Supernatural in New York

15. fejezet

Estefele volt mikor végre hazaértem. Most eléggé elhúzódott a Chrissel való edzés. Ez egyrészt azért is volt mert miután elváltam Scottól az ebédlőben,  még fél órát kellett várnom hogy elinduljunk. A másik ok az az volt, hogy Chris most mindent beiktatott: küzdelem, futás, igézés, önuralom. Egyik jobb volt mint a másik! Nem is csodálkoztam azon, hogy mennyire fáradt voltam amikor beértem a házunkba. Tudtam, hogy még korán volt, de be akartam feküdni az ágyamba és egy napig ott heverni. Már épp indultam volna az emeletre, amikor észrevettem apámat. A konyhaasztalon támaszkodott, háttal nekem, s meg sem szólalt. Még mindig a munkaruhájában volt: öltöny volt rajta, mellé pedig a rendőrségi taktikai övét is viselte, amiben ott voltak a szükséges dolgok mint a pisztoly, a bilincs és a zseblámpa.

Megváltoztattam az útirányt és bementem egyenest a nappaliba, ahol már csak pár méter választott el apámtól. Ekkor óvatosan megszólaltam.

-Jól vagy, apa?

-Áh Stiles! Azt hittem hogy sosem jössz már haza.- végre megfordult és így szemben állt velem.- Persze hogy jól vagyok. Milyen volt az edzés?

-Egész jó. Neked mi volt az őrsön?

-Csak a szokásos...- legyintett egyet a kezével, s ekkor feltűnt valami. Nem viselte a jegygyűrűjét! Amióta anya meghalt sosem vette le. Most pedig még is megtette... 

-Apa, hol van a jegygyűrűd?!

-Hát, levettem mert mosogattam. Később visszaveszem.

Nem tetszett nekem ez az egész ahogy viselkedett és nem hagyhattam csak úgy annyiban.

-Megtaláltátok már azt a férfit aki végzett anyával?- tettem fel aggódva a kérdést.

-Nem, de dolgozunk rajta.- közelebb jött hozzám szomorúan, de én eggyel hátrébb léptem. Valami nem stimmelt. Hiszen apa jól tudta hogy az a pasas már régen börtönben ült. Ekkor oldalra pillantottam bele a tükörbe, és megláttam apám tükörképét. De nem ő volt a tükörben hanem egy másik férfi. Rögtön tudtam hogy mi történt. Nyilván észrevette az arcomon a megvilágosodást mert már nem úgy szólt hozzám mint az apám.

-Rosszat mondtam, igaz?

-Igen, de a tükörképe is elég árulkodó volt...- jegyeztem meg a fal felé biccentve a fejem.

Ekkor a szellem dühében leverte a tükröt a falról, ami nagy csörömpölés kíséretében darabokra tört.

-Most már másszon ki az apámból!- emeltem fel a hangomat.

-Hát azt nem tehetem...legalábbis addig nem amíg el nem végzem a feladatom amiért küldtek.- lehajolt a földre és felvett egy nagy szilánkdarabot. Épp indultam volna felé, amikor kikapta apám pisztolyát a tokjából és felém tartotta.- Én a helyedben nem tenném.

Hátráltam pár lépést nehogy lelőjön. Tudtam hogy az nem ölt volna meg, de biztos hogy attól még igen fájdalmas lett volna.
Rosszallóan meredtem apám testére amit most egy ismeretlen szellem irányított. Mintha csak bosszantani akart volna, olyan nevetést hallatott amilyet még sosem hallottam apámtól. Talán mert ez kárörvendő nevetés volt gonosz vigyorral kísérve.

-Stiles Johnson!

-Talán ismerem magát?

-Nem hinném. De én ismerlek téged. Annyi mindent hallottam rólad és a két kotnyeles barátodról. Sosem álltok le...

-Kitalálom: maga is a béke ellen van.- ugyanúgy próbáltam érzékeltetni a megvetést a hangomban, mint ahogy ő tette az imént, mikor rólam, Scottról és Maliáról beszélt.