Én, a kamubarátnő

7.fejezet

-Bentvagyok! Bentvagyok! Bentvagyok! -ugráltam az amerikai hokiválogatott értesítőlevelével a kezemben. Apa és Liz is gratuláltak, majd felültem a pultra, és beleharaptam a ropogós áfonyalekváros pirítósomba. A fejem tetején egy kósza konty csücsült, néhány tincs az arcomba lógott.
-Hamár így együtt vagyunk, akkor elárulom, hogy este étterembe megyünk -jelentette be apa.
-Hogyhogy? -kérdeztem bele sem gondolva a lehetséges válaszokba.
-Nos, bemutatnám a páromat és a családját -köszörülte meg a torkát  apa.
-Azta, gratulálok! -tettetem a tudatlant, de velem együtt a nővérem is szólásra nyitotta a száját:
-Ki gondolta volna?
Szerencsére az én mondaton elnyomta az ő megszólalását, de azért a nyomaték kedvéért belerúgtam hátulról a felsőcombjába. Dühösen pillantott hátra, de én csak megvontam vállam. Megérdemelte.
-Nem is mondtad, hogy alakul valami -jegyeztem meg.
-Nem akartam elhamarkodni a dolgot -öltözött apa arca pirosba. Vicces volt látni, ahogy zavarba jön.
-Esetleg ismerjük őket? -játszotta a hülyét Liz is.
-Este minden kiderül -titokzatoskodott apu, majd feltűnően hamar elhúzta a csíkot a konyhából.
-Elég rosszul titkolózik -mondta Liz.
-Szörnyen -értettem egyet. -Még jó, hogy ezt nem örököltük.
-Már rég lehullott volna a lepel a szüzességed elvesztésének körülményeiről -vigyorgott gonoszul a nővérem.
-És a te kilencedikes szilveszteri lecsúszásodról -emlékeztettem Lizt az öt éve történt csúnya berúgására, amikor végig falaztam neki. -Szerinted mit szólna apa, ha megtudná az én esetemet?
-Szerintem büszke lenne rád -mondta, mire kérdőn felvontam a szemöldököm. -Nyilván kiakadna -sóhajtott végül. -És az én ügyemhez?
-Nem csalódna benned, az biztos -nevettem fel, Liz pedig megforgatta a szemeit, de az ő arcára is kiült egy félmosoly.

Később apa bement az irodájába, Liz pedig a haverjaival nem el szórakozni. Úgy terveztem, hogy lemegyek a pályára korcsolyázni, de a sors ezúttal a legkülönösebb küldött személyével húzta keresztbe a számításaimat.
Már bepakoltam a cuccom, és fel is öltöztem, amikor kopogtak az ajtón. Ajtót nyitottam, és hirtelen annyira meglepődtem a látványtól, hogy bele kellett kapaszkodnom a kilincsbe. Annyira szorítottam azt, hogy az ujjaim teljesen elfehérültek.
-Hol voltál? -kérdeztem suttogva az előttem álló Nathantól.
-Hol nem? -jegyezte meg viccelődve miközben vállat volt. -Beszélni szeretnék veled, Mona.
-Gyere be! -álltam ki az útjából. Belépett a házunkba, majd levette a cipőjét. Próbáltam halkan kifújni a levegőt, de a tüdőm nagy lendülettel adta ki magából a terhet, ami belülről már hosszú másodpercek óta szorongatta. A konyha felé vettük az irányt.
-Kérsz valamit inni? -kerestem elő a fejemben az etikett tankönyvemet. Anya mindig arra tanított, hogy a vendégeket meg kell kínálni valamivel. Utáltam, hogy amikor valamelyik barátom nálunk járt, elpusztított minden ehető dolgot itthon, de amikor én vendégeskedtem náluk, akkor sosem kaptam semmit. Maximum egy tál popcornt, aminek a nagy részét sosem én ettem meg.
-Nem, köszi -rázza a fejét Nate.
-De elárulod, hogy hol voltál? -ültem le vele szembe az egyik székre.
-A nagyiéknál -felelte.
-San Fransiscoban? -esett le az állam. Az az ország másik felé van.
-Nem pont ott, hanem mellette -pontosított. Legyintettem, azon a pár kilóméteren már nem múlik semmi. -De ahogy láttam, sikerült leleplezned magunkat a suli előtt -jegyezte meg csípősen.
-Én csak egy embernek mondam el -védtem magam ösztönösen.
-Úgy volt, hogy senkinek sem mondjuk el -vágta rá. Jogos.
-De te meg azt híresztelted, hogy megcsaltalak -csattantam fel.
-Mondtam már, hogy az nem én voltam -közölte idegesen, majd vett egy mély levegőt. -Mindegy, lépjünk tovább. Nagyon sokat gondolkodtam, Mona. Rajtad, magamon, a kamu-kapcsolatunkon, rajtunk -köszörülte meg a torkát.
-Hogy érted?
-Tudod, szerintem megpróbálhatnánk együtt. Most igazából -mondta, én pedig alig győztem leplezni a csodálkozásomat. -Már ha még mindig úgy érzel... -szabadkozott. Bólintottam. -Szóval lenne kedved randizni velem, Mona? -kérdezte.
-Igen -feleltem szinte azonnal, talán kicsit túl sok lelkesedéssel a hangomban. -De ne ma este -tettem hozzá. -Apa bemutatja nekünk a párját.
-Rendben -bólintott Nathan megértően.

