Nagyokat kortyoltam a pohárból, közben figyeltem, hogy Daniel Maxine vállára rakja kezeit, hogy lenyugtassa, majd valamit még mondott neki, mire a lány pár másodpercen belül bólintott. Újra előrehajolt, arca megnyúlt, de magára erőltetett egy mosolyt, és úgy szólt bele a mikrofonba.

"Útólsó" mondta, hangja is sokkal nyugodtabbnak tűnt, mint előtte.

Boldog mosollyal bólintottam, kiráztam fejemből a fáradtságot, s vissza le tettem a poharat a földre. Vissza álltam a mikrofonhoz, és vártam, hogy Maxine elindítsa az alapot.

Igazán rosszul éreztem magam a miatt, hogy itt kellett tartanom az alig húsz éves lányt egész nap. Már reggel korán itt voltunk, most pedig este tizenegy van, de szerintem megérte, hisz egy nap alatt összeraktuk az utolsó előtti dalt az albumomról, s az utolsóra még szerencse hogy van három hetem; Maxine kiakadna, ha még egy ilyen napot kellene átélnie, megértem, hisz én is biztosan hogy egy egész napot átalszok teával, és meleg levessel együtt.

Max felemelte három ujját, majd visszaszámolt, és mikor kezét teljesen lerakta, az alap elindult, én pedig kiengedtem a hangomat.

"She held me,

Like her hands was made for me,

But now she's not here,

She let me fall apart"

S csakúgy, ezek a hangok újjá születtek, tökéletesen, s hibátlanul siklottak ki ajkaim közül. Hangtalanul kezdtem el ugrálni, boldogan néztem a többiekre, s láttam, hogy Max sikítva ugrott fel, megölelve Danielt, kezdett el ugrálni csakúgy, ahogy én. Daniel arcán is hatalmas mosol látszott, aminek nagyon örültem, hisz amennyi bizalmat és segítséget adott nekem, ő az akit a legbüszkébbé akarok tenni.

Még három éve hozott minket össze a sors, vagyis igazából a Britt Got Talent az, amit annak nevezhetek. Az első adás óta követett, és figyelte hogy el e bukok, vagy harcolok a végsőkig. Megtettem amit lehetett, így amikor a top háromból az én nevem sikították ki győztesként, tudtam, hogy megérte a harc. Rögtön adás után, anyámék őrült nagy bulival fogadtak, és ott volt ő, abban a frissen vasalt sötétkék öltönyében, na meg az elmaradhatatlan lakkcipőben. Segített híres lenni, fedelet rakni a fejem fölé és új embereket megismerni. Semmivel sem fogom tudni neki, és a családjának ezt megköszönni, mindenséggel tartozom.