Veled vagyok! (18+)

10. Fejezet

Draco

Másnap a szükség szobájában ébredtünk, szorosan hozzám bújva szinte teljesen rám fonódva Hermionéval. Nem bírtam magammal mindenképpen meg kellett simogatnom az arcát, mire ő álmosan kinyitotta megnyugtató barna szemeit.

- Szia – köszönt egy édes mosollyal.

- Szia, szépségem!

- Hogy aludtál?

- Meglepően jól, szerintem most aludtam végig az első éjszakát azóta, hogy elváltunk egymástól.

- Hasonlóképpen. Draco, tudom, hogy nem akarsz beszélni róla, de muszáj, lenne! Mi történt? – sóhajtva fordultam teljesen a hátamra, előbb utóbb úgyis el kell mondanom neki.

- Rám tette a sötét jegyet!

- Ezt már tudom! Egy, kicsit bővebben – kérlelt, miközben a sötét jegyet kezdte el cirógatni. Minden akaraterőmre szükségem volt, hogy ne húzzam el a kezemet.

- Mikor tőled hazamentem ott volt a házunkba és valamiért iszonyú mérges volt, tombolt! Apám el akart rejteni a szeme elöl, de pechemre észrevett. Megragadta a kezemet és rám tette a jelet.

- Fájt?

- Kurvára! Mintha savval égették volna bele a bőrömbe, azt hittem lerohad a karom. Hetekig még fájt.

- És milyen feladattal bízott meg? – bújt egy kicsit még jobban hozzám, szinte már rajtam feküdt.

- Hogy mivel bízott meg? Szörnyűséggel! Van egy volt nincs szekrény a kastélyban azt kell megjavítanom, hogy a halálfalók azon keresztül tudjanak majd bejönni, ja és ha ez még nem elég akkor meg kell, hogy öljem Dumbledor professzort is.

- Jézusom Draco! – ült fel – ezt azonnal el kell mondanunk valakinek – és már pattant is ki az ágyból.

- Nyugi kicsim, gyere, csak vissza, már tudják. Piton azonnal tudta, és Dumbledornak pedig elmondtam én is és Piton is. Már gondolkodnak, hogy mit lehetne csinálni. Nekem csak az a dolgom, hogy megjavítsam a szekrényt.

- Miért?

- A látszat miatt, most ide-oda kell játszanom nekem is, mint Pitonnak.

- Akkor ezt csináltad eddig?

- Igen, meg legilimenciát tanultam Pitontól és utánad kajtattam titokban. Tényleg hozzám jössz feleségül? – zártam le az előző témát.

- Nagyon jól tud terelni fiatalember – bújt vissza hozzám a lány, miközben a hasamat kezdte el puszilgatni – a válaszom, hogy igen! Nem menekülhetsz tőlem!

- Nem is akarok – húztam fel magamhoz és egy játékos kis csókba kezdtem, ami hamar szenvedélybe ment át és én már húztam is magam alá a kis boszorkányomat, hogy minél több gyönyörbe részesíthessem.

A további napok már nyugalmasabban teltek Hermione oldalán. Minden éjjelt együtt töltöttünk, és Hermione minden reggel félig rajtam feküdve ébredt, ami engem végtelen megnyugvással töltött el. A volt nincs szekrény megjavítása már nem ment ilyen egyszerűen, folyamatos ezen, járt az agyam. Egyik délután elkeseredésemben a férfi mosdóban keseregtem, emiatt sem figyeltem fel Potterre, aki mögém lopakodott, a szemem sarkából láttam meg, de mire reagálhattam volna már el is talált az átok.

A gyengélkedőn tértem magamhoz, Hermione ott volt mellettem, aludt. Szorosan hozzám bújva, lábával átölelve.

- Örülök, hogy magadhoz tértél Draco! – üdvözölt a keresztapám.