Eltévesztett telefonszám

nyolcadik telefonszám

Tamaki

Semmi nem változik. Az idegesítő pasas még mindig ott ül a bár szélén, és gusztustalanul méregeti Jamet, amikor ő elfordul. Elgondolkodtat azon, hogy én is így nézek-e rá. Vajon Jam ugyanezeket a szándékokat látja megcsillanni az én szememben is? Ezért utasít vissza állandóan?
Képtelen vagyok visszatartani a természetet, muszáj mosdóba mennem. A bárban már viszonylag sokan vannak, Jam csak nem keveredik bajba pár perc alatt.
Az agyam folyamatosan kattog, hogy mi történhet odakint, talán szólnom kellett volna Qunak, ehelyett inkább gyorsítok magamon, kezet mosok, és sietek vissza.
Bassza meg!
Tamaki, gratulálok neked, az évtized barma vagy!
Jam sehol, ahogy a zöld pasas sem. Idegesen túrok a hajamban, az első kép ami beugrik az, hogy az a perverz a raktárban szabadítja meg Jamet a ruháitól. A fejemet elönti a düh és féltékenység sűrű köde, így egyből az említett helyiség felé megyek. Az ajtót feltépem, de csak a sötétben megbúja takarítószerekkel találom szemben magam.
Körbe nézek a bárban, körbejárok, páran furcsán pillantanak rám, ám végül megtalálom a hátsó ajtót, résnyire nyitva. Megindulok, és egyből észreveszem kettejük sziluettjét. Egy pillanatra lefagyok, ahogy látom, hogy ér Jamhez, hogy a keze a testén barangol, gusztustalanul taperolva minden porcikáját. A kezem ökölbe szorul, a vérem felforr, és gondolkodás nélkül kiáltok rájuk.
– Hé! Mégis mit képzelsz, mit csinálsz? – A hangom visszahangzik a kis utcában, a zöld hajú pasas pedig lefagy, gunyoros pillantással mér végig, ahogy felnéz. Jam is rám néz, a tekintete tompa, és halkan kuncog.
– Tamaki~ – vigyorog rám miközben a másik pasas nyakába kapaszkodik. Összeszorítom az állkapcsom, és veszek egy mély levegőt, mielőtt valami hülyeséget csinálnék. Odalépek hozzájuk, és egy erélyes mozdulattal megrántom a pasas vállát, majd elhúzom tőle Jamet. Ezzel mondjuk csak feldühítem a zöld hajút. Feltűri az ingének az ujját, és tesz egy lépést felém.
– Szállj ki a buliból faszikám, a pultos srácnak én kellek – vigyorog rám, és szívem szerint akkorát vernék be neki, hogy azonnal kettétörik az állkapcsa. – Én pedig nem vagyok az édeshármas híve.
A kezét Jam másik csuklója felé emeli, mire még távolabb húzom, egészen magam mögé. Ez nem tetszik neki, a vigyora eltűnik, a vonásai megszilárdulnak.
– Tamaki~. – Talán hibát követek el, de hátra pillantok Jamre, és mire visszanézek, már egy ököllel találom szembe magam. Alig talál el, mégis hátra tántorít. Elengedem Jamet, aki elveszti az egyensúlyát, és a fenekére esik. – Aú! Fáj a fenekem! – nyafogja, de ezzel nem foglalkozok, azonnal emelem a karom, és viszonzom az ütést.
– Bazdmeg! – morogja fájdalmasan, de mire reagál, és visszaütne, megint csapok. Most már nem csak hátrább tántorog, de hátra is esik. Az agyamat elönti a köd, rávetődök, és tovább ütöm, amíg a szeme alatt el nem kezd kirajzolódni egy lila monokli.
– Elég! Állj le! – Ez nem az ő hangja. A karomat alig bírom mozdítani, majd lassan minden kitisztul, és ahogy felnézek Qut pillantom meg. Lihegek, alig kapok levegőt, majd lassan leszed a zöld hajú pasiról. Talán nem vertem eszméletlenre.
– Jézusom, Tamaki… Vidd be inkább Jamet az irodámba, itasd meg, majd én is megyek! – mutat a félájult fiúra az ajtótól nem messze. Azonnal megfeledkezek arról, hogy verekedtem, és Jam mellett termek. Leguggolok hozzá, majd a válla és a térde alá nyúlva megemelem, és bemanőverezem Qu irodájába. A kanapéra fektetem, a feje alá egy párnát teszek, majd körbe nézek egy üveg vizet keresve. Mikor megtalálom, már csak azzal kell küzdenem, hogy valahogy megitassam vele.
Hiába ébresztgetem, nem tér magához, ami már alapból egy kissé megrémít. Végül úgy döntök, hogy felültetem, és hagyom, hogy a mellkasomnak dőljön. A fejét hátra szegem, és óvatosan, lassan igyekszem megitatni. Alig fogy el az üveg fele, amikor Qu visszajön. Leteszem a flakont az asztalra, majd Jamet rendesen az ölembe húzom. Kezem először a homlokára siklik, a bőre kissé forró, majd a nyakára, hál istennek érzem a pulzusát, bár az is kissé magasabb, mint lennie kéne.
– Nem csókolod meg a hercegnőt? Hátha a herceg csókja felébreszti. – Felpillantok, és szembe találom magam Qu kamerájával. A szemem forgatom csak, mielőtt kissé ráförmedek.
– Hagyd már abba a hülyéskedést! – mordulok rá. Aggaszt Jam állapota, és egész este virrasztani akarok mellette, ha bármikor bármire szüksége lenne, ott legyek vele.
– Nem lesz baja, ne aggódj! – legyint Qu, majd elteszi a mobilját és mellém huppan. – Szimpla partidrogot kapott, talán picit többet, mint kellett volna, de nem fog belehalni. De jó lenne, ha éjszakára mellette tudnál maradni. – Qu is lecsekkolja Jam életfunkcióit, majd feláll, és a kanapéra dob egy dzsekit és egy kistáskát.
– Mit csináljak velük? – nézek fel a barátomra, aki már az ajtóban áll.
– Vidd haza Jamet, én visszamegyek a pultba. – Int egyet, és már nincs is az irodában. Jam még percekig nem tér magához, és fogalmam sincs, hol lakik, én viszont nem lakok túl messze, így arra az elhatározásra jutok, hogy Jam nálam fog aludni. Összeszedem a cuccait, a dzsekit ráügyeskedem, a táskáját a vállamra kapom, Jamet pedig a karomba veszem, és elindulok vele hazafele.