- 1 - 𝗧𝗵𝗲 𝗰𝗿𝗶𝗺𝗲𝘀 𝗼𝗳 𝘁𝗵𝗲 𝘁𝗿𝗼𝗼𝗽𝘀 [Haikyuu!! ff]

~1~

Egy lélek sem tartózkodott a sötét és kihalt kikötőben, egyedül Kuroo és Kenma várakozott az egyik konténer rakás mellett. Az idő alapból nem volt valami meleg, viszont pluszban még a szél is fújdogált, ami így elég élvezhetetlenné tette a gyönyörű csillagos eget.

- Megmondtam, hogy hülyeség - bizonygatta Kenma az igazát sokadszorra.

- Megmondtam, hogy nem kell velem jönnöd - mordult rá Tetsuro, aki már igen csak ideges volt a hosszas várakozás miatt.

- Milyen barát lennék, ha hagynám, hogy egyedül csinálj hülyeséget? - vetett rá egy pillantást a szőke világító sárga íriszeivel, majd újra a kezében tartott telefonba meredt. - Meg aztán kell a pénz

- Kinek nem....? - forgatta meg a szemeit Kuroo, mivel ha nem teszi hozzá utolsó mondatát a másik, még a végén meg is hatódik.

- Szerintem nem fognak eljönni - pillantott fel Kenma újra pár perc múlva.

- El fognak. Ismerem már egy ideje azt a majmot, ha valamit megígér, azt be is tartja - döntötte Kuroo a fejét az egyik konténernek, s hogy gyorsabban teljenek a percek, rágyújtott egy cigarettára.

- Én akkor sem bízok bennük - jelentette ki Kenma váll vonva, majd épphogy visszanézett a telefonjába, egy fényszóró fénye sütötte ki a szemét. Mintha csak hallották volna miről beszélnek, pont akkor érkezett meg a két másik fél, akik egy elegáns, fekete autóból szálltak ki.

- Tetsuro! De rég láttalak! - szállt ki az anyósülésről egy barna hajú, és boldogan széttárta a kezeit.

- Oikawa - biccentett a fekete hajú, és ellökte magát a konténertől.

- Rendezzük le gyorsan, mert éhes vagyok - szállt ki a sofőr felőli oldalról a rövid hajú.

- Ne türelmetlenkedj Iwa-chan, az illetlenség. - fordult hátra hozzá egy pillanatra Oikawa, míg az mellé sétált - Na, sikerült megszerezni amit kértem? - fordult egy barátságos mosollyal Kurooék felé.

- Igen - vette ki a zsebéből a zacskót a srác, amiben nem kevés kokain volt, de épp hogy csak megmutatta, már vissza is tette - Itt van a pénz?

- Természetesen - mondta Tooru, miközben Iwaizumi kivette a zsebéből a köteg yent, és elkezdte megszámolni, úgy hogy mindenki jól lássa. - Most kérem az árut - mondta Oikawa komolyan, mire Kuroo kicsit vonakodva, de odadobta neki. Bízott annyira a srácban, hogy ő is megkapja utána a pénzét, viszont ez nagy hiba volt. Oikawa eltette az anyagot a zsebébe, majd újra Kuroora nézett, aki értetlenül várakozott.

- Hálás vagyok, amiért sikerült ilyen hamar beszerezni, viszont van egy kis baj. Mi nem szoktunk fizetni - nézett kifejezéstelenül a fekete szemébe, akiben belül megszólalt a vészjelző, akár csak a háttérben ácsorgó Kenmának, aki már akkor tudta, hogy ebből nem fognak jól kijönni.

- De ne- - kezdett volna heves tiltakozásba Kuroo, Iwaizumi viszont egy gyors mozdulattal elővette a pisztolyát, és egyenesen rászegezte, ezzel beléfolytva a szót.

