Kraken & Peregrine [The Umbrella Academy] - hun // BEFEJEZETT

1. Bad timing? Not at all!

 Ｒｏｓｓｚ ｉｄőｚíｔéｓ？ Ｄｅｈｏｇｙ！

Szó szerint tátott szájjal bámultam az előttem tornyosuló, hatalmas épületet, melynek ajtaján ott virított két fekete esernyő jele. Olvastam gyermekkoromban az Esernyő Akadémia képregényeket ugyan, de a rajzolt változat egyáltalán nem tudta visszatükrözni azt, amilyen az épület kívülről, a valóságban volt: ódon, magasztos, fenséges... és rideg. Valamiért számomra ijesztően rideg. Olyan érzést keltett bennem, mintha ennek a kúriának a falai több szörnyűséget rejtettek volna, mint jót, bár benne volt a pakliban, hogy csupán a bennem hetek óta dúló gyász vetítette elém ezt a képet róla.

De a szívem mélyén akkor is nagyon ódzkódtam ettől a helytől. Nem csak azért, mert ez volt az utolsó esélyem arra, hogy megtudjam, ki ölte meg anyukámat, hanem azért is, mert kicsin múlott az, hogy én is tagja legyek a híres-neves Esernyő Akadémia brigádnak. 

Anya nem egyszer idézte fel a napot, amikor néhány héttel a születésemet követően a milliárdos Sir Reginald Hargreeves felkereste őt London külvárosában azzal a szándékkal, hogy egy busás összeg fejében megvásárolna engem tőle. Anya úgy írta le őt mint egy jó kiállású, magabiztos, elegánsan öltözött úriembert, azzal a különbséggel, hogy minden volt, csak éppen kedves nem. Bemutatkozása után szinte teljesen érzéketlenül közölte vele a szándékát és anyának még megszólalni sem volt ideje, máris előszedte a csekkfüzetét, hogy minél előbb megírja az összeget, amit nagylelkűen anyára bízott, hogy meghatározza, mennyit is szeretne kérni értem. Anya azt mondta, hogy egyetlen percig sem fordult meg a fejében az, hogy eladjon, nem hogy ennek az embernek, de senki másnak sem. Mert bár váratlan és felfoghatatlan volt számára az, hogy egyetlen nap alatt, mindenféle előzetes szexuális érintkezés nélkül teherbe esett és szinte percek alatt meg is szűlt engem, attól még az ő lánya voltam. És ha már arra lett hivatott, hogy ő neveljen fel, akkor erről a világ összes kincséért sem mondott volna le.

Szerinte mindennek oka volt az életben.

Szóval Reginald hoppon maradt, én pedig normális életet tudtam élni odahaza, Londonban. Noha nem mondom azt, hogy soha nem irigykedtem az Esernyő Akadémia tagjaira és arra a mérhetetlenül sok kalandra és leszámolásra amiben részt vehettek, azért az sem volt igaz, hogy nekem unalmas lett volna az életem, sőt! Egy igazi bajkeverő voltam már gyerekkoromtól kezdve, s amint a képességeimre is fény derült, csak még inkább halmoztam és halmoztam a problémákat magamra és anyára, olyannyira, hogy egyszer-kétszer még a rendőrséggel is meggyűlt a bajom. Anya megpróbált segíteni kezelni az "ajándékot" amivel születtem - annak ellenére, hogy szerinte pont azok voltak a forrófejűségem okozói - de mai napig sem sikerült megtanulnom rendesen irányítani őket. Néha tökéletesen működtek, máskor mintha nem is léteztek volna. Próbáltuk a hangulatomhoz kapcsolni őket, de nem volt összefüggés a kettő között. 

Olyan volt, mintha az erőm csak akkor működött volna, amikor ő akart. 

Felnéztem az égre, ahol az esőfelhők vészjóslóan kezdtek el gyülekezni, így megembereltem magam, kitártam a két apró vaskaput és felcaplattam azon az egynéhány lépcsőfokon egészen az ajtóig. Nem teketóriáztam sokat, erről is voltam híres: azonnal megnyomtam a csengőt, kétszer-háromszor is, hogy megbizonyosodjak arról, biztosan meghallották, hogy valaki keresi őket, sőt, még be is kopogtam. Kicsit rosszul is éreztem magam amiatt, hogy ennyire görcsösen készültem rátámadni az itt élőkre. A reggeli újságban olvastam, hogy Sir Reginald Hargreeves éppen aznap hunyt el, s biztos voltam abban, hogy a gyermekei gyászolták. Biztosan szerethették őt, hiszen ki ne szeretné a szüleit? Biztosan hiányzott nekik.