Én, a kamubarátnő

Prológus

Egy éve

-Leszel a barátnőm? -kérdezte Nathan. Csodálkozva néztem gyönyörű tengerkék szemeibe.
-Mi? -suttogtam kiszáradt torokkal.
-Leszel a barátnőm? -ismételte meg a kérdést Nathan, az egyik legjobb barátom.
Az egyik legjobb barátom, akit már ovi óta ismerek, akire mindig számíthattam és most is számíthatok, akihez a legjobb élményeim fűznek, és akit én már egy ideje nem csak barátként szeretek.
-A kamubarátnőm, úgy értem -vakarta meg bátortalanul a tarkóját Nate.
-Oh -döbbentem meg halkan, vigyázva, nehogy feltűnjön neki a csalódottságom. -Minek neked kamu-barátnő? -préseltem ki a szavakat a fogaim között óvatosan, nehogy elsírjam magam.
-Mira még mindig nem akar leakadni rólam, azért azt mondtam neki, hogy van csajom, de amíg nem látja, nem hiszi el -panaszolta.
-Bármennyire is utálom azt a csajt, nem leszek a kamubarátnőd -jelentettem ki, miközben éreztem, hogy megjelenik egy könnycsepp a szemem sarkában. -Na, szia -köszöntem el gyorsan, majd a lehető lehamarabb el akartam hagyni az iskolát, de Nate utánam szólt.
-Én is megtenném érted -közölte csalódottsággal a hangjában. Nem láttam ugyan az arcát, mert már háttal álltam neki, de tudtam, milyen fejet vág. Apadlót bámulja, de csak egy kicsit lehajtott fejjel, ajkait összeszorítja, a jobb öklét összezárja.
-Én nem kérnék tőled ilyet -mondtam még mindig háttal állva neki. -Egyáltalán miért pont engem kérsz ilyenre?
-Mert Balncának pasija van, Suenak meg bátyja -említette meg Nate a baráti körünk másik két lány tagját.
-Nekem meg nővérem -fordultam a fiú felé.
-De ő nem ver meg -vágta rá.
-Akkor még nem ismered eléggé -ingattam a fejem, majd ismét elindultam a parkoló irányába.
-Mona, kérlek -futott utánam Nathan.
-Nem, Nate, felejtsd el -ráztam a fejem. -Nem leszek a kamucsajod. Ez igazságtalan velem szemben. Gondolj csak bele, mi van, ha nekem lehetőségem lenne összejönni életem szerelmével, de nem tudok, mert éppen veled „járok”. Ha pedig emiatt hirtelen „szakítok” veled, akkor ribanc leszek -rajzoltam idézőjeleket a levegőbe.
-Csak két hónapig -alkudozott.
-Egy hónap -ajánlottam.
-Másfél -nézett mélyen a szemembe.
-Rendben -köszörültem meg a torkom. -De másfél hónapnál egy nappal sem több -mondtam. -És kellenek szabályok is.
-Például? -vonta fel a szemöldökét kíváncsian Nathan.
-Nem tapizhatsz. És senkinek sem mondjuk el Suen, Blancán, Adamen, Simonon és Noelen kívül -soroltam.
-Rendben, nem tapizlak. Annyit -mosolyodott el.
-Egyáltalán nem tapizol -lövelltem felé egy nagyon mérges pillantást.
-Jó, oké -forgatta meg a szemeit. Már éppen menni készültem, mikor Nate megragadta a kezem.
-Még egy búcsúcsókot sem kapok? -kérdezte pimaszul a fiú.
-Nem -jelentettem ki. Szívem szerint órákig csókoltam volna, de nem szabad túlzásba esnem. Ez csak egy játék, nem a valóság.
-De hitelesnek kell lennünk.
-Nincs itt senki, Nate, nem kell annak lennünk.
-Ha te mondod, szerelmem -idegesített tovább.
-Fejezd már be -löktem oldalba.
-Két perce járunk, de te már bántalmazol -bökte meg az oldalamat, mire automatikusan felnevettem. -Húzok edzésre, de holnap reggel ott leszek nálatok, és felveszlek -kacsintott, majd a tesiterem felé vette az irányt.