Meant To Be (2Won/Hyungwonho/Monsta X/ Yaoi)

8.Rész

Jisoo átkarolta Wonho nyakát és megcsókolta. Csak tátott szájjal néztem, ahogyan előttem falják egymást és teljesen elvesztem. Éreztem, hogy egy hajszál választ el a teljes összeroppanástól, amikor Dahyun a segítségemre sietett.

-Hyungwon! Nem kísérnél le büfébe?-kérdezi  kedvesen.

-D..de....persze.-dadogok, majd remegő végtagokkal elindulok az ajtó felé, ahol a lány már vár rám.

Amint kilépünk a teremből, Dahyun szoros ölelésébe von, mire nekem elerednek a könnyeim. Egy kicsit sem néznek hülyének, hogy egy srác a nála alacsonyabb lánynak a vállán sír. Ráadásul a folyosó közepén. De igazából már kit érdekel.

-Shhh. Nyugi.-kezdi el megnyugtatóan simogatni a hajamat.-Szeretnéd elmesélni? Akkor lehet, hogy egy kicsit megkönnyebbülnél.

-Uhum.-bólogatok a vállába fúrt fejjel.

-Gyere, menjünk ki.-mondja, majd elkezd húzni maga után.

Leülünk egy padra és amint sikerül egy kicsit lenyugodnom megszólalok.

-Huh hát igazából nemtudom hogy mondjam el.-vakarom meg a tarkómat zavaromban.

-Röviden és tömören.-nevet rám.

-Oké. Szóval eléggé bejön Wonho, de gondolom erre már rájöttél hehe. Aztán elmentünk egy buliba. Csókolóztunk és másnap aztmondta, hogy neki semmit nem jelentett, hiszen barátnője van. Összességében ennyi.-hadarom el egy szuszra.

-Hát ez szar ügy.

-Ez sokat segített.-nevetek fel.

-Ha ez vigasztal nekem nem úgy tűnt az előbb, mint aki annyira nagyon örül a csajnak.-von vállat.

-Köszi, hogy meghallgattál.-mosolyodok el.

-Igazán semmiség.-viszonozza.

Végszóra megszólal a csengő is így sietős léptekkel megindulunk a terembe.

-Sziasztok.-köszönök a többieknek, akik időközben sikeresen megérkeztek suliba.

-Hol voltatok ennyi ideig?-kérdezi tőlem Wonho.

-Nem mindegy?-ráncolom össze a szemöldököm, hiszen tényleg nem értem miért kezdte el hirtelen érdekelni a téma.

-És van valami köztetek?-faggatózik tovább.

-Igen. Per pillanat egy egész padsor.-mosolyodok el gúnyosan.

-Haha. Szörnyen vicces vagy, mondták már?

-Áhh igen. Te is tudnál róla, ha nem azzal lettél volna elfoglalva, hogy nyálmintát vegyél Jisootól.

-Savanyú a szőlő?

-A te szőlőd mindig savanyú.

-Oké, ebből elég!-szól bele Minhyuk.-Ne legyetek már ilyen gyerekesek az istenért! Nemtudom mi bajotok van, de beszéljétek meg, mert én ezt nem bírom!

-Sajnáljuk.-feleljük egyszerre.

-Hazafelé beszélünk?-kérdezi Wonho.

-Persze.-válaszolom tömören, majd a fogaskerekek azonnal beindulnak az agyamban, hogy ebből mi lesz.

A nap háralévő része még annak ellenére is viszonylag hamar eltelik, hogy a hasam teljesen görcsben van.

-Indulhatunk?-áll meg a padomnál gondolataim fő tárgya.

-Egy pillanat, csak még bedobok pár cuccot a szekrényembe.-felelem.

Miután végzek néma csendben indulunk el.

-Szóval..khmm. Tudod, sajnálom, hogy bunkó voltam.-kezdd bele-De mostanában olyan érzéseim vannak amiket egyszerűen nemtudok hova tenni.-mondja lehajtott fejjel.

-Én is sajnálom. Hidd el én is ezt érzem. Nem értem mi van velem és ez eléggé frusztráló.

-Az az igazság, hogy bejössz nekem.-mondja halál nyugodtan, mire nekem az állam a földet súrolja-De köztünk nem lehet semmi. Nekem ott van Jisoo és nem szakíthatok vele.

-Ohh hát persze. Vonzódunk egymáshoz, de te azért a csajoddal maradsz. Értem én.-nevetek fel hisztérikusan.

-Vele kell lennem. Ezt nem én döntöm el, kérlek értsd meg!-ragadja meg a karom, hogy szembe fordítson magával.

-Hát akkor mégis ki??-kérdezem felcsattanva.

-Az apám!-emeli fel a hangját ő is.

-Hogy jön ehhez az apád?!?

-Elmondom, de nyugodj meg kérlek.-halkul el.-Jisoo apja, apám egyik cégtársa. Aztmondta jót tenne a vállalatnak, ha összejönnék vele én meg belementem.

-De miért?-kérdezem, miközben érzem, hogy könnyeim lassan végigfolynak az arcomon.

-Apámnak azért kell ennyit dolgoznia, hogy kiterjesszék a vállalkozást. Gondoltam legalább ezzel egy kicsit én is hozzájárulhatnék, hátha így kevesebbet kéne bent lennie.-feleli sóhajtva, mire én csak szorosan átölelem derekát és fejemet mélyen a vállába fúrom.

-Rendben.-mondom.

-Ennyi? Már nem szeretnéd mindenért leordítani a fejem?-kérdezi meglepetten.

-Nem. Figyelj.-tolom el magamtól pár centire, hogy a szemébe tudjak nézni.-Megértem. Tényleg. Én is ezt tenném a helyedben.-mosolygok rá bíztatóan.

-Istenem. Most milyen szívesen megcsókolnálak.-sóhajt fel fájdalmasan, de mégis egy mosollyal az arcán.

-Hát még nincs minden veszve. Végülis csak addig kell vele lenned, amíg nem rendeződik minden, nem igaz? Utána azt csinálunk, amit akarunk.-suttogom a végét a fülébe.

-Alig várom.-mondja, majd újra útnak indulunk.

A házuk előtt azonban megtorpanunk.

-Akkor?-kezdek bele azonban megakadok, hiszen nemtudom, hogyan is kéne rákérdeznem arra ami köztünk van.

-Akkor.-érti meg és bólint.-Szia.-mosolyog rám.

-Szia.-ölelem meg egy röpke pillanatra, majd elindulok haza.

Annak ellenére, hogy nem járunk a tudat,  hogy ő is érez valamit irántam folyamatos mosolygásra késztet.

Miután elvégzem a szokásos teendőimet fáradtan huppanok rá az ágyamba és a délutáni mosollyal az arcomon alszom el.