Supernatural in New York

3.fejezet

Nem akartam hinni a saját fülemnek. Hogy mi van? Amit Connor mondott, az teljességgel lehetetlen. Ki van zárva hogy én is vérszívó lettem! A másik pedig, arra csak emlékeznék ha meghaltam volna...

-Mi van?

-Nézd, tudom hogy ezt most nehéz feldolgoznod de...

-Ez képtelenség!-szakítottam félbe Connort.- Hiszen nem is voltam vámpírok közelében...várjunk csak! Te is vámpír vagy?!- néztem rá Connorra aki csak hallgatott, s kerülte a szemkontaktust.- Te jó ég!

-Ahogy azok is, akik behoztak téged ide. Na figyelj! Chris már úton van és egy óra múlva ideér. Te pedig, addig még eszel, és eszedbe fognak jutni a dolgok.

-Mármint Chris Parker? Ő hol volt eddig?- inkább érre kérdeztem rá mint az evésre, bár a torkom még mindig égett.

-Az most nem lényeges. Mondhatjuk üzleti útnak is. Ami most igazán fontos az az, hogy egyél.

A zakója egy belső részéből elővett egy tasakot ami piros folyadékkal volt tele: mégpedig vérrel. Megint rámjött a vágy, hogy minél hamarabb megszerezzem azt, de gyorsan elkaptam onnan a tekintetemet és megcsóváltam a fejemet: jobbra, majd balra. Connor közelebb jött hozzám, s finoman folytatta.

-Nézd, előbb-utóbb mindenki beadja a derekát. Jobb ha most teszed meg ezt, mintha később egy ártatlannal az utcán...

Egyáltalán nem akartam megtenni egyiket sem. Ha nem küzdök akkor mi lesz velem ezután? Na és Scottal és Maliával? Ők mit szólnának hozzám? Rettegtem a következményektől. Te jó ég! Mi lesz apámmal ha megtudja? Vagy mégjobb kérdés: mi van vele most? A francba! Tegnap óta nem hallott rólam semmit!

-Haza kell mennem.- jelentettem ki, s már fordultam is az ajtó felé, amikor Connor ott termett előttem.

-Te nem figyelsz rám? Nem mehetsz el!

-Nézd, Connor! Apámmal tegnap óta nem beszeltem és már nagyon aggódhat értem szóval...- mire befejeztem a mondandómat, Connor elindult az asztalához. Amikor odaért és fél szemmel még engem nézett ahogy ki akartam osonni, megszólalt.

-Nem jutnál el a folyosó végéig sem.- vagy egy-két percig babrált a gépével és begépelt pár sort, majd végre ismét rámnézett.- Kész is volnék. Most már nyugodtan maradhatsz.

-Ezt hogy érted? Mit csináltál?

-Először is, megírtam apádnak hogy Scottnál aludtál. Utána pedig azt, hogy ma később érsz haza mint általában. Ja, és azt sem hagyhattam ki hogy lemerült a telefonod és azért nem tudtál írni. Óh, el is felejtettem...- belenyúlt a zsebébe és előkapott egy telefont.- itt az új telód!

A telefon ugyanúgy nézett ki mint az enyém, annyi különbséggel, hogy amit Connor adott, az vadonatúj volt. Nem ez volt az egyetlen dolog amin elcsodálkoztam. Azt sem értettem, hogy honnan ismeri Scottot vagy hogy küldött üzenetet az apámnak, mikor őt sem ismeri. Minden zavaros volt.

-De hát hogy? Mi?

-Legyen elég annyi, hogy nagyon jól értek a gépekhez és bizonyos rendszerekbe, adatbázisokba való bejutáshoz...

-Tehát hacker vagy?

-Hát, csak voltam. Már a rendőrségnek dolgozom.

-Azta!- csúszott ki a számon az elismerés és a meglepettség jeleként.

-De most elég az időhúzásból!- az addig leeresztett kezét most feltartotta, s most ismét a szemem elé került a vértasak.- Idd meg! Hidd el, jobban fogod érezni magad. Na, mutatom...