-Ahhoz képest, hogy eddig hogyan bánt veled, elég hamar megváltozott a véleménye -jegyezte meg Evelyn, amikor elmeséltem neki a történteket. Végül őt és Blancát is lehívtam korizni.
-Lányok! -hallottuk meg Blanca kétségbeesett hangját a hátunk mögül. Egyszerre fordultunk hátra, ahol megpillantottuk a jópár méterrel lemaradt barátnőnket. -Oké, hogy ti hokiztok, de nekem ez nem megy olyan gyorsan -utalt a korcsolyázásra. Odasiklottunk hozzá, majd megfogtuk a kezét, és húzni kezdtük magunkkal.
-Szóval nem tudom, mit gondoljak -fűzte hozzá Evelyn még az előző témához.
-Miért nem tudsz örülni a boldogságomnak? -engedtem el Blanca karját. Éppen kiértünk a korláthoz.
-Egy szóval sem mondtam, hogy nem örülök -védekezett a lány.
-Csak nem akarjuk elveszíteni a fogadást -mondta Blanca, mire mindnyájan elnevettük magunkat.
-Az, hogy randizok Nathannal, még nem zárja ki, hogy tetszem Collinsnak. Pláne, hogy az eleve nem igaz -forgattam meg a szemeimet.
-Majd egyszer csak leesik neki -legyintett Evelyn mélyen Blanca szemébe nézve, mintha én ott sem lennék.
-Szörnyűek vagytok -sóhajtottam, majd elsiklottam mellőlük, és tettem egy gyors kört a pályán.

