⭐Első Látásra/NamJin/⭐

⭐Telefonhívás⭐

Az eget beszínező napsugarakat hamar felváltotta a Hold és csillagok ezüstös fénye,ami igencsak megnehezítette jelenlegi helyzetünket.
Jimin jobban félt,mint pár órával ezelőtt,ezért az ágyamba bevetődve magára rántotta a takarót,és a paplanok közül kommunikált velem. A redőnyöket lehúztuk,még úgy is,hogy felköltöztünk az emeletre.
Sőt,szinte semmi ehető nem volt itthon,ezért valami Pizza szerűséget rendeltem magunknak,aminek -mit ne mondjak-fele szénné égett.

-Hyung! Nem kéred a pizza egyik felét?
Nyújtja felém a sajttal gazdagon megrakott szeletet,mire összefolyik a nyál a számban. Kár,hogy ez az eufórikus érzés csak pár pillanatig tart,amint beleharapok a Jimin ujjai közt lévő kajába,elfintorodom.

-Hogy tudod ezt megenni? Undorító, mennyire elégették!
Mondatom végén csak egy zsebkendőbe köpöm szám tartalmát,még lenyelni sem bírom azt az egy falatnyi ételt.

-Szerintem egész jó! Már nagyon rég ettem pizzát!
Mosolyog rám tele szájjal,s gyermeki nevetésétől szinte visszhangzik a szoba.
Én mégsem görbítem felfele ajkaim,csak csodálkozva meredek a fiúra. Arra a fiúra,aki -hiába eszik keveset- pizzából mindig is bármennyit el tudott fogyasztani.

-Hogyhogy nem ettél?

Mire felteszem a kérdést,szinte érezni lehet ahogy megfagy a levegő.
A szőke fiú nem nevet,csupán nagyot nyelve kezdi emészteni a vacsorát,na meg legutóbb elhangzott szavaim.

-Taehyung folyton azzal piszkál,hogy dagadt vagyok.

Bűnbánó szemekkel kezdi vizslatni kezét,ami most a zsíros ételtől kissé megszíneződött.
A feszültséget szinte vágni lehetne a szobában,s ezen nem segítenek ütni vágyó ökleim sem.

-Mióta mondja ezt neked? És egyeltalán miért hallgatsz te rá? Tudod jól,hogy így is vékony vagy,minek akarsz koplalni?

Megemelem a hangom,barátom pedig láthatóan egyre kisebbre húzza magát.
Szemeim szikrákat szórnak, amit a kisebb is észrevesz.

- Ne aggódj, Hyung. Mostanában nem igen találkoztam vele. Szerintem rám unt,vagy nem tudom. Nem szokott már keresni.

NamJoon szemszöge

Amióta SeokJin elhagyta a lakást,esküszöm nektek,csak ülök.
De tényleg. Néha-néha belekortyolok az időközben megbontott sörös üvegembe,és nézek ki a fejemből.
Valami nagyon megváltozhatott bennem,ha SeokJin hiánya miatt szinte élni sincs energiám.

A televízió csatornáit kapcsolgatom hipergyorsasággal,hátha egyszer csak valami érdekes műsorra bukkanok. Végül a távirányítót egy igencsak nyálasnak ígérkező sorozatra nyomom,és unott arccal kezdem nézni azt.

Ritkán rápillantok a telefonomra,ha netán a magamra hagyott fiú valami csoda folytán keresne,de percenkénti csalódásaim már komolyan mondom egy lavinát indítanak el bennem.
Ám fél óra múlva végre megrezzen a készülék,én pedig vigyorogva,mint valami ragadozó ugrom a telefon után.
Nem is nézem a képernyőre írt betűket,csak a zöld ikont elhúzva köszönök a fiúnak.

-SeokJin! Épségben haza értél?

Mosolyom tényleg levakarhatatlannak tűnik,de mikor egy kissé mélyebb férfihang kezd hallatszódni füleimnél,még a hideg is rázni kezd.

-Szóval otthon van már a drágád? Nem vetted észre, hogy én hívlak,mi?

Unokatestvérem nevetése tölti be a szobát és egyben gondolataim is.
Ajkaim már nem felfelé ívelnek,csupán egy vízszintes vonalat alkotnak arcomon. Komolyan meredek magam elé,majd összeszedve gondolataim végre megszólalok.

-Mit tervezel már megint?

Rövid,lényegretörő akarok lenni. Nem szeretnék a szükségesnél tovább sem beszélni vele,nem hiányzik az életemből egy újabb nehézkes szituáció.

-Semmit,csupán SeokJinnel a jövőnket.

-Na,ha ez a helyzet,neked nem biztos hogy olyanod lesz is, Kim Taehyung.

Immár felállva lépkedek a lakásban össze-vissza,néha kicsit beleütve a ház falaiba. Csodálkozni fogok,ha a vakolat megmarad majd.

-Honnan veszed? Csak nem féltékeny vagy? Mondd ki NamJoon, tetszik neked.
Tudod ezzel mi a baj? Nekem is eléggé bejön. Szóval nem fogok osztozni rajta.

Hallani hangján,hogy mosolyog. Ó, hogy én mennyire letörölném azt a vigyort az elcseszett pofájáról!

-És mondd csak..mit akarsz tőle?

-Az titok. Pont annyira titok,mint a te ügyed, NamJoon. De ha terveznél is valamit,figyellek.

Ezzel a mondattal meg is szakította a hívást,így belém folytva a szavakat. Mindenesetre,kezd nagyon elegem lenni belőle és az állandó akcióiból.
Na meg ott van Jinnie,aki csak úgy belecsöppent ebbe az egészbe. Ártatlan,semmiről nem tehet,de mégis ő jön ki belőle a legrosszabbul.
Muszáj valamit kigondolnom,mielőtt Taehyung cselekedne. Márpedig a fekete hajúnak egy szót sem szólhatok,csak pánikolni kezdene.

Éppen ezért ismét telefonkészülékemért nyúlok és tárcsázok egy rég nem hívott számot,ami már majdnem feledésbe is merült,hála nekem.
Érzem,ahogy izzadni kezd homlokom,s amíg a mobil kicseng,tenyerem is meg kell töröljem a nadrágomba. Be kell,hogy valljam,rég izgultam ennyire, de mikor már évek óta nem látott barátom monoton köszönését meghallom,egy kicsit megnyugszom.

-Jungkook, segítened kell.

Huh..ő..nem tudom mit írhatnék több(?),mint egy hónap kihagyás után. Őszinte leszek,kedvem sem volt írni,na és az ihlet..az már más téma. De most kezd fokozódni csak igazán a helyzet,kíváncsi vagyok mi járhat a fejetekben:3

Ha minden igaz szépen lassan ismét visszatérek,már ezerrel pörög az agyam és az újabb rész írását már ma elkezdtem!:D
Ja és nagyon nagyon szépen köszönöm a sok vote-ot,kommenteket,mindig örömmel olvasom őket,nagyon aranyosak vagytok!*^*
Még valami..ha kifogásolhatót találtok a helyesírásomban,azt is szívesen várom•~•

Legyen szép estétek!💛