Úton hazafelé #2

184 11 3
                                    

Ahogy elnéztem Hablaty arcát úgy nézett ki, mint aki kísértetet lát, de nem csak ő, hanem Fogatlan is. Asztrid arcán viszont semmi érzelem nem látszott. Talán kicsi meglepődöttség látszott rajta. Vigo sárkánya kicsit feszült lett a két másik lovas jelenlétében, de ez ennél a fajtánál megszokott. Jó pár percig álltunk ott nagy csendben. Majd Hablaty megtörte azt.
- Hogy menekültél meg?
- Az ölvész kihozott a barlangból. Már teljesen erőtlen voltam addigra. Elindult az egyik irányba, de én elvesztettem az eszméletemet. Mikor magamhoz tértem Sárkánylánynál voltam. Ő pedig meggyógyított. Viszont te már teljesen felnőttél Hablaty. Apád hogy van?- kérdezte Vigo.
- Vigo... Plépofa...- próbáltam jelezni neki, miközben Hablaty próbálta leplezni könnyeit.
- Fogadd részvétem. - vágta rá Vigo.
Hablaty csak bólintott. Vigo ekkor vette észre, hogy a sárkánya meghajol Fogatlan előtt. - Ezek szerint igaz amit hallottam. Fogatlannal legyőzted Drákót. Fogatlan lett a sárkányok királya. De... ennek meg van a maga hátránya Hablaty. Vadászni fognak rátok leginkább Fogatlanra, mint utolsó Éjfúria és minden sárkány ura. Ha tovább folytatjátok a sárkányok megmentését a vadászoktól egy idő után már minden vadász és csapdász titeket fog keresni és meg is találnak. Gondolom emlékszel még a mi kis játékunkra. Lehet hogy lesz valaki, aki sokkal aljasabban fogja ezt űzni, mint ahogy én tettem Hablaty. Amióta kémként dolgozok Sárkánylánynak többet tudok a nagy vadászokról, mint eddig bármikor. És amiket eddig láttam drága barátom... azt ti ne akarjátok megtapasztalni. Soha.
Vigo figyelmeztetésében lehetett érezni, hogy ez kicsit sem tréfa. Hablatyon is látszott, hogy megijedt kicsit, de annyira nem vette komolyan. Én viszont tudtam, hogy mire céloz. Saját bőrömön tapasztaltam meg a legveszélyesebb vadászok kegyetlenségét. Nem akartam vagyis akartuk, hogy hibbant is ezen menjen keresztül.
- Én akkor mennék is.- törte meg a csendet Vigo. Felszállt a sárkánya hátára és indulni készült.
- Ha bármit megtudsz értesíts.- szóltam utána.
- Természetesen. Hablaty, Asztrid. Örülök hogy újra találkoztunk. Égvillám fel!- és ezzel a lendülettel el is tűntek. Égvillám egy volt azok az ölvészek közül, akik képesek voltak olyan gyorsan repülni, hogy csak egy csíkot látsz belőlük úgy fél másodpercig.
- Akkor? Visszamegyünk Hibbantra?- kérdeztem meg őket. És felszálltam Szikra hátára.

/Asztrid szemszöge/

Lassan de biztosan eljutottunk Hibbantra. Végig azon gondolkodtam, hogy tényleg meg kéne-e bíznunk Sárkánylányban. Elvégre alig ismerjük. Főleg, hogy hirtelen Vigo megjelent újra a semmiből, miközben már azt hittük, hogy másfél éve meghalt. De az amit Sárkánylány mondott, hogy ő maga tapasztalta a saját bőrén a vadászok kegyetlenségét. Ezt a mondatot valahogy nem tudtam kiverni a fejemből. Valami nem stimmel vele és ki fogom deríteni, hogy mit titkol. Hablatyot nehéz volt meg győzni, hogy jöjjön el velem, mert ő teljes mértékben megbízott benne. Nem értem hogy miért bízik benne. Alig ismerjük, a múltjáról is alig beszélt velünk. Most meg felszívódik valamikor egész napokra. Jobb ha jobban szemmel tartom.

/Sárkánylány szemszöge/

Az egész hazaút csendesen telt. Túl csendesen. Hablaty le volt sokkolva ez tisztán látszott az arcán. Asztrid... nos ő szemmel ölt engem, vagyis nem volt kedvem magyarázkodni. Majd csak megbékélnek vele, hogy én ilyen titokzatos "gyerek" vagyok.

/Pár héttel később/

Pont Hablatynak segítettem a nyeregkészítőben, amikor a szigetre érkezett egy jégsárkány. (Szó szerint értendő.) Fogatlan odament a jég Őrszem elé, az viszont ügyet sem vetve rá kikerülte és bejött a műhelybe, már amennyire tudott.
- Sárkánylány az Éjvadász üzenetet küldött neked.- hívott magához. Én annyira izgatott lettem, hogy azonnal fel pattantam a székről és futottam volna oda ha nem estem volna keresztül mindenen.
- Hol van az üzenet?- a sárkány öklendezni kezdett, majd a kezembe köpte a papírt. Mivel jégből volt ezért se gyomorsav se nyál nem jött vele.
Kinyitottam a levelet, majd elkezdtem olvasni.

,,Sárkánylány van egy sejtésem hol lehet a családod. Kérd Hablaty segítségét, hogy eljuss az északi piacra. Ott várlak téged. Ha lehet egyedül gyere.
- Éjvadász"

Megfordítottam a levelet és ráírtam az időpontot. Majd visszadtam a papírt a sárkánynak, aki lenyelte, majd kiment a műhelyből és elrepült. Fogatlan értetlenül nézett rám, de nem kapott tőlem választ. Inkább visszamentem dolgozni.
Miután végeztem a nyergekkel megkerestem Hablatyot. Megkértem, hogy mutassa meg hol van az északi piac, és el is mondtam neki, hogy miért kell az infó. Ő megmutatta, noha nem igazán őrült annak, hogy egyedül kell oda mennem, mert az ő elmondása szerint ott igazi keményfiúk vannak. De ez nem érdekelt. Végre haza akartam jutni.

Halihó sárkánylovasok! Itt az új rész és én még mindíg nem láttam a HTTYD 3. részét. De ELMÉLETBEN most pénteken megyünk megnézni. A kövi rész attól függően fog kijönni, hogy mennyi dolgozatom lesz mostanság. Apropó. Ebben a részben is volt spoiler a jövőre vonatkozóan ha valakinek nem tűnt fel. Hogy miért/mi az azt nem árulom el senkinek. Almost forgot! Ez a könyv több mint 600 olvasottságú már most. Szóval köszi! (A második fejezeten 250 olvasottság ha jól emlékszem.) A viszont olvasásra sárkánylovasok!

Sárkánylány: visszatérő emlékekWhere stories live. Discover now