Veled vagyok! (18+)

2. Fejezet

Draco

Itt a tavaszi szünet, több mint három hónap telt már el, hogy megcsókoltam Grangert, és ez a kis boszorkány teljesen a bőröm alá ette magát. A ma reggeli próféta is teljesen kiakasztott, folyamat szidták, hogy szegény Pottert semmibe veszi, még szép! Szent Potter meg, hogy szenved, szenvedjen is, és ha már itt tartunk Weasley patkányt se hagyjuk ki, az meg állandóan körülötte sündörög, dögöljön meg az is! Ah... egy lépést sem tesznek nélküle. Krumról már ne is beszéljünk. Semmi sem változott ugyanúgy legörényez, igaz én is sárvérűnek nevezem, ha kedves vagyok, akkor egyszerűen csak Grangernek hívom. Nem tudom kiverni a fejemből, főleg amikor együtt vannak óráink. Bájitalon is, vagy ő kapja el a tekintettét, vagy én. Ez így nem maradhat! Döntöttem el és elindultam megkeresni, vajon hol lehet? Na mégis, hol? Egyszerű, könyvtár!

Könyvtárba nem kellett sokat keresnem csak egy ember volt ott a könyvek fölé görnyedve.

- Granger! – szólítottam meg. Ő azonnal felkapta a fejét és elmosolyodott, ahogy rám nézet és nekem elállt a lélegzetem.

- Malfoy?

- Szeretnék veled négyszemközt beszélni, ha lehet – kértem. Ő maga mellé mutatott a székre, de nekem nem volt kedvem leülni, főleg nem Madam Cvikker előtt – gyere, menjünk egy kicsit beljebb – sóhajtva felállt és elindult a zárolt részleg felé, én meg utána.

- Mondjad Draco! - fordult meg hirtelen.

- Csak meg akartam kérdezni, hogyhogy vagy?

- Hát ez nagyszerű! Tényleg arra vagy kíváncsi, hogy, hogy vagyok? Egy sárvérű? Tudod mit jól! - suttogta dühösen , majd sarkon akart fordulni. Az utolsó pillanatban kaptam el a derekánál fogva , és magamhoz húztam.

- Ne menj el! Kérlek ne haragudj rám - fúrtam bele az arcom a hajába- Te elmondtad valakinek azt az estét?

- Igen – hajtotta le a fejét – és te? Elmondtad valakinek? – kérdezte.

- Igen én is, elmondtam. Te kinek mondtad el?

- Ginnynek, és te?

- Én Blaisenek!

- Zambininek...?! Ezt nem értem, azt hittem, hogy Clarkot vagy Monstrot mondod!

- Nem, ők a haverjaim, de csak egy igaz barátom van és az Blaise Zambini. Én is tudom az ő titkait, hát úgy igazságos, hogy ő is tudja az enyéimet.

- Nem sűrűn látom, hogy együtt lógnátok? Sőt szinte soha nem bandáztok együtt!

- Ez igaz, Blaisnek más nézetei és kötelezettségei vannak, mint nekünk.

- Milyenek?

- Kérlek Hermione, ne kérdez ilyeneket, úgy sem fogom elmondani. Elég annyi, hogy tőle nem várnak el olyan dolgokat, mint tőlem! Azt szeretném megkérdezni tőled, hogy szoktál ránk gondolni? Eszedbe jut az a csók? - tereltem el a témát.

- Igen Draco, sajnos többször is, mint kellene – sóhajtott fel.

- Akkor minden rendben – ezzel átöleltem és megcsókoltam. Minden ellenkezés nélkül adta oda a gyönyörű ajkait nekem. Én meg úgy éreztem, hogy hazaértem. Minden dühöm, félelmem megszűnt létezni és csak ő volt meg én. Hogy mikor és hogyan kerültem vissza a klubhelyiségbe és hogy tudtunk egymástól elszakadni arra nem emlékszem, de most jól vagyok.

- Draco – ült le mellém Blaise – töröld le azt az álmatag vigyort az arcodról, mert még másnak is feltűnik.

- Megint megcsókoltam és ő visszacsókolt, ez jobb volt, mint az előző!

- Draco ezt így nem csinálhatod! Ez előbb utóbb katasztrófához fog vezetni, és neki is ártasz vele. Szerinted ő, hogyan érzi, magát egyik pillanatban játszod a hős szerelmest a másikban meg, szétátkozod őt és a haverjait, arról nem beszélve, hogy állandóan sárvérűnek hívod.

- Tudom, csak egy kicsit hadd álmodozzam.

- Oké haver te tudod, de én időben szóltam – ezzel felállt és otthagyott a gondolataimmal.

A tanév utolsó napjáig megtartoztattam magam, mert Blaisnek igaza volt, de az elutazásunk napján nem bírtam tovább. Már a vonaton ültünk mikor megláttam őt, épp a folyóson volt és nagyon sietett valamerre, gondolom a barátaihoz.

- Fiúk mindjárt jövök – felpattantam a helyemről és már indultam is utána. A mosdónál értem utol, hátulról megragadtam, a szájára tettem a kezem és benyomakodtam vele a szűkös helyiségbe.

- Draco, a jó életbe, a szívbajt hoztad rám! Mit képzelsz magadról! – kiabálta. Nem tudtam megállni, megint megcsókoltam, meglepetésemre ő megint csak hagyta.

- Draco, elég! – lépet el tőlem, már amennyire tudott - nem csinálhatod ezt velem! Nem csókolhatsz meg mindig, amikor neked úri kedved úgy tartja! Három hónapja mást sem csinálsz, csak szívatsz engem és a barátaimat, most meg csak úgy „elrabolsz" és megint megcsókolsz! Megint mindent összekeversz bennem! Érző ember vagyok, ha ez neked mond valamit! – már üvöltött.

- Tudom – simogattam meg az arcát – de nem tudok neked ellenállni. Az elmúlt három hónapban próbáltam, de nem megy, nem engedhettelek csak úgy el a szünidőre, hogy nem érezlek. Kérlek, csak enged, hogy csókoljalak, add meg nekem, hogy érezzem, hogy engem is szeretnek – meglepetésemre, átölelt és most ő csókolt meg engem. Mikor abbahagytuk erősen ziláltunk mind a ketten.

- Oké ez szép kortes beszéd volt – mondta mosolyogva – de ez így akkor sem mehet tovább!

- Tudom, te mit szeretnél?

- Itt nem az a kérdés, hogy én mit szeretnék! Azaz ebben a helyzetben sajnos nincs kérdés. Mi nem lehetünk együtt és ezt te is tudod!

- Akkor marad minden így?

- Nem tudom, amikor veled vagyok, és normális vagy akkor nagyon jó, de mikor a szokásos bunkó oldalad mutatod, akkor nem tudlak elviselni.

- Tudom! Azt azért tudnod kell, hogy téged soha nem akartalak bántani, csak azokat a kis ...

- Inkább ne fejezd be ezt a mondatott, nem akarom hallani, hogy hogyan ócsárolod a barátaimat.

- Oké, akkor marad minden így?

- Azt hiszem. Nem tudom! Draco, szerintem ez most nem a legjobb hely ahol ezt megtudjuk, beszélni. – átölelt, adott a számra egy gyengéd kis puszit – Kellemes nyarat Draco. Szia!

- Szia Hermione, neked is jó nyarat!