Én, a kamubarátnő

1.fejezet

Ramona Webster. 17 éves. Pompomlány. Jéghokizik. Hosszú, barna haja van. A barátai csak Monának szólítják. Szereti a sportokat. És a művészeteket. A szülei elváltak. Az apjával és a nővérével él New Yorkban. Az anyja Kanadában alapított új családot. Tartják a kapcsolatot. Rendszeresen beszélnek. Nagy a baráti köre. Kivétel nélkül mindenki ismeri a környékről. Hat legjobb barátja van. Sue. Blanca. Noel. Simon. Adam. A barátja már több, mint egy éve Nathan. Nathan Simon legjobb barátja.
Ez vagyok én, azt látják kívülről az emberek.

Beszálltam a kocsiba, majd becsaptam az ajtót, ami nagy puffanással csukódott be. Ledobtam a táskámat az anyósülésre. Sóhajtva beletúrtam a hajamba, majd elfordítottam a kocsikulcsot, és elindultam az edzésre.
-Sziasztok -köszöntöttem a csapattársaimat az öltözőbe érve. Én érkeztem utoljára, de ez elég gyakran megesik, szóval senki sem csodálkozik rajta. Felöltöztem, majd összekötöttem a hajam, s végül felhúztam a kesztyűmet.
-Jó napot, hölgyek -üdvözölt miket Tyler edző, mikor kiértünk a jégre.
-Jó napot, edző bá' -köszöntünk kórusban.
-Kezdésnek tíz kör -mutatott a pályára, majd eltűnt a szertárban.
-Mizu? -siklott mellém Evelyn.
-Semmi -ráztam a fejem. -Jössz Collins bulijára?
-Az még három hét, nem? -csodálkozott ez egyetlen csapattársam, aki ugyanabba a suliba jár, mint én.
-De -bólintottam, de már mindenki arról beszél -válaszoltam. Minden év legnagyobb bulija a Liam Collins féle házibuli, amit mindig októberben szervez meg. Az egész suli menőbb rétege a Collins házban van ilyenkor, senki ki nem hagyná. Még mielőtt Liam elkezdte a gimit, a bátyja, Peter rendezte a legnagyobb bulikat, az öccse csak továbbviszi a hagyományt.
-Nyilván megyek -vont vállat Evelyn. -Hallottad, hogy kirúgták a kígyós csajt?
-Milyen kígyós csajt?
-A tizedikest, aki valami kígyótenyésztő. Minden évben ír egy tanulmányt a kígyóiról, ami kikerül a honlapra. Nagyon büszkék rá a biológia tanárok -magyarázta Evelyn.
-Ki nézi egyáltalán a suli honlapját? -nevettem.
-Hát nem sokan, az biztos.
-És miért rúgták ki? -kérdeztem.
-Kiderült, hogy ő rongált a WC-ben.
-Ki nem néztem volna belőle -ingattam a fejem. -Holnapra beadandót készítek Millernek -meséltem. Millert mindenki utálja, még az is, akinek nem tanít semmit. Nekem sikerült vele kifognom a kémiát. Amúgy is utálom, a tanár csak rátesz egy lapáttal.
-Na, az szívás. Nem fog neki tetszeni, fogadunk?
-Arra utazok, hogy megjegyen az ötven dolog, amibe beleköt.
-Nem kell nagyon megerőltetned magadat -veregette meg a vállam a lány, majd odasiklottuk a kapuhoz, mert végeztünk a tíz körrel.

-Helló, Webster -vágta le magát Liam a mellettem álló székre.
-Collins -biccentettem.
-Remélem hiányoztam -vigyorgott magabiztosan.
-Te? Mindig -vágtam rá.
-Csak a pasid meg ne tudja, hogy ezt mondtad. Van házid? -váltott témát a kosarasok csapatkapitánya.
-Van. De ezek beköpnek, ha odaadom -néztem körbe. A terem tele volt stréberekkel, Liammel nem is értjük, hogy kerültünk be egy ilyen csoportba matekból. A legtöbben olvastak vagy rajzoltak, de akadt, aki zenét hallgatott. Így végigpillantva rajtuk, nem gondolta volna senki, hogy egy ártatlan háziátpasszolással igazi vadállatokat hozhatunk ki a teremben ülő diákokból.
-Fotózd le, és küldd át!
-Jó -sóhajtottam, majd a WC felé indultam, hogy nyugodtan le tudjam fotózni a füzetemet, de a folyósón Natebe botlottam.
-Szia, szerelmem -húzott félre a szekrényekhez.
-Szia, Nathan.
-Nathan? Tegnap este még nem így neveztél -mosolygott, majd a fülemhez hajolt, és nyögött egyet. Automatikusan felnevettem.
-Olyan hülye vagy.
Azt kérdezed, mi lett azzal a másfél hónapos egyezséggel? Nos, már több, mint egy éve kamuzzuk, hogy együtt vagyunk.
-Ebédkor látlak? -kérdezte a fiú.
-Igen -mosolyodtam el.
-Vigyázz magadra! -nyomott egy puszit az arcomra, majd elment. Éreztem magamon az érdeklődő diákok tekintetét, aztán ahogy elindultam, hallottam, ahogy összesúgnak a hátam mögött. Olyan szánalmasak. Semmi közük a „kapcsolatunkhoz”, mégis tudom, hogy vannak, akik az összes szót tisztán hallották, mert mindent megtettek a lefülelésünk érdekében.
Besurrantam a mosdóba, majd átküldtem Liamnek a házit, aztán visszasiettem a terembe.
-Mi tartott ennyi ideig? -kérdezte a srác.
-Feltartottak -motyogtam.
-Jössz a bulimra? -váltott gyorsan témát. Mondom, hogy mindenkinek ez a témája ősszel.
-Megyek -bólintottam.
-Reméltem is. Kell valaki, aki sörnyitó nélkül is kinyitja a sört. Úgy hallottam, neked megy.
-Idióta -forgattam a szemem.
-Talán nem igaz? -vonta fel a szemöldökét.
-De, igaz. De nem mondd nekem, hogy te nem nyitod ki anélkül a sörödet.
-Majd meglátod, Webster, majd meglátod -legyintett. Nem értettem, mit akar ezzel mondani, de ekkor hatalmas könyvkupaccal a kezében megérkezett a tanárnő. Bevágta maga után az ajtót, és nekiállt magyarázni a logaritmusokról. Esélyem se volt rákérdezni a dologra, ezért inkább próbáltam a tanárra figyelni.
-Kezdődik -súgta a fülembe Liam, miközben kinyitotta a füzetét, aminek utolsó teleírt lapjain virított a rólam lemásolt házi.

