Eltévesztett telefonszám

hatodik szám

Jam

A bőröm nyirkos és az ágyneműm egy merő víz, amikor felriadok. Arról nem is beszélve, milyen rendetlen. Ennek az egyetlen oka az, hogy az elmúlt két órában végig hánykolódtam az ágyban. Sora. Akárhányszor lehunyom a szemem érzem, hogy előttem áll, keze a derekamon, lehelete az arcomat érinti, kellemes narancsos rágó íze van, mint mindig. Aztán jön a hideg zuhany, a kemény és rideg szavak, még pedig: Megnősülök. A fejemben egyedül az az egy dolog kong, hogy én csak egy kellék voltam. Aztán feldugja a fejét Tamaki is. Legalább végre tudom az ő nevét is. Hiába volt rendes velem, tudom, hogy mire megy ki a játék. Nem egyszer tapasztaltam már meg ezt a fajta kedveskedést, és köszönöm, de nem fogok repetázni. 
Visszadőlök, bár tudom, semmi reményem arra, hogy kipihenjem magam, azért mégis próbálkozok. Ráadásul Tamaki és Qu még jóban is vannak! A franc egye meg őket. Qu-t teljesen hidegen hagyta, amikor elmondtam neki, hogy a drágalátos kis barátja molesztált. Jó, mondjuk lehet azért hagyta hidegen, mert épp Sora miatt vigasztalt. Qu néha tényleg olyan, mint a bátyám, szerető és gondoskodó, na meg kellőképpen idegesítő.
Valamikor valahogy sikerül mégis visszaaludnom, de csak újabb két órára, utána pedig minden reménytelen, így lassan felkelek. Nem fekhetek a saját nyomoromban, túl kell lépnem S... rajta. A nevét sem fogom kimondani – határozom el magam, majd kissé energikusabban pattanok a szekrényemhez, hogy felöltözzek, és kicsit foglalkozzak magammal, így úgy döntök, hogy vásárolni megyek.

Akármennyire is akartam magammal foglalatoskodni, az esti műszakomra kellően lestrapálom magam, így kissé nyúzottan és fáradtan esek be a bárba, tíz perccel nyitás előtt. Qu épp a bárpultban ácsorog és poharakat törölget, amikor meglát, rám mosolyog.
– Hogy vagy Jam? – dönti meg oldalra a fejét, majd félrerakja a poharat, hogy minden figyelmét nekem szentelhesse.
Bólintok, majd kissé megrázom a fejem.
– Nem aludtam sokat, de megvagyok. Nem akarok róla beszélni. – Qu szimplán bólint a mondandómra, majd int a konyha felé.
– Csináltam neked sütit – újságolja angyali vigyorral az arcán. Elmosolyodok, majd előbb a bárpult mögé megyek, hogy egy puszit adjak az arcára, majd a konyhába, hogy eltüntessem a finom kis édességeket.
Amint nyammogok, előszedem a füzetemet, egy új tollat, mivel a régit elhagytam valahol, aztán bekapcsolom a pénztárgépet. Még éppen beüzemelem, amikor megérkezik az első vendég, én pedig felkapom a fejem. Egy negyvenes pasi az, aki egy sötétebb sarokba le is ül. Intek neki, hogy egy pillanat, majd tovább nyomkodom a gépet. Közben érkezik még pár vendég, és én mindig felkapom a fejem, és nem tudom miért, de csalódottság lesz úrrá rajtam, amikor nem látom Tamakit. Még akkor sem, amikor általában már itt szokott ülni. Kizökkent a felvett tempómból, és valamiért belassulok, elkalandoznak a gondolataim, és észre sem veszem, amikor kicsúszik a kezemből a pohár, és hangos csattanással tör darabokra a bár fapadlóján.
– Basszus! – morgolódok, majd félreugrok. Qu kidugja a fejét a konyhából.
– Minden rendben? – pillant rám, amikor látja, hogy a vendégek közt minden rendben. Meg sem várja a válaszom, eltűnik, majd egy seprűvel és lapáttal jelenik meg, hogy segítsen felszedni a szilánkokat.
– Bocsánat, kicsit elkalandoztam... – vallom be szemlesütve. Sejtem, hogy Qu érdeklődve néz rám, mivel felveszi azt a támaszkodós pózt, amit akkor tesz, amikor kíváncsi.
– Beszéltél vele azóta? – kérdez, én pedig először értetlenül nézek rá, mert fogalmam sincs, miről beszél. Aztán persze homlokon csap a felismerés, hogy S... róla van szó.
– Nem... Igazából azon gondolkodtam, hogy... Semmi, nem fontos. – A fejemet rázva veszem el tőle a lapátot, majd a kukába szórom a szilánkokat. Mégis mi a francért gondolok én Tamakira?
– Valami gond van a vendégekkel? – incselkedik Qu, én pedig fülig vörösödök, és a vállára csapok.
– Mi gond lenne? – kérdezek vissza élből, a hangom inkább morcos, mint zavart. Qu persze csak nevet, majd rám kacsint, és ismét eltűnik a konyhában, én pedig igyekszem felvenni a bár hangulatát, és ismét pörögni kicsit.
Morgok, amikor az egyik vendég egy nagyon csicsás italt kér, persze a legdrágább pia kell neki, ami persze, hogy a legmagasabb polcon van, én pedig nem érek fel addig. Morcosan nyújtózkodok, amikor megérzek magam mögött egy testet. Qu sem sokkal magasabb nálam, de le tudja halászni nekem az üveget, amit egyből elmarok.
– Minek ilyen magasra rakni a polcokat? – dörrenek rá, ahogy megfordulok, de Qu fekete, sima tincsei helyett egy göndör, kávébarna hajkoronába akad a tekintetem.
– Hiányoltál? – vigyorodik el, én pedig egyszerre vagyok kissé boldogabb és nyugodtabb, hogy itt van, és szeretném mégis fejbe verni a vastag üveggel.