Az ellopott célpont
A nap már lenyugodni készült, a sötétség pedig kezdte elnyelni a város minden utcáját. Nagy részében már csend uralkodott, ám volt néhány kivétel is. Cipők koppanása, és szapora lélegzetvételek törték meg egy sikátor nyomasztó csendjét. Két lány szaladt eszeveszetten célpontjuk után, hiszen eléggé le voltak maradva. De akárhogy is próbálkoztak, az egyik saroknál elvesztették a férfi nyomát.
-A fenébe! Most mit csináljunk? Az én hibámból elvesztettük! Úgy sajnálom Rin! Ha én nem lennék...-A lány folytatni szerette volna mondandóját, ám társa nem hagyta neki.
-Felesleges beszéd helyett inkább keressük, hátha meglesz.-Egy ideig még keresgéltek, de végül feladták. Már készültek elhagyni a helyet, mikor hirtelen lövés hallatszott. A két lány össze nézett, majd egy apró bólintás kíséretével elindultak a hang irányába. Hamarosan el is érték a zaj forrását. A látványtól hatalmas döbbenet ült ki Yuko arcára. Két férfi állt egymás mellett, az egyik körülbelül 160 cm lehetett, narancs kusza göndör haja jobb vállára omlott, fején egy kalap díszelgett. Ruhája sötét volt, amit kevés barna szín díszítette. A másik férfi olyan 20 centivel lehetett magasabb, barna hajkoronája rendezetlen volt. Ő tetőtől talpig feketében öltözve állt a kissebbik mellet, ruhája alól pedig kötések látszottak ki. Kezében egy fegyver is látható. A földön az üldözött férfi feküdt, félig a falnak dőlve, kezében és lábában egy-egy golyóval.
-Siess már Dazai, nem érek rá egész nap.-Mondta az alacsonyabbik közönyös tekintettel.
-Ne legyél már ennyire morcos, nah, nah nézd már meg mennyire szenved, és fél, hát nem csodálatos?-Mondta, már-már boldogan. Arcán őrült mosoly húzódott, ami csak fokozta a dologokat.
-Chh..felőlem úgy ölöd meg, ahogy akarod, csak csináld már, vagy én fogom.-Hangzott a türelmetlen válasz.
-Ahj...Chuuya, de ünneprontó vagy!-Mondta tettetett elkeseredéssel. Ezután vissza fordult áldozatához, majd könnyed mozdulattal meghúzta a ravaszt. A golyó egyenesen koponyájába hatolt, és az áldozat élettelenül terült el a földön.
A lányok meglepve álltak ott, hiszen most végeztek célpontjukkal. Ennek az egyik hangot is adott.
-Rin az ott nem a mi...?-Az említett befogta a kisebb lány száját, de késő volt...a két férfi meghallotta őket, és szinte egyszerre néztek a lányok irányába, majd az egyikük megszólalt.
-Úgy tűnik, látogatóink érkeztek.-Majd feléjük fordult, és ismét megszólalt.-Kik vagytok?-A lányok nem válaszoltak, ezért a Dazai nevezetű férfi kiegészítette mondandóját.-A választól fog függeni, hogy gyors, vagy lassú és fájdalmas halálban lesz részetek.-Fegyverét rájuk szegezte, ők pedig védekező pozíciót vettek fel, ezzel jelezve, hogy ehhez nekik is lesz pár szavuk.
-Ohh, szóval harcolni akartok? -Kérdezte gúnyosan.
-Mivel ez egy unalmas nap volt, tegyük egy kicsit izgalmasabbá.. Ha elég szórakozást nyújtotok, talán nem ölünk meg titeket. Bár ahogy elnézem, rövid harc lesz.-Vezette végig rajtuk tekintetét, a kalapos. Mind kettőjük ruhája eléggé megviselt volt. Az alacsonyabbik (Yuko) viszonylag vékony, haja szürke, vállig érő, szemei kékek. Ruhája egy egyszerű fekete szoknyából, fehér ingből, piros övböl, harisnyából, és egy bokáig érő elől nyitott kabátból állt. A magasabbik (Rin) is viszonylag vékony, bár kicsit izmosabbnak tűnt, haja derékig érő, bordó színű. Szemei vörösek, bár az egyiket haja eltakarja. Az ő ruhája is szintén fekete, kabátja nyaka hosszított, elől nyitott. Felsője egy fekete hosszú ujjú, míg nadrágja egy sima rövidnadrág, amiben egy öv is volt. Ezentúl, még combjáig felhúzott harisnya és egy majdnem térdig érő magassarkú csizma is takarta lábát. - Chuuya, neki rontott Yuko-nak, olyan sebességgel amit ki nem néztek belőle. Már ütésre lendítette kezét, ám Rin elé ugorva megakadályozta azt. A csapás olyan erős volt, hogy vagy öt métert repült, ezzel magával sodorva Yuko-t is.
YOU ARE READING
Four Times Black Hun
FanfictionSziasztok! A történet két lányról: Név szerint Yuko-ról és Rin-ről fog szólni, arról hogyan kerülnek kapcsolatba a Port-maffiával, és az izgalmasabbnál-izgalmasabb kalandokat meséli el, amiben részük lesz. (További főszereplők: Chuuya, Dazai) Remélj...