-Mona! -kiáltott le az emeletről a nővérem, Liz.
-Mi van már? -kiabáltam vissza.
-Téged keresnek -üvöltötte.
-Kicsoda?
-A lovagod!
-És mit keres egyből az emeleten?
-Vonszold már fel a seggedet, és ne kiabálj! -kiabálta a nővérem. Még jó, hogy apa nincs itthon, mert már rég leszedte volna a fejünket, amiért ordibálunk ahelyett, hogy odamennénk egymáshoz, és normálisan beszélgetnénk.
A szememet forgatva trappoltam fel az emeletre. Nem értettem, hogy kötött ki ott Nate, de amint megláttam az arcát, ez lett az utolsó kérdés, amit fel akartam tenni neki. Rossz érzés fogott el, ahogy a kétségbeesett arcát néztem. Úgy tűnt, nem is tudja, hova nézzen, ezért csak lesütött szemmel áldogál Liz mellett.
-Azért legközelebb ne az erkélyre mássz fel, mert a szomszédok kihívják rád a rendőrséget -veregette meg a nővérem a vállát, majd visszament a szobájába.
-Te felmásztál az erkélyre? -ráncoltam a szemöldököm, mire Nate bólintott. Némán bementünk a szobámba, ahol én felpattantam az íróasztalomra, ő pedig az ágyamra ült.
-Mona, ez igaz? -köszörülte meg a torkát, miközben felém nyújtotta a telefonját. A torkomba egy hatalmas gombóc költözött, amint meghallottam a kérdését. Lassan mentem el az ágyig, ahol elolvastam az üzeneteket, amiket Sue küldött Nathannak.

„Komolyan nem veszed észre, hogy Mona már évek óta oda-visszavan érted? Ne bántsd tovább, a kamurománcotokkal csak becsapot. 'Szakíts' vele!”

Mereven bámultam a képernyőt. Nem tudtam, mit kéne regálnom. Elárulva éreztem magam, a legjobb barátnőm köpött be, és ezzel együtt árulónak is tartottam magam, amiért nem mondtam el Natenek, már az elején, hogy tetszik nekem.
-Ez igaz? -ismételte meg a kérdését a fiú, én pedig lehajtott fejjel bólintottam. Egy nagy sóhajtást hallottam a fejem fölül.
-Mondanám, hogy köszi, hogy eljátszottad a csajom, de gondolom nem esett nagyon a nehezedre -mondta, majd elment.
Levetettem magam az ágyamra, és csak bámultam magam elé. Jött egy üzenetem Suetól, de inkább meg se néztem. Aztán két újabb üzenet érkezett Nathantól, aki törölte a becenevét, amit még anno ő állított be, mondván akkor se bukjunk le, ha valaki lenyúlja a telefonjainkat, valamint megírta a kamuokot, ami miatt szakítottunk, nehogy különböző okot mondjunk a szakításra, ha valaki rákérdez.
-Na, mit akart? -kérdezte Liz az ajtóban állva.
-Semmi fontosat -legyintettem.
-Szakítottatok? -látott át a szitán a nővérem.
-Nem is jártunk.
-Mi?
-Csak eljátszottuk -vontam vállat. -Neki kellett egy kamubarátnő, én meg belementem.
-De neked tetszik, nem?
-De -húztam a számat gúnyos mosolyra.
-Gyere, keresünk csokit, és elmesélsz szépen mindent az elejéről -nyújtotta felém a kezét Liz. Bólintottam, majd követtem a nővéremet egészen a konyháig, ahol kiönthetem neki a lelkem.