⭐Első Látásra/NamJin/⭐

⭐Kórház⭐

Miután mindketten elkészültünk,buszra szállva indultunk el a közeli kórházba.

-Jöhettünk volna kocsival is..-szitkózodok magamban.
-Nam,nem kellett volna eljönni sem. Tényleg nincs semmi bajom!-hadonászik kezeivel Jin,mire mosolyogva megforgatom íriszeim.
A bő ruháim különösen jól állnak neki..

Negyed óra utazás után végre megérkezünk,s az épületbe lépve keressük meg a Jinnek megfelelő termet.
Időpontunk már tegnap este meglett,elintéztem azt is,de az orvos érkezéséig még pár perc hátra van.

-Délután tényleg haza kéne mennem.-nézi meg mobilját a barna hajú,mire én is csodálkozva emelem a kijelzőre szemeim.

'20 nem fogadott hívás, 35 SMS"

-Jézusom,biztos aggódnak érted. Hívd vissza anyukádat.-veszem ki kezéből a készüléket,s tárcsázom szülője számát.

-Namjoon,ne!-bontja egyből a vonalat,majd az idegességtől gyöngyöző arcát felém fordítja.

-Csak azért keresnek,mert nincs kit basztatniuk. Haggyad.-csalódottan zsebre rakja mobilját.

-Kim SeokJin!-halljuk meg az említett fiú nevét,mire ő kissé ügyetlenül betipeg az orvoshoz,persze hátra sem pillantva rám.

Nagyon megbántottam volna?

Körülbelül negyed óráig maradhattam csak egyedül a dohos,büdös folyósón. Persze pár kisgyerekre ránéztem,akik anyukájuk,vagy épp apukájuk vállán pihentek.
Jó lenne,ha én is ismerném a szüleim..

SeokJinie hamar kilép az ajtón,s egyenesen hozzám lépked. Persze,kihez is menne oda,hisz itt csak engem ismer...körülbelül két napja..haha.

-Nincs semmi bajom,kicsit megzúzódtak a bordáim. Még vissza kell jönnöm 2 hét múlva.-ébreszt fel gondolataimból a fiú.

-Az is épp elég baj. Na gyere,induljunk haza.-fogom meg papírjait,s a hatalmas épületből kiérve veszem észre a szemerkélő esőt.

Mindig megnyugtatott az illata,hangja,de most magamban elküldtem melegebb éghajlatra a zivatart.

-Remek.-Fújtatok. Legalább most még tető alatt álldogálunk,bár gyanúim szerint nem sokáig.

-Hány óra?-
-Fél egy múlt tíz perccel,miért?-dönti oldalra fejét a fiú,én pedig kicsit sem nyugodtan túrok bele hajamba.

-A busz pontosan tíz perce ment el. Legközelebb csak negyed három körül jön másik.-

-Akkor most mi lesz?-emeli rám kétségbeesetten íriszeit.

-Hazamegyünk gyalog.-

A hibákért bocsánat!