𝙣𝙤𝙬 // 𝘤𝘩𝘢𝘯𝘨𝘭𝘪𝘹

2

Csuromvizesen, szinte másztam fel az iskola lépcsőjén. Áldottam az eget, mikor végre felértem.
Az osztályom terme felé vettem az irányt, ahonnan a tanár kiabálását - na jó, inkább ordibálását - lehetett kihallani.
Megálltam az ajtó előtt, majd végig néztem magamon. Úgy nézhettem ki, mint aki minimum ötször bepisilt.
Gondoltam rá, hogy átveszem a testnevelés melegítőmet, de "szerencsémre" otthon hagytam. Nagyszerű!
Nagy levegőt véve kopogtam be az ajtón. a tanár egyből elhallgatott, s mostmár nyugodt hangnemben szólt ki. Ha jól emlékszem, most fizika óra van.
- Szabad. - ezzel pedig le is nyomtam a kilincset. Hatalmas levegőt véve, lassan nyitottam be, előre félve a megvető tekintetektől.
- Jó reggelt, Tanár úr, sziasztok. - hajoltam meg. Semelyik osztálytársam sem köszönt vissza, csak méregettek, mily' meglepő módon.
- Neked is, Felix. Szabad tudnom miért vagy csuromvizes és miért késtél - pillantott az órájára. - Pontosan öt percet? - nézett vissza rám.
- Biztos bepisilt! - kiabálta be egy gyerek, mire az egész osztály nevetni kezdett.
A tanár csak szigorú tekintettel nézett a srácra, majd inkább visszavezette rám íriszeit. Az idősödő férfin egy vastag lencsés szemüveg volt. Ősz haja mindenfele állt, de szerintem nemigen érdekelte.
- Ne haragudjon, késett a busz és elcsúsztam idefele jövet. - hazudtam gyorsan valamit. Remélem nem írja be hiányzásnak ezt az öt percet. Még sosem késtem, nem szeretném anyát elszomorítani, így is van elég baja.
- Rendben. Nem írom be hiányzásnak ezt a pár percet, mivel ez még sosem fordult elő, a tanulmányi eredményeid pedig kimagaslóak. - itt hatalmas kő esett le a szívemről. - Nem úgy, mint az osztálytársaidnak. - nézett szigorúan végig a gyerekeken, akik csak szemüket forgatták. - Viszont ha kérhetem, ez ne forduljon elő többet! - emelte rám tekintetét.
- Rendben. - bólintottam, majd gyorsan a helyem felé vettem az irányt. Út közben természetesen megkaptam az elmaradhatatlan "nyomorék", "homokos", satöbbi jelzőket. Elengedve ezeket az igazán aranyos beceneveket a fülem mellett, leültem a helyemre, majd a jegyzetfüzetemet elővéve kezdtem el jegyzetelni a tanár által kapott információkat.
Az osztálytermet a tanár beszéde és a gyerekek sutyorgása töltötte meg. Felnéztem az órára, s boldogan vettem tudomásul, hogy már csak öt perc van az órából. Félreértés ne essék; imádom a fizikát, de nem így, hogy tetőtől talpig vizes vagyok. Elég kényelmetlen így végigülni negyvenöt percet. Ráadásul szerintem még fűteni sem fűtenek, ami még rátesz egy lapáttal.
Gondolataimnak a csengő vetett véget, amiért most az egyszer nagyon hálás voltam. Azonnal fel is pattantam a helyemről és a férfi wc fele vettem az irányt, mert azért mégis kezdenem kellene valamit a vizes ruháimmal.
A folyosón szokásosan megbámultak, még Changbinnal és a barátaival is összefutottam, szerencsétlenségemre. Próbáltam feltűnésmentesen elmenni mellettük, de pechemre észrevettek. Mondanom sem kell, egyből elindultak az irányomba, mire csak nagyot sóhajtva törődtem bele, hogy most bizony hozzám jönnek.
- Miért nem veszed át a ruháidat? - szegezte egyből kérdését nekem Chan, mikor elém értek. Egyik szemöldökét felvonva várta a válaszomat.
- Mert nincsen száraz. - válaszoltam tömören, mire láttam, hogy Changbin felkapja a fejét a telefon bámulásából.
- Nem telik rá? - nevetett fel jóízűen Minho, én pedig csak szemeimet lesütöttem.
- Semmi közöd hozzá! - vágtam hozzá indulatosan, mire csak még jobban nevetni kezdett.
- Szóval nem telik. - bólintott mindentudóan. Az eszem megáll, komolyan! Miért nem lehet elfogadni, hogy nem mindenkinek van pénze ezer darab ruhára?
- Mondom, hogy semmi közöd hozzá! - fortyogtam mérgesen.
- Aranyos vagy, amikor mérges fejet vágsz. - szólalt meg hirtelen Changbin, mire odakaptam a fejem. Szúrós szemekkel néztem az íriszeibe.
- Nem vagyok aranyos! - toporzékoltam, mint egy óvodás, aki nem kapta meg, amit kért.
- Ha te mondod.. - sóhajtotta szája sarkában egy apró mosollyal. - Hova akartál menni?
- A mosdóba, hogy megszárítsam valamennyire a ruháimat. - feleltem sóhajtva, a mobilomat pedig gyorsan elővettem. - De úgy tűnik, hogy erre nem most kerül sor, mivel két perc és becsengetnek. Remek! - motyogtam, az időt nézve.
- Jó a telefonod. - próbálta visszatartani Hyunjin a nevetését, sikertelenül.
- Bunkó.. - motyogtam. Remélem nem hallotta meg..
- Jaj, jut eszembe! Nehogy elkéss! - kapta szája elé a kezét az előbb említett, megjátszva magát, mire a reakcióm csak egy szemforgatás volt.
- Fiatalok, maguk mit keresnek még a folyosón? - jelent meg egy tanár. - Nyomás órára, de azonnal! Mindjárt becsengetnek! - magyarázott szigorúan, mire a fiúk csak kiröhögték, én viszont szó nélkül az osztálytermem felé vettem az irányt.
Még pont sikerült a tanár előtt beérnem, amiért egy hatalmas kő esett le a szívemről.
Irodalom óra - állt az órarendemben. Ahogy magamban elolvastam, el kellett, hogy mosolyodjak. Imádom az irodalomat, a kedvenc tantárgyam.
- Jó napot! - lépett be hirtelen a pedagógus a terembe, mire mindenki csak egy morgással köszöntötte, én viszont egy ragyogó mosollyal ajándékoztam meg a tanárnőt. - Nos, a mai órán..
...

