⭐Első Látásra/NamJin/⭐

⭐Fojtogató magány⭐

-Felmegyek a szobámba,fáradt vagyok..-meg sem várva anya válaszát lépcsőzök fel az emeletre,s szinte beesek szobámba a hirtelen rám törő álmosság miatt. A kis birodalmamtól azonnal elkap az a bizonyos ismerős,furcsa érzés...mintha egész eddig egy kicsit honvágyam lett volna.

Felkapcsolom az íróasztalomon porosodó kislámpát,hogy adjon némi fényt és hangulatot a szinte üres helyiségnek. Az erkélyen kinézve rákell eszmélnem,hogy a környék semmit sem változott amíg távol voltam. Mondjuk mit gondoltam,csak pár napról beszélünk,nem igaz?

A házunk előtt elterülő úttest közepén pár fiatalt veszek észre,akik nem törődve a rájuk dudáló kocsik sokaságával,nevetve futkoznak a sötétben.
Nem bámészkodhatok sokáig,hiszen gondolataimat telefonom idegesítő hangja szakítja félbe. Ki lehet az ilyenkor?

Kim Namjoon: Ráérsz?

Egy kicsit elmélázok válaszomon,de mikor a lentről jövő hangos ajtócsapódás jelzi,hogy bizony megjött apa,egyérteművé válik,hogy mit írok vissza Namjoonnak.

Kim SeokJin: Bocsi,most nem.

Ágyamra hajítom a készüléket,s alig tellik el pár másodpec,valaki kopog ajtómon.
Engedélykérés nélkül nyit be apa a szobámba, s ördögien elmosolyodik. Ez a vigyor sosem jelentett valami jót.

Ruhájának tömény akohol szaga mardosni kezdi orromat,ezért elfintorodva,kicsit zavartan nézek le a padlóra. A számomra már lassan ismeretlen ember vészesen közeledni kezd felém,mintha nem is a fia lennék,a hideg falhoz szorítja vékonyka testemet. Megérzem lehelletét sápadt arcomon,s könyörgök az égieknek,nehogy egy hatalmas verést mérjenek rám.

-Csak nem félsz,Jinnie?-Hatalmas ujjait nyakam köré csavarja,majd kissé megszorítja azt. A félelemtől azonnal leblokkolok,nem bírok mozdulni sem. Levegőm egyre csak fogy,ezért enyhén fuldokolni kezdek, s egy fájdalmas nyekkenést hallatok.

Kezei között úgy nézhetek ki,mint egy szökni készülő,ficánkoló hal. Egyre erősebben fogja hófehér nyakamat,kiéhezett arca pedig mintha csak rajtam gúnyolódna.
-Kérlekh..engedj el..!! A-apa...-Látja mennyire vörösödik fejem,ezért gyorsan elereszt. Földre rogyva kapkodok oxigénért,s könnyeim is utat törnek maguknak. Párat köhögök,arcom keserves grimaszba torzul.

-Látom elszoktál a kínzástól.Legközelebb nem úszod meg ennyivel.-köp felém egyet,mire félve húzom össze magam.
Miután hangosan káromkodva elhagyja a szobát,rendesen felülök,fejem a falnak támasztva. Egyre jobban zokogni kezdek,s nem térek magamhoz. Majdnem meghaltam.

Miért mindig nekem kell szenvednem? Miért nem lehet legalább egyetlen olyan nap amikor boldog vagyok?

Kim Namjoon:Azért remélem épségben hazaértél. Minden rendben othon??

                            Kim SeokJin:Persze^^

Már hogy lenne minden rendben? Az előbb majdnem megfojtott az apám..

Kim Namjoon: Akkor jó. Mikor találkozhatunk újra?

Hirtelen levegőt is elfelejtek venni,szívem egyre gyorsabban ver,csak tudnám miért.. lehet nem kéne vele még a kapcsolatot sem tartanom,mert akkor egyre jobban ragaszkodnék hozzá, többet akarnék vele találkozni,milliószor kéne elszöknöm itthonról,és mégtöbb verést kapnék ezekért..

Hű,egy kicsit elkalandoztam.

              Kim SeokJin: Fogalmam sincs.

Kim Namjoon:
Majd szólj ha ráérsz:3

                             Kim SeokJin: Rendben.

KIM NAMJOON

Az ember néha túl gyorsan kezd ragaszkodni néhány fontosabb személyhez az életében,talán ilyen nálam SeokJin is. Valami nagyon megfogott benne,pedig alig két napja ismerem.

Minél hamarabb találkozni akarok vele,minél hamarabb érezni a közelségét,az illatát,minél előbb hallani szeretném a nevetését...Hiányzik,és csak pár órája hagyta el a lakásomat.

Fáradtan sétálok ki az erkéyre,hogy rágyújthassak egy újabb szál cigarettára.Tudom tudom,rossz szokás. A füst lassan kezdi mardosni az amúgy is feketedni készülő tüdőmet,ennek ellenére még jópárat szippantok az édes mérgemből,s engedek ki egy kicsit a friss,tiszta levegőre is. A nappalt már rég felváltotta a nyugalmas éjszaka,autók hasítanak el házam előtt,a munkából hazajövő emberek már szinte álmukban beszélgetnek egymással.

Hm,szar ügy.

Még szerencse,hogy nekem csak párszor kell bemennem az irodába,amúgy meg itthon melózok...egyedül. Néha jó lenne,ha lakna velem valaki. Gondoltam egyszer a legjobb barátomra, Jacksonra,de egyből elvetettem az ötletet,hisz nem hiányzik,hogy minden nap utána rakodjak,vagy hallgassam a néha már idegesítő hisztijét,miszerint megint elhagyta egy újabb lány. Hát,őszintén szólva,nem is nagyon csodálkozok rajta.

A cigicsikket gondosan összenyomom a fehér hamutálba,s belépek a meleg helyiségbe. Hiába van rajtam egy bundás pulóver és egy farmer,kis idő után egész hideg van kint a téli levegőn.
Elhaladva ágyamnál,ránézek az éjjeli szekrényemen lévő ébresztőórára. Már hajnali egy van?
Vajon Jin még fenn lehet?

    Kim Namjoon: Jin,ébren vagy még??

Hey!*-*

Remélem jól vagytok,és élvezitek a nyáriszünetet!
Akinek pedig nem kezdődött még el,kitartás,már nincs sok idő a suliból!*3*

(A helyesírási hibákért megint csak elnézést kérek•~•)