Álomból valóság (SM ff) SZÜNETEL

18. rész

Reggel Shawn mellett ébredtem. Annyira helyes a szemébe lógó hajával, a résnyire elnyílt ajkával, na meg a meztelen felsőtestével. Nem tudom mennyi ideje nézhettem, mert egyszer csak azt vettem észre, hogy mosolyra húzza száját.
- Jó reggelt szerelmem! -motyogta rekedtes hangon, nekem pedig a megnevezés hallatán hatalmasat dobbant a szívem.
- Neked is édes! -nevettem, majd egy puszit nyomtam az arcára.
- Nem oda kérem. -rázta a fejét mosolyogva.
- Akkor hova? -kérdeztem hatalmas vigyorral az arcomon és felvont szemöldökkel néztem rá.
- Ide, de hosszút szeretnék. -mutatott a szájára.
Állánál fogva magam felé fordítottam, közel hajoltam hozzá és megcsókoltam. Derekamra simította karját én pedig hajába vezettem ujjaim.
- Szeretlek. -súgta két csók között.
Egyszer csak azt vettem észre, hogy Shawn felém kerekedett és trikómat feltűrve hasamra tette a kezét és így csókolt tovább, mire sóhajtva elválltam tőle.
- Shawn...
- Nyugi, nem fogok semmit sem csinálni, csak engedd el magad egy kicsit. Oké? -mondta mélyen a szemembe nézve és egy halvány mosolyt húzott ajkaira.
- Oké. -motyogtam.
Shawn újra birtokba vette ajkaim, majd áttért a nyakamra és a kulccsontomra, de a keze végig a hasamon pihent. Majd magára húzott és már sokadjára megcsókolt. Amikor abbahagytuk még mindig a mellkasán feküdtem és köröket rajzoltam az említett testrészére.
- A szüleid mikor jönnek meg? -törte meg a csendet.
- Anya azt mondta, hogy a mamáékhoz mennek 2 napra, szóval szerintem majd holnap reggel. -vontam vállat.
- James?
- Fogalmam sincs hol van... bár gondolom a havarjaival mehetett valahova, tehát ő se ma jön.
- És Emily?
- Ő a barátnőjénél van és ő is holnap reggel jön. Miért?
- Csak kérdeztem. -mosolygott.
- Nem megyünk le enni? -néztem fel rá.
- Szeretnél lemenni?
- Igen. -nevettem.
- Hát akkor menjünk.
Leszálltam róla és felsegítettem, majd közösen elindultunk a konyhába.
- Mit szeretnél enni? -kérdeztem a konyhapultnak támaszkodva. Még mindig pizsamában voltunk, tehát ez Shawnnál egy boxert jelentett így igyekeztem elkerülni, hogy a kockahasára nézzek. Többé-kevébé sikerült.
- Nem tudom. Nekem jó a rántotta is. -vont vállat.
- Oké. -mondtam és egyből el is fordultam, mire hátulról megölelt.
- Szeretnéd ha húznék egy pólót? -suttogta a fülembe amitől kirázott a hideg. Szerintem jól szórakozott a nyomoromon.
- Jó lenne. -nevettem.
A barátom felszaladt az emeletre és egy fehér pólóban jött vissza, de elég idegesnek tűnt.
- Baj van? -néztem rá értetlenül.
- Ki az az életem? -kérdezte.
- Mi van?
- Ki az az életem? -ismételte meg magát hangosabban.
- Shawn nem tudom miről beszélsz, de nyugodj meg! -próbáltam nyugtatni.
- Mégis hogyan nyugodjak meg, ha a barátnőmnek valami életem irogat, hogy ma találkozni szeretne vele a parkban?! -mosolygott gúnyosan.
- Fogalmam sincs, hogy mi a bajod...de nekem senki nem irogat ilyet. -ráztam a fejem.
- Igen? Akkor nézd meg te is. -adta át a telefonom, ami fogalmam sincs hogyan került hozzá.
A képernyőn tényleg ott állt az üzenet amit Shawn említett, de nem tudtam hova tenni. Majd eszembe jutott... Braddel ezt a nevet akkor állítottuk be egymásnak, amikor 14 évesek voltunk és ő volt a legjobb barátom. Azóta viszont nagyon megváltozott és ki nem állhatom. De mivel 2 éve egyszer sem üzentünk egymásnak, így már ki is ment a fejemből ez a becenév. Viszont fogalmam sincs, hogy miért akar találkozni.
- Shawn...-sóhajtottam.
- Megcsalsz, ugye?
- Nem. -tiltakoztam.
- Akkor ki ez? -vonta fel a szemöldökét.
- Az...öhm...-nyeltem nagyot.
- Lisa ne szórakozz velem...
- Az...Brad. -suttogtam és lehajtottam a fejem, mire Shawn hitetlenül felnevetett.
- Hát én ezt nem hiszem el. Komolyan? -tette fel a költői kérdést és nagy lendülettel elindult az emelet felé.
- Most mit csinálsz? -futottam utána egyenesen a szobámba. Már éreztem ahogy a sós könnycseppek lefolynak az arcomon, amiket gyorsan letöröltem. Nem akartam, hogy észrevegye.
- Szerinted? -kérdezte gúnnyal teli hangon és a cuccait beledobta a táskájába és magára rángatott egy farmert.
- Kérlek ne menj el. -csuklott el a hangom.
- Nincs okod sírni. -rázta a fejét.
- Kérlek...
- Aki most sírhatna az én vagyok.
- Én...
- Te? Te mi Lisa? Én azt hittem te más vagy. Úgy gondoltam nem vagy olyan, mint a többi lány. Megbíztam benned. Vakon megbíztam benned. Érted? Menthetetlenül szerelmes lettem beléd, de te...ah mindegy. -nevette el magát hitetlenül.
- Csak hallgass meg...-suttogtam.
- Nem érdekel a magyarázatod. Pont Brad? -sóhajtva indult el és mellettem kilépett a szobámból.
Zokogva futottam utána. Már az ajtóban állt és a cipőjét húzta fel, amikor ismét megszólalt.
- Csak tudnám miért kellett átbaszni. Hm...miért? -tárta szét a karjait és mélyen a szemembe nézett.
- Nem basztalak át...-suttogtam erőtlenül.
- Felesleges hazudozni...-vont vállat.
- De nem hazudok! -emeltem feljebb a hangom. Már amennyire tudtam...
- Ugyan...ezt már ki hiszi el?
- Kurvára van bizonyítékom amivel ezt megtudom magyarázni! -kiabáltam minden erőmet összeszedve.
- Csak, hogy ez engem már nem érdekel. Mondjuk gondolhattam volna, hogy nem fog sokáig tartani...túl szép volt ahhoz, hogy igaz legyen. -suttogott most ő és sarkonfordulva kinyitotta az ajtót és kiment a házból. Végigkísértem szememmel ahogy a kocsijához siet, majd egy utolsót pillantott rám.
- Szia Lisa! -mosolygott szomorúan, majd beült a kocsijába, beindította a motort és elhajtotta. Végignéztem ahogy a kocsi az utca végén elkanyarodik és eltűnik a látókörömből. Ledermedve álltam az ajtónkban egy szál pizsamában, de nem érdekelt. Shawn elment és valószínű nem jön vissza. Megsemmisültem a tudattól, hogy nincs itt velem. Hogy összevesztünk és ezzel talán mindennek vége. Egy kibaszott üzenet és egy becenév miatt.

(Ne ássatok el légyszi... Remélem tetszik nektek a rész és a sztori is. 5 komment összejön?❤️)