Eltévesztett telefonszám

hetedik telefonszám

Tamaki

Az arcán zavart pír jelenik meg, ahogy észrevesz, nekem pedig a reakciója láttán csak még szélesebb vigyor jelenik meg az arcomon, bár igyekszem moderálni magam.
– Nem jöhetsz be ide! – ripakodik rám pár másodpercnyi néma hallgatás után, és egyből megpróbál kifele taszigálni. Ami persze nem menne neki, ha nem hagynám magam.
– Qu megengedte, hogy bejöjjek ide. Szabad kezet kapta – incselkedek vele a vicc kedvéért. Kilépek a pultból, így Jam máris egy magas velem. A karomat a derekára simítom. Látom, hogy egy röpke pillanatra megremeg, majd dermedten áll előttem, kissé zavart, kissé mérges tekintettel. Nem jön át neki a viccelődés, így inkább elhúzódok mielőtt hirtelen felindulásból levágná.
– Az lehet, viszont engem akadályozol a munkámban, szóval jobban örülnék, ha a pulton kívül maradnál – vágja rá keresztbe font karral, míg a testsúlyát az egyik lábára helyezve kissé kitolja a csípőjét. A mozdulat nem kerüli el a figyelmemet.
– Ráérsz ma este? – támaszkodok neki a pult szélének. Jam változtat a tartásán, kihúzza magát, majd tesz egy lépést hátra.
– Rémlik, hogy egész éjszaka itt dolgozok? – vonja fel az egyik szemöldökét, miközben a fejét oldalra dönti.
– Tudom... de esetleg utána? – érdeklődök tovább, nem fogom olyan könnyen feladni, bár a lelkem legmélyén tudom, hogy nem fogom rávenni.
– Utána hazamegyek, hogy aludjak. Semmi kedvem még hajnalban bármit is csinálni, csak aludni végre – feleli azonnal szúrós szemekkel és kissé összepréseli az ajkait utána.
– És ha felkeltél?
– Nem! – Bevallom szórakoztat, hogy dühítem. Az arca kipirult, és kissé felfújta magát, ami inkább teszi gyerekessé és imádnivalóvá.
– Tudod... ha nem tartanám tiszteletben, hogy nemrég szakítottál a barátoddal, akkor most megcsókolnálak. – A tekintetem őszinte, ahogy közelebb húzom, és az ajkára hajolok. Szívesen csókolnám meg, de ne teszek semmit, a reakciója érdekel a leginkább. Lélekben már felkészülök, hogy valamivel fejbe fog verni.
Aztán nem történik semmi. Jam elkerekedett szemekkel néz rám, tekintete néha levándorol az ajkamra, majd vissza. Látom a tűz apró szikráit a szemében, és ez lep meg a legjobban. Mintha mélyen ő is azt akarná, amit én.
– É-én nem engedném! – szabadkozik egy pár néma és érzelmektől fülledt másodperccel később. Megrázza a fejét, és amikor ismét rám néz, a tűz eltűnt, és csak a mérges, gyilkolni képes tekintetével találom szembe magam. Taszít rajtam egy picit, ahogy elhátrál, majd keres valami elfoglaltságot a pultban, amíg helyet nem keresek magamnak.
A megszokott asztalom helyett az egyik bárszékre telepedek le, és a pultra könyökölve figyelem, ahogy Jam sürög-forog. Persze ez nem tetszik neki, így meg sem kérdezi mit kérek, csak kitölt egy korsó sört, elém helyezi, és igazából csak azon gondolkodok a korsó hogy a francba nem tört el.
És egész ez megy. Kerüli a tekintetem, ha a korsó kiürül, újra tölti. Két sör között pedig mindig őt figyelem, a pillantásom nem szakad el tőle. Mosolyogva figyelem, ahogy a munkájába merül, és koktélokkal foglalkozik, ahogy az ajkába harap, amíg rázza a mixert. Vagy hogy kézmosás után nem a kötényébe, hanem a farmerjébe törli a kezét, és hogyan nyúlik meg a gerince, ahogy nyújtózkodik valamiért. Bár bevallom, ilyenkor inkább a fenekét figyelem, és bánom, hogy nem használtam ki orvul a lehetőséget, amikor mögötte álltam.
Hajnali kettőre a vendégek többsége elment, alig öten vagyunk már csak a kocsmában, így Jamnek viszonylag kevés tennivalója akad. Nagy bánatára, mert így alig bír előlem menekülni, végül utolsó mentsváraként összeszedi a koszos poharakat, és nekiáll mosogatni, nekem hátal. Csak akkor fordul meg, amikor az ajtó feletti kis csengettyű megszólal. Gyors pillantást vet az új vendégre, majd félbehagyja a munkáját, hogy az új vendégre koncentráljon. A zöld hajú jövevény a pult másik felébe telepszik le, tőlem legtávolabb, ezzel Jamet is elhívva előlem. Ez kissé bosszant, de nem tehetek ellene semmit sem. Meg az ellen sem, hogy ne nézzen így Jamre.
Jam köszön a vendégnek, majd átad neki egy itallapot, és vár egy picit, amíg döntésre jut.
– Egy gin tonikot kérek, és téged mire hívhatlak meg? – kérdi negédes mosollyal, amitől majdnem kiráz a hideg. Remélem Jamnek jobb ízlése van annál, hogy erre bukjon.
– Kösz, de nem ihatok munka közben – mosolyodik el udvariasan, majd elővesz egy poharat az egyik szekrényből.
– Ugyan, csak egy koccintásra. Egy napig vagyok még a városban, hagy igyak valakivel. – Elvigyorodok, mert tudom, Jam nem fog belemenni. Pont ezért lepődök meg, amikor elővesz még egy poharat, és elkészíti az italokat.
– De ez maradjon a mi titkunk! – mosolyodik el, majd az egyik poharat a vendég elé tolja, ám mielőtt beleinna, ismét megszólal.
– Egy kis jeget kérhetnék? – Jam lerakja a poharát, amibe már majdnem beleivott, bólint, és elindul az én oldalamra, ahol a hűtő is van. Persze egyből elkapom a tekintetem, mintha nem figyeltem volna őket egészen idáig. Jam gunyorosan rám vigyorog, ahogy ezt észreveszi. Nem nézek rá, a pult mögötti polcokon lévő italokat figyelem, de a szemem megakad a tükörfalon, vagyis a vendég tükörképén pontosan, ahogy elővesz egy kis fiolát, és a tartalmát a pohárkába önti. Reagálni sincs időm, Jam visszalép a vendéghez, és a poharakba rakja a jeget, majd ismét felemeli a poharát.
– Én a helyedben nem innám meg! – szólok oda hirtelen. Jam a szemét forgatva néz rám, a pasas pedig semlegesen pislog rám a szeme sarkából.
– Nem fogok belehalni egy pohár ginbe – vigyorog rám, majd meghúzza az italát. A zöld hajú vigyorog, majd ő is iszik, a poharat csak akkor rakja le, amikor kiitta a tartalmát. Jam elveszi a poharat, ez idő alatt a nagyjából velem egykorú pasi rám néz, a tekintetétől csak még idegesebb leszek. A tekintetem Jamre siklik, egyelőre jól van, és merem remélni, hogy az este hátralévő részében jól is marad. 

Iiiiigyekszem a következő részt hamarabb hozni, és ezer hála Karmának a sok segítségért, és mivel így 100 szóval enyujtottam owo