Supernatural in New York

17.fejezet

SJ

- Biztos hogy jól vagy? - hallottam meg Malia hangját a telefonomban.

- Persze, minden rendben. - közöltem vele lazán, úgy téve mintha tényleg így éreztem volna.

- Sajnálom hogy nem tudok menni de el kellett jönnöm apával...- kezdett bele a magyarázkodásba ám erre nem volt semmi szükség.

- Igen, persze. Csak nyugodtan tegyétek a dolgotokat. Scott itt van velem. - néztem ki a kocsim ablakán keresztül barátomra, aki már sürgetett engem, így rövidre fogtam. - Na mennem kell. Majd beszélünk!

Lezártam a beszélgetést, s ki is nyomtam a telefont. Kiszálltam az autóból és nemcsak a szél, de Scott hangja is megcsapott.

- Na végre!

- Muszáj volt felvennem. Te is tudod. - feleltem, mire ő csak megforgatta a szemeit. Tudta, hogy Malia még mindig aggódott miattam az apámmal való incidensem miatt.

Két napja történt, de csak előző nap volt erőm közölni velük és csupán egyszer; amikor mindketten ott voltak a közelemben. Malia zaklatott lett a mondandóm hallatán, s éreztem (levágtam a célozgatásaiból), hogy arra várt: mikor nyílok meg érzelmileg. Ez persze nem fog megtörténni. Hiába várta hogy kiöntsem a lelkemet és sírjak mellette, tudtam, hogy én soha nem fogom ezt megtenni. Még jó hogy Scott nem erőltette tovább a témát mivel ő, Maliával ellentétben, belátta, hogy fölösleges lenne várni az érzelmi kitörésemre. Noha nem voltam boldog a történteket illetően, próbáltam erős maradni. Jelen helyzetben úgy sem tehettem semmit hogy befolyásoljam apámat. Egyedül csak rajta múlott, hogy beszélünk-e vagy találkozunk-e még valamikor.

- Na menjünk! - szóltam Scotthoz, majd egyszerre indultunk el és léptünk be a nagy épületbe. Ismerős látvány fogadott, s noha nem jártam ott sokat, kellemes érzés futott át rajtam. Az épület belsejében biztonságban voltam, s már nem is idegeskedtem annyira. Ismét körbenéztem, majd a lépcsők felé vettem az irányt. Sejtésem sem volt hogy most lemenjek Scottal vagy fel. Nagy szerencsénk volt, ugyanis amikor odaértünk, pont Fuller nyomozóval futottunk össze aki az alagsorból jött fel.

- Áh, hát itt vagytok! - kiáltott fel örömtelien. - Malia nem jött veletek?

- Elfoglalt. - mondtam Scottal szinkronban.

- Értem. Akkor gyertek!

Felfelé indultunk el, az SRK tagjainak irodái felé. Szinte gondolhattam volna. Bár a legelső gondolatom az volt hogy börtönbe zárták a kimentett fiút. Ezek szerint nem így történt. Ahogy elhaladtunk az irodák mellett, egyre csak közeledtünk a nagy asztalhoz, illetve a parancsnok zugához. Ami igazán meglepett, hogy ott most nem Martinez parancsnok volt, hanem Eric. Az ajtó előtt állt és néha bekukucskált.

- Eric, te meg mit csinálsz? - szólt hozzá a nyomozó.

Erre Eric tett egy gyors, száznyolcvan fokos pördülést, így szembetalálta magát velünk. Látszott rajta hogy megleptük.

- Hello skacok és D bá'!

- Ne jópofizz itt nekem! - szólt rá a nyomozó. - Még is mit csináltál?

- Amit kellett. Megfigyeltem az új fiút. - közölte komoly hangon Eric. - Ne mondd hogy neked nem gyanus, hiszen azt sem tudjuk hogy micsoda!

- Először is, most már itt vagyok így fölösleges felügyelned. Másodszor, ha a saját dolgoddal foglalkoztál volna, akkor már levitted volna a laboreredményt Hunternek. - oktatta ki Ericet a nyomozó. Tisztára úgy beszélnek egymással mintha rokonok lennének.