Én, a kamubarátnő

8.fejezet

A szekrényemnél ácsorogtam, miközben a tornazsákomat próbáltam kihalászni a könyvkupacok közül, amikor Nate odalépett mellém.
Vasárnap délután voltunk kávézni, és azt kell hogy mondjam, remekül éreztem magam. Végre nem kamurandin voltunk, hanem igazi, amire ő hívott el.
-Mi újság? -dőlt neki az egyik szomszédos szekrénynek, kezeit összefonta maga előtt.
-Nem érem el a tesicuccom -panaszoltam, mire ellökte magát a szekrénytől, és odalépett mellém.
-Hát, azt nem csodálom -jegyezte meg mosolyogva, a rendetlenségre utalva, majd benyúlt a kupacok közé, és kihúzta a tornazsákom.
-Köszi -hálálkodtam. -Neked nem kéne öltöznöd? -kérdeztem, de utólag belegondva ez elég furcsán hangozhatott.
-Ki vagyunk kérve tesiről -mondta. -Az egész kosárcsapat.
-Jó nektek. Szerintem mi futunk -sóhajtottam, Nathan pedig ismét elmosolyodott.
-Nem hiszem, hogy akkora gondot okoz ez neked.
-De semmi kedvem hozzá -vontam vállat. -Viszont én el fogok késni, úgyhogy rohanok -indultam volna el az öltözők felé, de elbizonytalanodtam. Nem kéne valahogy elbúcsúzni? De hogyan?
Szerencsére Nate megoldotta a dilemmámat azzal, hogy odalépett hozzám, és megölelt. Elégedetten konsatáltam, hogy még mindig ugyanazt érzem a közelsége hatására, mint régen: a pillangóim életre keltek.
Gyors léptekkel indultam az öltözőkhöz, ahol már szinte mindenki át volt öltözve. Nem akartam késni, mert a tanárnőnél minden másodperc számít. Villámgyorsan átöltöztem, így pont elkészültem, amikor a tanárnő benyitott a helyiségbe.
-Kimegyünk futni -közölte. Hogy megmondtam?
-Mona, fordítva vetted fel a gatyád -figyelmeztetett Evelyn, de már mindegy volt. Lenéztem a lábaimra, és tényleg nem láttam a kis jelzést, ami általában a nadrágom elején virít.
-A francba -sóhajtottam.
-Heti négy vagy annál több alkalommal edzőknek hét kör, a többieknek öt -adta ki a parancsot a tanárnő. Kocogva láttam neki a hét körnek. Természetesen voltak, akik sprintelni kezdtek, de már a második körben kifulladtak, illetve olyanok is akadtak, akik hozzám hasonlóan lassan kezdték, de aztán csak lassultak. Én egy közepes tempóban szépen lefutottam az összes kört. Egyedül Amy az, aki gyorsan le tudja futni a távokat, mert atléta.
Nagyjából a negyedik körömnél megérkeztek a kosarasok, és levágták magukat a lelátóra. Érzetem magamon a tekintetüket, de ezzel valószínűleg mindenki így volt.
A köreim után bementem inni, de még akadtak futó egyének, amikor visszaértem, így odamentem Nathanhoz.
-Megmondtam -bólintottam önelégült mosollyal az arcomon.
-Nem késtél el? -kérdezte kedvesem.
-Nem -fújtam ki a beragadt levegőt. -Pont sikerült elkészülnöm.
-Webster, fordítva vetted fel a gatyád -kiabálta oda a lelátó másik oldaláról Liam. Vissza akartam szólni valami frappánsat, de semmi nem jutott az eszembe, ezért csak figyelmen kívül hagytam.
-Szia, Nate -jelent meg mellettem Sue, akivel már vagy egy hónapja nem beszéltünk. Általában nem érzem magamat láthatatlannak, de most pont ez történt. -Megyünk délután a kondiba?
-Aha - Nathan fél szemmel Sue-t nézte, a másik szemét pedig lehunyva tartotta, mert tűzött a Nap.
Féltékeny voltam, amiért együtt járnak ilyen helyekre, de elhessegettem a gonosz gondolataimat. Ha Sue-nak bejönne Nathan, már tudnék róla, hiszen nem is olyan rég még legjobb barátok voltunk.
Ekkor a tanárnő belefújt a sípjába, mi, lányok pedig visszasiettünk a futópályára.
-Maradt negyed óránk -pillantott a karórájára Mrs. Smith. -Nyújtani fogunk -jelentette be, és így is történt.

