Eltévesztett telefonszám

második szám

Jam

Levegő után kapok, amikor nem azt az ismerős, kacér hangot hallom meg a vonal végén, mégsem tudom itt abbahagyni, továbbra is kényeztetem magam, hiszen már olyan közel van az a csodás kielégülés. A combjaim remegnek, ahogy a vibrátor is tovább rezeg a lábaim közt. Nem tudom visszafogni a sóhajaimat, még így sem, hogy más hallja őket.
Hangosan nyögve élvezek el, és terülök el fáradtan az ágyamon. A mobilomért nyúlok, de mire a kezembe veszem, és a kijelzőre pillantok, megjelenik előttem a hívás végét jelző kép. Harminchat perc, amit amúgy Sorára kellett volna áldoznom, nem pedig valami idegenre. Egyszerre idegesít és hoz zavarba a dolog. Hiszen fejből tudom Sora számát, mégis hogy fordulhatott elő, hogy valaki mást hívtam fel.
Elpakolok az ágyamról, majd lemegyek tusolni, utána pedig felhívom Sorát. Legalábbis ez az elképzelésem, de amikor köntösben dőlök vissza az ágyra, az ujjaim nem akaródznak Sora nevére rákattintani. Mennyire lehet azt mondani, hogy "Bocs, hogy hoppon hagytalak az álló farkaddal, de pont másnak tartottam véletlen kis műsort?", áh, nem, felesleges. Inkább írok neki egy üzenetet, hogy fáradt voltam, és bealudtam, majd máskor személyesen bepótoljuk, és valahogy majd kárpótlom is őt. Persze Sora azonnal kap a lehetőségen, és egyből le is fixálunk egy randit. Alig várom, hogy újra láthassam. Ennek örömére boldogan ugrok az ágyamba, és alig bírok elaludni, pedig egy jó kis alvásra lesz szükségem, hátha még ezt a borzalmas emléket is elfelejtem, hogy valami idegennel telefonszexeltem.
Bár az agyam még órákon át kattogott az éjszaka, ennek ellenére sikerült kialudnom magam, és tömören a napot semmittevéssel töltenem. Talán pont ez a baj, és ezért szaladnak fel rám a kilók manapság. A tegnapi farmeremet veszem elő, amivel ismét megküzdök, hogy belepréseljem a fenekem, hozzá egy bő fehér pólót, majd bakancsot és kabátot húzok, hogy elinduljak a bárba. Lehet nem egészséges, hogy fordítva élem az életemet, nappal alszom, este dolgozom, de a szervezetem már teljesen hozzászokott.
A bárban még csak Qu van bent, nem is lepődök meg, hiszen csak fél óra múlva nyitunk, bár fordult elő már olyan is, hogy valaki csak úgy besétált és leült. Amíg nyugton vannak, addig nem zavarnak sok vizet.
Qu felvázol nekem pár dolgot, hogy át akarja rendezni a pult mögötti falon az italokat, és hogy talált pár új márkát, ami neki nagyon tetszik, és nekem is ki kell majd próbálnom. Hevesen bólogatok mindenre, közben lepakolok a konyhán, és felveszem a kötényemet, előkeresem a jegyzettömbömet, és két tartaléktollat dugok a kötényem zsebébe.
Hétkor elfordítom az ajtóra akasztott "zárva" táblát, és nem telik bele tíz percbe, hogy megjöjjenek az első vevők. Szeretek pincérkedni, és bár igaz, hogy eredetileg egy étterembe mentem volna, itt is teljesen jól érzem magam, rengeteg velem egykorú jár ide, a hangulat legtöbbször jó, bár vannak az unalmas hajnalok, amikor csak a részeg hústömbök ülnek szerte-széjjel a bárban.
Lévén, hogy hétköznap van, a hely nincs tele, így ez is egy lazább estének ígérkezik, ami részben jó, mivel nem fog leszakadni a lábam, másrészt rossz, mert így kevesebb jattra számíthatok. Bár a sok kanos csávó, aki betéved ide, és felkeltem az érdeklődésüket, ők mindig rengeteg borravalót adnak, azt hiszik, hogy a nagylelkűségük miatt majd elmegyek velük egy körre. Na persze.
Épp leszedek egy asztalt, amikor hallom, hogy nyílik a bár ajtaja. Felpillantok, és szívesen üdvözölném is az új vendégünket, ha nem az a csávó lenne tegnapról, aki megpróbált felszedni. Elhúzom a számat, és egy nem túl szép pillantással jutalmazom meg mielőtt elfordulnék, és visszamennék a pultba. Sunyin, de figyelemmel kísérem a mozdulatait, ahogy leül az egyik kétszemélyes, magasított asztalhoz. Nem akaródzok odamenni hozzá, de egyszer csak muszáj lesz, mert rajtam kívül más nincs a pultban és nem fog rendeléseket felvenni.
Megfogom a tálcámat és a jegyzettömbömet, majd odamegyek hozzá, bár nincs az arcomon a kicsattanó mosoly, amivel általában köszöntöm a vendégeket.
– Sikerült eldöntened, hogy mit kérsz? – kérdezem, de a hangom rettenetesen unott, és nem is nézek fel rá, csak a jegyzettömböm fehér lapját figyelem, és ahogy a kék tinta néhány helyen összefogta.
Amikor nem kapok választ, felnézek rá, arcán széles vigyorral figyel, mintha tudna valamit, amit én nem. Iszonyatosan idegesít ez az alak, és késztetést érzek rá, hogy a tálcával verjem képen.
– El tudod olvasni a szöveget, vagy még abban is kell segítség? – bökök az itallapra, mire a mosolya csak még jobban kiszélesedik.
– És neked nem kell segítség éjszakánként, hogy ne egyedül szórakozz magaddal? – kérdi kacéran, nekem pedig egy pillanat alatt fagy meg a vér az ereimben.