Supernatural in New York

5.fejezet

SJ

Már fél órája egyedül voltam és még sem Connor, sem pedig Chris nem jött vissza. Az új telefonommal próbáltam lefoglalni magam, ám ez nem sikerült sokáig: hiszen nem volt rajta semmilyen új funkció abból adódóan hogy pontosan ugyanolyan volt mint az előző. Kivéve persze azt, hogy a telefonszámaim és más egyéb adataim hiányoztak róla. Connor igazán elintézhette volna az adataim átmentését ha már ennyit meg tudott csinálni...

Mivel még mindig az előző napi ruháim voltak rajtam, úgy döntöttem, hogy ideje lenne lezuhanyoznom és ruhát cserélnem. Így is tettem, de közben alig telt az idő. Nagy meglepetésemre a szekrényben találtam néhány pólót és nadrágot, s ahogy jobban szemügyre vettem ezeket, felfedeztem, hogy az összes a méretem (még az alsók is!) Miközben felöltöztem, ismét normálisnak érezhettem magamat bár csak erre a rövid időre.

Annyira untam már magamat, hogy el is gondolkoztam rajta hogy felhívom Connort vagy Christ (egyedül az ő számaik voltak meg a telefonban)... 

Ám ismét elfogott az a különös, de ismerős érzés, amibe bele is szédültem. Megint emlékképek kezdtek kibontakozni előttem, méghozzá az előző estéről. Ahogy újra átéltem az éjszakát egyre csak dühösebb lettem, s mire véget ért, már szinte remegtem. Tele voltam indulattal, de meg is könnyebbültem mert végre tudtam az igazságot. De ezt nem hagyhattam annyiban. Will ezt nem úszhatja meg!

Gyorsan felidéztem Malia számát, majd írtam neki egy SMS-t. Ezután az ajtóhoz siettem, de mikor kinyitottam azt, az utamba álltak. Pontosabban csak Chris állt az ajtóban.

-Te mégis hova készülsz?- vont kérdőre engem, ám nekem semmi kedvem nem volt leállni magyarázkodni.

-Mennem kell.- próbáltam lerázni őt ennyivel, de ő csak nem tágított.

-Á-á. Nem rázhatsz le ilyen könnyedén. Amúgy meg rám vagy bízva szóval mi lenne ha leegyszerűsítenéd a dolgomat és elmondanád hogy mi van?! Akkor talán segíthetnék is...

Végül nem volt mit tennem, be kellett vallanom hogy másképp nem jutok túl Chrisen csak ha beavatom. Így beadtam a derekamat, s elmondtam neki mindent: hogy Will miként csalogatott a Central Parkba, hogy vallotta be a szörnyű tetteit, és végül hogyan ölt meg engem. Mikor a mondandóm végére értem, arra számítottam, hogy majd le akar beszélni engem, és hogy őrültségnek fogja tartani a tervem, de tévedtem.

-Jól van, segítek elkapni azt a mocskot!

Már negyed óra eltelt amióta Chrissel megérkeztem a Central Parkhoz. Útközben még az ég is beborult, s bár nem kezdett esni az eső, az emberek kezében felfedeztem egy-egy esernyőt. Kicsit ironikusnak találtam hogy az időjárás a jelenlegi hangulatomat tükrözte. Vagyis csak majdnem... Ha valóban az érzéseimet mutatta volna, akkor vihart láttam volna nagy villámokkal és dörgésekkel. De ezt nem bántam: így tisztán belenézhetek majd a szemébe amikor meglepődik s bevallja hogy mit művelt. Ám erre még várnom kellett. Chris ugyanis pár perce egyedül hagyott engem (miután elmondta az ő saját tervét), és addig kellett várnom, amíg ő nem adott jelet. Úgy tizenöt méterre lehettem a többiektől, csak mögöttük álltam és vártam. Azt meghallottam, amikor Chris előről odament hozzájuk, s egy kis beszédet is kivettem, de még ordítozást nem. Elég erősen kellett koncentrálnom hogy visszafogjam magam, s nehogy idő előtt kirohanjak hozzájuk. Annyira figyeltem minderre, hogy fel sem tűnt mikor Chris először kiabált. Miután másodszor is kiáltott, feleszméltem, s gyorsan odáig rohantam hogy már meg is pillantottam őket. Szerencsére Will volt a legközelebb hozzám, így hátulról megragadtam, s egy fához szorítottam. Torzítva hallottam ahogy Chris megállítja barátaimat illetve Malia felháborodását, de Willre most sokkal jobban figyeltem.