Jópárszor átkutattam a szekrényemet, de végül egy fekete szoknya és egy bordó felső mellett döntöttem. Nem túl elegáns, de azért lazának sem mondható.
Apán tisztán lászott, hogy izgul. Vízcseppek csillogtak a homlokán, folyamatosan az óráját nézegette, és fel-alá járkált a házban.
-Lányok, indulunk -kiáltott fel negyed hétkor az emeletre. Gyors mozdulattal felkentem a számra a szájfényt, majd vetettem még egy utolsó pillantást magamra a tükörben, felkaptam a társámat, beleraktam a szájfényt, és lesiettem az emeletről. Liz egy sötétkék ruhát viselt, hullámos fürtjei barátságosan omlottak a fedetlen vállára.
-Nem fogsz fázni? -vonta fel a szemöldökét apa, amikor Lizre pillantott, de ő csak megrázta a fejét, apa pedig belenyugodott a dologba. -Nem izguljatok, minden rendben lesz -motyogta apa, amikor elhagytuk az utcát. Hátul utaztam, de a tükörben egy sokatmondó pillantást váltottunk Lizzel, amivel megbeszéltük, hogy itt egyedül apa izgul.
-Minden szuper lesz -próbálta magabiztosságot sugározni apa felé, de ebben én sem voltam biztos. Nem akartam elrontani a varázslatos találkozást, de lehet, hogy véletlenül túl fogom játszani a meglepődő lány szerepét, aki edsig mit sem sejtett a nevelőanyja kilétéről.
-Pontosan -nyögte ki Liz is. Komolyan, ennél elcsépeltebbre nem futotta?
Előbb érkezünk az étterembe, mint Davék. Leültünk a foglalt asztalhoz. Én apa és Liz között foglalok helyet. Jobb híjján az asztal közepén álló borstartót nézegettem, majd hamarosan megérkeztek Davék is.
-Oh, sziasztok -mosolygott ránk erőltetetten a srác. -Micsoda véletlen, hogy pont összefutunk. Csak nem valakinek szülinapja van, és azt ünneplitek? -játszotta meg magát elég erőltetetten. Óvatosan megráztam a fejem, ezzel jelezve neki, hogy álljon le.
-Drágám, hozzájuk jöttünk -köszörülte meg a torkát Silvia.
-Oh -„esett le” Davenek. -Oooh, ooooh. Szóval te és Monáék apukája...?
-Igen -bólintott Silvi, majd odalépett apuhoz, és rövid csókot nyomott a szájára.
-Ez jól kezdődik -jegyezte meg magának Sophie, majd leült az asztalhoz. Liz helyet cserélt Davevel a srác külön kérésére, hogy szórakoztathasson.
-Szóval hogyan ismertétek meg egymást? -kezdte el Dave kivallatni a szüleinket, miközben a vacsoránkra vártunk.
-Mi az, hogy hogyan ismerték meg egymást? Szomszédok vagyunk -meredt rá Liz.
-Nem értessz semmit -sóhajtott a fiú, majd egy legyintés kíséretében újra a szüleinkre nézett. Nos?
-Szomszédok vagyunk, David -ismételte Silvi a nővéremet.
-Nem értitek, mire gondolok -folytatta Dave a sóhajtozást. -Hogyan figyeltetek fel egymásra? -pontosított. Az asztal alatt belerúgtam a lábába. Próbáltam elérni, hogy hagyja abba a kérdezősködést.
-Kaphatok még inni? -kérdezte Sophie megtörve Dave kérdésrohamát.
-Kicsim, most hozta ki a bácsi, máris megittad? -ingatta a fejét Silvi, a lány pedig csak vállat vont.
-Rendelek neki még egyet -ajánlotta fel apa.
Szerencsére néhány percen belül kihozták az ételeket. Végre csendben ehettünk. Egészen addig minden rendben volt, amíg Sophie véletlenül le nem borította apát a narancslevével.
-Jajj, annyira sajnáljuk -kapta fel Silvi a szalvétáját, és letörölgette apa zakóját. -Sophie, kérj bocsánatot.
-Bocsánat.
-Nagyon finom ez a hús, nem gondoljátok? -kérdezte Dave.
-Mondd, te sosem fogod be? -pillantottam rá dühösen.
A vacsora után hagytuk, hogy apa és Silvi egy autóval menjenek, Dave pedig hazafuvarozott minket.
-Nincs kedvetek bejönni? -kérdezte apa udvariasan, miközben kinyitotta az ajtót. Mind a hatan bementünk a házba. Dave és én maradtunk leghátul, így mire beértünk, Silvi és apa levették a kabátjukat és a cipőjüket. -Itt tölthetitek az éjszakát, ha gondoljátok -ajánlotta fel apa.
-Mik lesznek ott -motyogta Dave.
-Hát te tényleg hülye vagy -jelentette ki Liz, majd a konyhába ment, és felbontott egy üveg bort. Odaléptem mellé, Dave pedig hárulról belénkkarolt.
-Milyen jó, hogy már három lánytestvérem is van! -vigyorgott boldogan.