Unalmasan pakoltam el az irodalom cuccomat. A ruháim még mindig elég nedvesek voltak, az idő pedig még jobban lehűlt, szóval esélytelen, hogy megszáradjanak rajtam.
Dideregve indultam el a mosdóba, hogy mostmár tényleg csináljak valamit az öltözékemmel.
Szerencsére senki nem tartózkodott a kis helyiségben, szóval nyugodt szívvel kezdhettem neki a szárítkozásnak, teljesen tanácstalanul. És őszintén? Semmire sem jutottam. Bármit próbáltam, ugyanolyan vizes maradt mindegyik.
Feladva az egészet indultam vissza a terembe. Ebből remek megfázás lesz!
Az osztályba beérve, észrevettem egy táskát a padomon. Kíváncsiságom szokásosan győzött, ezért egyből a helyem felé vettem az irányt. Először csak bámultam a zacskót. Mi van, ha nem is nekem akarták küldeni, csak véletlen az én padomra rakta le valaki?
Vállat vonva vettem kezeim közé a szatyrot. Belenéztem és ruhadarabokkal volt tele. Egy farmer, egy narancssárga póló és egy fehér pulcsi. a ruhák mellett észrevettem egy kis cetlit is.
"Ezeket vedd fel, Felix. -SB" - állt benne egy kis üzenet. Nos, ami azt illeti, eléggé meglepődtem. Nem számítottam rá, hogy valaki csak úgy ad egy komplett szettet azzal a céllal, hogy vegyem fel.. vajon ki az az "SB"?
Még egy darabig gondolkodva méregettem a ruhákat, végül úgy döntöttem, hogy felveszem őket. Miért is ne? Hisz úgy is meg akarom előzni a megfázást.
Megint csak a suli férfi mosdójában kötöttem ki, ezúttal a kapott szerkóval a kezemben. Gyorsan átvedlettem őket. Megkönnyebbülten lélegeztem fel, mikor végre meleg ruhában tudhattam magam, nem pedig csuromvizesben.
Vizes gönceimmel a kezemben léptem ki a wc-ből, hogy visszainduljak a terembe, de egy hang ebben sikeresen megakadályozott.
- Tetszenek rajtad a ruháim. - szólalt meg elismerően egy nagyon is ismerős srác.