- Tudom, tudom, de az élet nem ilyen egyszerű - sétált oda Oikawa hozzá, s míg az egyik kezét csalódottan széttárta, a másikat becsúsztatta a kabátja alá. - Figyelj Tetsu, tudom hogy te egy jó srác vagy, és hidd el bírlak, de nem tehetek kivételt - tette Kuroo vállára a kezét tettetett sajnálattal, majd mielőtt az bármit is mondhatott volna, előrántotta a pisztolyát, és szorosan a másik hasához nyomva meghúzta a ravaszt.

Az eddig teljesen lesokkolódott és dühös Kuroo krumplis zsákként hullott a földre, miközben a hasához kapott, és még a levegő is belé fagyott. A fájdalom teljesen megbénította, és méregként terjedt szét a testében, míg homályos szemeivel a kezére pillantott, ami vöröslött a hasából kibuggyanó vértől. Minden eltompult körülötte, egyedül arra maradt elég ereje, hogy felemelje a fejét az előtte álló Oikawára, aki lesajnálóan néz le rá.

- Mehetünk Hajime - mondta komolyan a barna hajú, majd egy utolsó pillantás után, hátat fordítva az autóhoz sétált.

- Pizza vagy meki? - kérdezte a másik, miközben ő is a járgányhoz ment. Kuroo minden erejével azon volt, hogy mondjon valamit, és ne kelljen ott ülnie összerogyva és megszégyenülve, de egy hang sem jött ki a torkán. Utolsó csepp erejét is felemésztette, és a zsibbasztó fájdalom megkoronázásaképp oldalra dőlve elterült a földön.

- Hm, ez után jobban esne egy shake - felelte Oikawa a jelentet nézve, majd beszállt az autóba, és elhajtottak.

Kuroonak annyi maradt csak meg az emlékezetébe, hogy a fényszórók fénye eltávolodik, majd Kenma hajol fölé a nevét szólongatva, miközben apró kezei közé fogja az arcát. Viszont Kenma hideg kezei mellett valami nedves is cseppent a ruha alól kilátszó fejére és végtagjaira, s ez volt az utolsó, amit érzett, mielőtt lehunyta a szemét és teljesen elnyelte a sötétség.

Következőnek egy fényes szobában ébredt, ahol valami rettentő kényelmetlen helyen feküdt. Érezte, ahogy a nedves ruhái nehezen tapadnak a testére, és a körülötte lévő anyag is elázott, viszont ami a legjobban zavarta az még is az orrába bekúszó állott levegő volt, amiből egyből ráismert, hogy hol van.

- Kenma, mikor szellőztettél utoljára? - fordította lassan oldalra a fejét, mivel a nyaka egészen elgémberedett a kényelmetlen kanapén.

- Mikor megvettem a lakást - felelte a szőke, aki egy fotelben ült, s egy pillanatra felnézett a telefonjából. Ő is csurom víz volt, de nem nagyon zavarta, mivel egyből letette a készüléket, és áttelepedett a fiúhoz. - Hogy vagy?

- Mind akinek a bélrendszerével együtt a becsületét is agyonlőtték - nevetett fel erőltetetten Kuroo, viszont egyből a hasához kapott, mivel éktelen fájdalom nyilalt belé. - Mennyit voltam kiütve?

- Csak nyolc órát - pillantott Kenma - aki időközben kényelmesen befészkelődött a kanapé másik felébe - a falon lévő órára, majd vissza a fiúra.

- Akkor ezért fáj ennyire a nyakam - tapogatta meg a tarkóját, ami egészen elgméberedett.

- Én megmondtam, hogy hülyeség. Ha nem mész bele, most nem fájna a nyakad - tett szemrehányó megjegyzést a szőke.

- Te csak ne beszélj, mivel te is ott voltál. Na meg, vissza fogják ezt még kapni... - húzta össze sunyin vigyorogva a szemét Kuroo, miközben lelki szemei előtt, már látta a meghunyászkodott Oikawát. Kenma csak egy szemforgatás után a térdeire hajtotta a fejét, és mormogott valami "menthetetlen vagy" félét.

- A bosszúhoz először életben kellene maradnod, nem gondolod? - lépett be a kicsiny nappaliba egy harmadik férfi is, egy bögre kávét kortyolgatva.

Folytatás következik....