-Szóval kibékültetek Nathannal? -kérdezte Liam matekon, miközben a házinkat kellett volna összeegyeztetnünk. Igazából úgyis ugyanolyan, hiszen rólam másolta még szünetben.
-Így is mondhatjuk, igen -feleltem, majd tovább folytattam azt, hogy eljátszom a háziellenőrzést. Komolyan, engem jobban érdekel, hogy ne bukjon le, mint engem.
-Ezt hogy érted? -ráncolta a szemöldökét.
-Nem tartozik rád.
-Jó -vont vállat, én meg már majdnem elhittem, hogy tényleg belenyugodott, amikor elővette a zsebéből a telefonját, és elkezdett ráírni Nathanra.
-Hé! -ütöttem rá a kezére. -Bunkó vagy.
-Mondták már -vont vállat. -Szóval mi van veletek?
-Randizunk -mondtam, mire Liam vágott egy elég érdekes arcot.
-Értem -bólintott. -Akkor sokáig, asszem -vakarta meg a tarkóját.
-Nem járunk -értetlenkedtem, de Collins már nem figyelt rám, a kezét a magasba emelve üzente a tanárnőnek, hogy kérdése van, mire ő odasétált hozzánk.
-Igen, Liam?
-Ezt el tudná magyarázni? -mutatott az egyik függvényre. -A tankönyv alapján meg tudtam csinálni, de nem értem, mit miért és hogyan -hazudta, a tanárnő pedig belefogott a magyarázatba.
Óra után Liam gyorsan elhúzta a csíkot, én pedig nyugisan sétáltam a kocsimig. Apa otthon volt, amikor hazaértem. Gyorsan felrohantam a szobámba a hokis cuccaimért, majd futottam a konyhába, ahol Davet találtam. Kezdem megszokni, hogy időnként betér hozzánk, és a „mostmár egy család vagyunk” elv alapján feleszi a konyhát.
-Szia -raktam le az asztalra a telefonom, majd a szekrényhez léptem, és kiemeltem belőle egy poharat.
-Hali -köszönt teli szájjal, éppen egy szelet tortát tömött magába.
-Az az enyém lett volna, de mindegy -néztem a tortaszeletemre szomorúan.
-Bocsánat. Majd veszek neked egyet -ígérte, de erősen kétlen, hogy valaha is viszontlátom az említett ételt. Teletöltöttem a poharam vízzel, miközben jött egy értesítés a telefonomra.
-Ki az a l.collins48? -kérdezte Dave.
-Miért nézegeted a telefonom? -akadtam ki.
-Ja, az az a gyerek, akivel kint voltál az erkélyen a bulin, nem? Eleve az ő bulija volt, ugye? Evelynék szerint bejössz neki, nem?
-Honnan tudsz ennyi mindent? -csodálkoztam.
-Jól informálódom -tömte magába az utolsó falatot is a srác. -Elküldte neked a sztoriját -mondta, aztán ismét meghallottuk a csipogást. -Most pedig bocsánatot kért, és azt írja, nem ide -bámulta a kijelzőmet Dave. -Persze, meg autokorrekt is, mi? Én ezt nem venném be, Mona -ingatta a fejét, én meg megelégelve a dumálását visszavettem a mobilom az asztalról.
-Nem is l.collins48 a felhasználóneve -néztem Dave-re. -Csak l.collins.
-Tudom, de negyvennyolccal a végén sokkal jobban hangzik -osztotta meg elképzelését velem Dave, akinek a kezében már ott virított a telefonja. -Mona?
-Igen?
-Ezt küldte el? -mutatta felém a mobilját, amin két összekulcsolt kéz látható. Megnyitottam a küldött képet, és igen, az volt az.
-Aha.
-Fixen bejössz neki -jelentette ki. -Engem is elviszel meccsre, még beszállhatok a fogadásba?
-Ha még egyszer valaki ezt mondja -forgattam a szemeim.
-Mona, nyisd ki a szemeid, egyértelműen féltékennyé akar tenni -akadt ki a mostohatesóm. -Add ide! -nyújtotta a kezét a telefonomért.
-Biztos, hogy nem -dugtam magam mögé a kezeimmel együtt a mobilt is, de ő elkezdett csikizni, és elvette a készüléket. Elindult vele a nappaliba.
-Add vissza! -gurultam dühbe.
-Nem -fordult vissza egy pillanatra, és kinyújtotta rám a nyelvét, mire automatikusan elmosolyodtam, a vaku pedig már villant is.
-Nem küldheted el neki -futottam Dave után, de az arckifejezéséből ítélve már elküldte a képet Liamnek. Letette a telefont az előszobai szekrényre.
-A galériád megtalálod -mondta, majd kilépett az ajtón. Legalább a cipőjét lehetené, amikor betolakodik.
Sóhajtva léptem a komódhoz, és megnyitottam a galériám. A melegítőmben és egy Adidas pólóban állok a konyhában, ahova beáramlanak a Nap meleg sugarai. A pulton pont látszik a vizem, és a szépen tornyulosó gyümölcstál. A képen éppen egy csodás mosolyt villantok, és Dave vidám feje is tökéletesen látszik. Ha tényleg bejövök neki, ettől irtó dühös lesz.