Vizsgálat

1.7K 113 0
                                    

Amint egymásnak estünk , hol az egyikünk hol pedig a másikunk állt nyerésre. Brockon látni lehetett, hogy fárad de még állta a sarat.
Állandóan ki tért az ütéseim elől , mikor viszont sikerült el találnom meg tántorodott vagy épp a földre került . Fel akart csak dühíteni , mindig ezt csinálja . Tudja , hogy csak így nyerhet , mert ha át változom ő ezt az időt ki tudja használni , hogy le terítsen.
El rugaszkodtam a földtől egyenesen felé , de amint el értem ő egy mozdulattal át lendített a válla felett így én a földre kerültem.

Már kezdtem unni ezt a macska egér játékot , így villám gyorsan ki gáncsoltam amitől ő hanyatt esett én pedig a derekára ültem.

- Nem rossz - nézett rám elismerően - egy kissé be rozsdásodtál de helyre lehet még hozni.

- Ezt vegyem bóknak?- kérdeztem lenézve rá fel húzott szemöldökkel.

- Meg lehet - mondta és meg próbált fel ülni , de én a csupasz mellkasára tettem a kezem. Szinte éreztem az izmokat a kezem alatt.

- Azt nem mondtam , hogy el mehetsz - mondtam lágy hangon .
Egy pillanat alatt a combomra tette két oldalt a kezét és fordított a test helyzetünkön.

- És mióta vagy te a főnök- nézett rám és teljes test súlyával rám nehezedett így csak pár centi választott el minket.

Ahogy néztem azt a már szinte fekete szempárt , nem tudtam mit tenni a tekintetem lejjebb siklott a szájára .
Való színűleg ő is így volt ezzel mert csak azt vettem észre , hogy az arca vészesen közeledik az enyémhez.
Egyik kezével a kezeimet össze kulcsolta a fejem felett a masikat pedig lassan végig vezette az oldalamon a combomig amitől kirázott a hideg.
Már szinte éreztem a lehelletét a számon mikor hirtelen egy hang zavart meg minket.

- Diana , Mr Stark kéri , hogy menj a laborba .

- Ezt nem hiszem el - mondta Rumlow és el engedett .

- Rendben Péntek - válaszoltam kissé még kábultan az előbbi miatt.

Még utoljára rá néztem Brockra aki szintén engem figyelt eddig még nem látott fénnyel a szemében . És ki siettem a teremből .

Vettem egy gyors zuhanyt és már ott is voltam Tony laborja előtt ahova szinte be estem olyan lendülettel nyitottam be.

- Merre repkedsz angyalom?- kérdezte Tony és látszott rajta , hogy élvezi , hogy így szólíthat.

- Csak edzettem - mondtam , ennyit épp elég tundiuk.

- Le tudnád venni a pólód kérlek - nézett rém a szemüveg alól Bruce - így könnyebben menne.

- Persze - mondtam hisz már nem először csináltam ilyet , de ami őket illeti szerintem csak először fognak ilyet látni.

Mikor le vettem a pólóm mind a ketten tátott szájjal néztek. Én mit sem törődve velük fel ültem a vizsgáló asztalra .

- Meg ölöm őket - suttogta Tony - az összeset.

- Ne Tony - mondtam - attól ez még - mutattam a hegekre a testemen - nem fog el tűnni .

- A hátadon is van- jött közelebb Bruce.

Meg fordultam , hogy meg tudják nézni . A hátamon rengeteg hosszú heg volt amit még nagyon fiatalon szereztem a rossz magaviseletemért.

- Ezek ostor nyomok?- kérdezte Bruce le döbbenve.

- Nem voltam minta gyerek - mondtam.

- Hogy tehettek ilyet egy gyerekkel- kérdezte Tony inkább magától mint tőlünk.

- Nos - szedte össze magát Bruce - akkor kezdjük.

Unexpected Love ( Szünetel) Where stories live. Discover now