Unexpected Love ( Szünetel)

Vásár

A bejárat előtt ott állt apa szürke Audia. Szinte biztos voltam benne, hogy autóval megyünk, hisz a bázistól kissé messze lenne a város gyalog.
Bucky ki nyitotta nekem az autó ajtót én pedig meg köszönve be szálltam.
Gyosan meg kerülte az autót és be ült a volán mögé.

- Még meg gondolhatod magad.

- Nem fogom - mondtam, ő pedig egy mosoly kíséretében be indította a kocsit.

Eleinte elég csendben ültünk és csak néztük az utat, de ez nem az a kínos csend volt. Sokkal inkább kellemes.

- És hova megyünk? - fordultam felé kíváncsian.

- Gondoltam meg nezhetnénk a vásárt - sandított rám - de ha máshova szeretnél menni mond nyugodtan.

- Nem, az tökéletes lesz. Még úgy sem voltam soha- vallottam be.

- Akkor azt hiszem jól választottam helyszínt - nézett rám most már teljesen, de hamar vissza fordult az útra.

- Tökéletesen- mondtam és figyeltem a város közeledő fényeit.

Csoda szép volt főleg este, még sosem volt alkalmam így meg nézni. Ha ki is engedtek a Hydrától, az is csak a küldetések miatt volt, így nem láthattam sok mindent.

- Meg jöttünk - mondta és le állította az egyik parkolóban a motrot.
- Félsz? - kérdezte mikor mind a ketten ki szálltunk és el kezdtünk a vásár felé sétálni.

- Nem tudom - nevettem fel kínomban.

- Ne aggódj, vigyázok rád - lépett közelebb hozzám és a jobb kezével át karolta a derekamat és így sétáltunk tovább.

Ahogy be értünk a vásárba még a lélegzetem is el állt. Rengetegen voltak a gyerekek egyik hintától a másikig futottak. Páran forralt bort ittak és beszélgettek vagy épp az állat simogatóban figyelték az állatokat.

- Tetszik? - kérdezte Bucky mikor meg álltunk körül nézni.

- Imádom - néztem rá csillogó szemekkel és egyik kezemet meg támasztva a mellkasán figyeltem tovább az embereket és a gyönyörű fényeket - Köszönöm - néztem rá hálásan és egy hatalmas mosollyal az arcomon.

- Gyere mutatok még valamit- mosolygott vissza rám és az órias kerék felé kezdett terelgetni. Ahogy sétáltunk felé néha Buckyra pillantittam és ő, mintha meg érezte volna ezt mindig ugyan akkor nézett vissza rám.

- Ne nézz - löktem meg picit a vállát.

- Te is nézel - lökött vissza és mind a ketten el nevettük magunkat.

- De nekem szabad - húztam ki magam és büszkén sétáltam tovább.

- És nekem nem? - vonta fel kérdőn a szemöldökét, de a szája sarkában ott bújkállt a mosoly.

- Hát... - húztam el a számat, de én is mosolyogtam.

- És ezt szabad? - kérdezte és hirtelen meg fogta a kezemet, össze fűzve ezzel ujjainkat. A szívem ki hagyott egy ütemet és ez egész testemet egy melegség járta át. Furcsa egy érzés volt amit ki váltott belőlem, de még is azt éreztem, hogy ez a helyes.

- Azt hiszem igen - adtam neki választ, amire egy ezer vattos mosoly volt a jutalmam.

Nem kellett sokat sorba állnunk, de azt a kevés időt is végig beszélgettük. Mesélt a régi időkről, már amire emlékszik, de ez valamiért sokat jelentett nekem, hogy el mondta.

Ahogy fel szálltunk az óriás kerékre és le ültünk még mindig fogtuk egymás kezét. A kezünk az ölemben volt és a másik kezemet is rá tettem, mert már kezdett kicsit fázni.

- Fázol? - kérdezte Bucky és közelebb húzott magához.

- Nem, csak a kezem egy picit - tűrtem egy tincset a fülem mögé.

- El kell mondanom valamit - mondta hirtelen. Az óriás kérek pedig épp meg állt a leg tetején velünk, ahol csodálatos kilátás nyílt az egész vásárra.

- Mi az? - fordultam felé amennyire csak tudtam.

- Kedvellek Diana - mondta ki kertelés nélkül. - Nagyon kedvellek. Tudom ezt nem most kéne el mondanom, hisz van elég gondod de muszáj volt már. Mikor láttam, hogy Pietro próbál hozzád közel kerülni én föl tudtam volna robbanni. Ekkor jöttem rá, hogy érzek valamit irántad, amit nem tudok hova tenni, de érzek.

- Bucky én.... - kezdtem, bár nem igazán tudtam mit mondjak. Tudtam, hogy érzek iránta valamit, de féltem be vallani még magamnak is. De most itt volt a lehetőség és csak rajtam múlik, hogy mit kezdek vele.